A Büszkeség és balítéletet mutatja be a Vígszínház
Dátum: 2025. március 11., kedd, 9:52

Jane Austen regénye, a Büszkeség és balítélet új színpadi változatát mutatja be Valló Péter rendezésében a Vígszínház március 8-án, szombaton Waskovics Andrea, Wunderlich József főszereplésével.

Az előadásban mellettük többek között Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs, Hegyi Barbara, Lukács Sándor, Ertl Zsombor, Halász Judit, Szász Júlia, Szilágyi Csenge, Gyöngyösi Zoltán és Balázsovits Edit szerepel - áll a Vígszínház MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mint kiemelik, Jane Austen kultuszregénye, a Büszkeség és balítélet több mint 200 éve jelent meg, de a benne szereplő problémák és kérdések ma is aktuálisak. A történet középpontjában Elizabeth Bennet és Mr. Darcy találkozása áll: a nőnek a saját előítéleteivel, míg a férfinak a büszkeségével kell megküzdenie, hogy végre egymásra találjanak - írják.

Felidézik: a Büszkeség és balítélet 1813-ban jelent meg, magyarul azonban csak 1958-ban adták ki. "Az érzékeny emberismeretről tanúskodó, angolosan szórakoztató, az egyéni, illetve társadalmi hibákat élesen kifigurázó mű erényeit a sikeres filmfeldolgozások, televíziós sorozatok csak felerősítették" - írják.

Kiemelik: a regény finoman kidolgozott társadalomkritika, amely a korabeli Anglia normáit, elvárásait, a házasság intézményét, a női és férfi szerepeket vizsgálja. A szerelmesek bonyodalmain keresztül Jane Austen árnyaltan mutatja be az előítéletek káros hatását és az önismeret fontosságát - írják, hozzátéve: abban a korban, amikor a fiatal nők számára a biztos jövő záloga a jó házasság volt, forradalmi kérdésekkel foglalkozott: a nők jogaival és érvényesülési lehetőségeivel.

Valló Péter rendezőt idézik, aki elmondta: a Vígszínház történetének fontos mérföldkövei a látványos, sokszereplős, kosztümös történeti darabok. "Kálmán Eszter díszlet- és jelmeztervezővel olyan esztétikát próbáltunk megteremteni, melyben megmarad az érzülete a korabeli Angliának, ám a stilizációk, a színválasztások mégis maivá teszik" - mondta.

Hozzátette, hogy valamelyest korszerűsített szövegre kell számítani: kevésbé epikus nyelvre, a megszokottól eltérő iróniával. Austen ugyanis kifejezetten ironikus és önironikus szerző, és ezt minden eszközzel megpróbálták visszaadni Kovács Krisztina dramaturggal, akivel közösen készítették az adaptációt - mondta a rendező, kiemelve: mindehhez Mester Dávid olyan zenei világot alkotott, amely felidézi a kort, közben megteremti azt az érzületet is, hogy a jelenben vagyunk.

A Mr. Darcy-t alakító Wunderlich Józsefet is idézik, aki kiemelte: Darcy ugyan nagyon erős és határozott értékrendet kapott édesapjától, akit korán elveszített, mégis ki van szolgáltatva az érzékenységének és a büszkeségének. "És persze az előítéleteinek, amelyeket nagyon lassan, mély belső vívódások útján tud csak levetkőzni" - mondta.

Az Elizabeth-et alakító Waskovics Andrea a figuráról elmondta: önérzetes, szabad, az érzései irányítják, nem akar hinni a társadalmi konvenciókban, a maga módján lázad ellenük, viszont ő is vágyik a szerelemre. De nem akar csak azért valakivel együtt lenni, hogy a normáknak megfeleljen, és amikor találkozik ezzel az erős érzéssel, nem ismeri fel.

"A Darcy-val való találkozása ráébreszti őt a saját korlátaira is. Azt hisszük magunkról, hogy tévedhetetlenek vagyunk, de tévedünk. Nagy erő kell hozzá, hogy beismerjük ezt saját magunknak" - jegyezte meg.

Az előadás Bodor Johanna koreográfiájával, élő zenei kísérettel látható a Vígszínházban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ A hülyeség magánügy, amíg el nem mondjuk senkinek."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ