Tony Kushner monumentális művének első részét viszi színre a Radnóti Színház
Dátum: 2025. március 11., kedd, 10:07

Angyalok Amerikában - Első rész: Küszöbön az ezredforduló címmel tart bemutatót a Radnóti Színház vasárnap; Tony Kushner monumentális művének első részét Nagy Péter István viszi színre László Zsolt, Major Erik, Pál András, Bata Éva, Simon Zoltán főszereplésével.

A Küszöbön az ezredforduló címet viselő első részt - amely önmagában is teljes mű - 1991 májusában mutatták be San Franciscóban, és Upor László fordítónak köszönhetően két évvel később már Magyarországon is játszották. A Nemzeti Színház 2012-ben a szerző által külön engedélyezett változatban, az Angyalok Amerikában két részét összevonva mutatta be Andrei Şerban rendezésében. A Radnóti Színház produkciója a harmadik a magyarországi bemutatók sorában - áll a színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, az előadás az 1980-as évek közepének megváltásra váró Amerikájába viszi vissza a nézőket, ahol a szabadság, a növekedés és az újra megtalált nemzeti büszkeség címszavai mögül egy egyre részvétlenebb és széttagoltabb társadalom képe is felsejlik. A rádió az Antarktisz feletti ózonlyuk megjelenéséről beszél, egyre gyorsuló ütemben terjed az AIDS, és a küszöbön álló ezredforduló közeledtét apokaliptikus várakozás övezi - áll a ismertetőben.

Mint fogalmaznak, "a burjánzó politikai korrupció, kirekesztés és homofóbia uralta, kétélű szabadságeszményt hirdető reagani Amerika világában a szereplők szeretik és elhagyják, kerülik és mégis lépten-nyomon megtalálják egymást, és vele a reményt, hogy a társadalmi látszatvalóság széthúzásánál jóval erősebb a közös emberségünkben rejlő kötelék".

A közleményben Nagy Péter Istvánt idézik, aki kiemelte, hogy az Angyalok Amerikában egy emberiségköltemény, egy apokalipszisvízió: egy széteső világ szereplőinek útkeresése. "Egy ritka olvasztótégely tárul elénk, amiben nagyon izgalmasak a darab témáinak makro- és mikroszintjei: egyszerre mutat be nagy távlatokat és zoomol rá milliméter pontossággal az egyéni lélekre, a pszichológiailag alaposan felépített karakterekre" - fogalmazott a rendező.

A történet szereplői között megtalálható gyógyszerfüggő mormon feleség, meleg srác, aki keresi az alkalmat, hogy közölje a barátjával: AIDS-es, és párjaik: az identitásával küzdő mormon ügyvéd, valamint a barátja betegségét feldolgozni próbáló számítógépkezelő.

"Más a hitük, az életvitelük, ellentétes politikai nézeteket vallanak. Látszólag semmi nem predesztinálja őket arra, hogy szót értsenek, mégis társat találnak egymásban, miközben szabadság és kötelesség, hűség és árulás harcait vívják, és tanulják önmagukat és társaikat egyszerre jól szeretni" - fogalmaznak az előadás ismertetőjében.

Kiemelik: bár a darab az 1980-as években játszódik, a témái ma is aktuálisak.

A történetből a 2000-es évek elején az HBO készített számos díjjal kitüntetett minisorozatot Al Pacinóval, Meryl Streeppel és Emma Thompsonnal a főszerepben.

A Radnóti Színházban a szereplőket László Zsolt, Major Erik, Pál András, Bata Éva és Simon Zoltán mellett Tóth Ildikó, Lestyán Attila és Berényi Nóra Blanka kelti életre. Az előadás dramaturgja Sándor Júlia, zeneszerzője Bocsárdi Magor, a díszletet Devich Botond, a jelmezeket Szabados Luca tervezte, a koreográfiáért Nagy Péter István és Lestyán Attila, a media designért Wurk Ikona felel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Aforizmák
„ Jobb elkárhozni, mint egyedül üdvözülni."
Henri-Frédéric Amiel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ