Kölcsönös vendégszereplésen fogadja egymást a budapesti és a bukaresti nemzeti színház
Dátum: 2025. április 7., hétfő, 9:37

Kölcsönös vendégszereplésen fogadja egymást a közeljövőben a budapesti és a bukaresti Nemzeti Színház: Bukarestben Katona József Bánk bánját láthatja a közönség Vidnyánszky Attila rendezésében, Budapesten pedig a Radu F. Alexandru által átdolgozott Gertrudot mutatják be Silviu Purcarete rendezésében - közölte az MTI-vel a Liszt Intézet bukaresti központjának igazgatója.

Kósa András László elmondta: régóta tervezett színházi együttműködés ért idén célegyenesbe, amit az tett lehetővé, hogy a Gertrudot beválogatták az április 25. és május 25. között zajló 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra, a MITEM-2025-re, és "viszonzásképpen" a bukaresti teátrum is kért egy előadást a budapesti Nemzeti Színháztól. A bukaresti társulat 2012-ben, a Radnóti Színház vendégeként játszott utoljára a magyar fővárosban, és a budapesti Nemzeti Színház sem járt ez idő alatt Bukarestben - tette hozzá.

Felidézte: még Ion Caramitru, a bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház 2021-ben elhunyt volt igazgatója, a Román Színházi Szövetség alapító elnöke idejében megfogalmazódott az igény, hogy szeretnének egy újabb budapesti vendégszereplést összehozni, és - a Caramitruval jó viszonyt ápoló - Vidnyánszky Attila igazgató is jelezte, hogy a budapesti Nemzeti Színház is szívesen fellépne Bukarestben.

A bukaresti Liszt Intézet igazgatója szerint a klasszikus magyar történelmi dráma műsorra tűzése a bukaresti Nemzeti Színház 900 férőhelyes nagytermében különleges színházi eseménynek számít, amely a román médiában is komoly visszhangot keltett. Örömmel újságolta, hogy "nagyon jól fogynak a jegyek is" a jövő heti előadásra.

A Liszt Intézet kapcsolatépítő, közvetítői szerepére utalva Kósa András László megjegyezte: nekik nincs arra anyagi lehetőségük, hogy "ilyen nagy produkciókat meghívjanak", de az intézet azáltal is elő tudja mozdítani a magyar kultúra népszerűsítését, egymás értékeinek kölcsönös megismerését, hogy segíti a színházak egymásra találását.

"Az idén egyébként nagyon sok színházi produkció lesz Bukarestben, amihez közünk van. Volt Egressy Zoltán Nem, nem, köszönöm című monodrámája, amelyet Gubík Ági adott elő, most 7-én jön Góbi Rita egy táncszínházi előadással, április 24-én jön a Békéscsabai Jókai Színház Zalán Tibornak az Idegenek és ismerősök című, Munkácsy Mihály és Jókai Mór képzelt párizsi találkozásáról szóló drámájával. Aztán a FrenÁk Pál Társulat érkezik júniusban, és úgy néz ki, hogy a román társulatok is érdeklődnek a magyar darabok iránt, a Bulandra Színházban műsoron van Egressy Zoltán Portugálja, Béres Attila rendezésében, és a színház további két kortárs magyar dráma műsorra tűzését tervezi" - sorolta a bukaresti Liszt Intézet vezetője.

A budapesti Nemzeti Színház társulata április 9-én lép fel a Bánk bánnal a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház Ion Caramitru termében, míg a bukaresti teátrum május 23-án, a MITEM 2025 keretében lép színre a Getruddal a budapesti Nemzeti Színház nagytermében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„A halottak nemcsak azért halottak, mert megszűntek jelen lenni; akkor halottak, ha nem hatnak ránk."
Rainer Maria Rilke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ