Hankó Balázs: minimum évi 25 milliárd forintot biztosít a közös működtetésű színházak támogatására a kormányzat
Dátum: 2025. április 8., kedd, 9:05

A következő öt évben a kulturális kormányzat a közös működtetésű színházak támogatására évente minimum 25 milliárd forintot biztosít - közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken Budapesten, a József Attila Színházban tartott sajtótájékoztatón.

Magyarország Európában lakosságarányosan bronzérmes a kőszínházba járásban - emelte ki a miniszter, hozzátéve: mivel szeretünk színházba járni, közös ügyünk a színházak finanszírozása, az állam és az önkormányzat közösen gondoskodik a színházszeretőkről a színházakon keresztül.

Felidézte, hogy az önkormányzatokkal kötött ötéves finanszírozási szerződés tavaly december 31-én járt le, akkor tárgyalássorozat kezdődött, egyeztettek a színházigazgatókkal és az önkormányzatok vezetőivel. Harminchét színház, bábszínház és szabadtéri színpad tartozik ebbe a körbe, hét a fővárosban, 30 pedig szerte az országban - tette hozzá.

"Innentől a magyar kormány azt vállalja, hogy éves szinten legalább 25 milliárd forint áll rendelkezésre" - hangsúlyozta.

Hozzátette: ebből 21,8 milliárd forint a közös működtetésre szánt összeg, amelyhez az önkormányzatok ugyanennyit tesznek hozzá, ez csaknem 44 milliárd forintnyi színház-finanszírozást jelent a továbbiakban. Emellett az eddig meglévő 3,2 milliárdos bértámogatást is viszik tovább.

Elmondta, hogy mostantól figyelembe veszik a színház adottságait, a játszóhelyek, tagozatok, gyártóhelyek számát. Bővül az előadásszám, a klasszikus és kortárs bemutatók száma, és arra ösztönzik a színházakat, hogy közös produkciókat hozzanak létre, és a külhoni magyar színházakkal is előadásokat valósítsanak meg. Nő a tájelőadások, a fesztiválok száma és a felsőoktatási intézményekkel való együttműködések száma is - sorolta.

A közös működtetésről való megállapodásról szólva hangsúlyozta: ezzel mindenki nyer, de az igazi nyertes a közönség lesz.

Hankó Balázs kitért arra, hogy bővül a Concerto Budapest, a Nemzeti Filharmonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar finanszírozása is. Az MTI-nek elmondta, hogy a három zenekar esetében is új ötéves szerződést készítettek.

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház vezérigazgatója úgy fogalmazott: ünnep ez a mai nap a magyar színházak számára. Csodálatos felépítmény ez a magyar színházi struktúra, párját ritkító színházi élet van Magyarországon - hangsúlyozta, hozzátéve: a legnagyobb dolog, hogy öt évre kapnak költségvetést, és tervezhetőség lesz az életükben.

Kirják Róbert, a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója kiemelte: az egyesület a 37 érintett színházból 20-at képvisel.

Elmondta: az egyeztetések nyomán úgy érezte, egy olyan új ötéves szerződést írhatnak alá, amely minden képzeletüket felülmúlja, és amikor a végleges számokat megismerték, ez így is történt. "A következő öt évet látva azt mondhatom, hogy a vidéki színházigazgatók fellélegezhetnek" - fogalmazott, hozzátéve: ez a több mint 15 százalékos emelés olyan segítség, amire nem számítottak.

Nemcsák Károly, a sajtótájékoztatónak otthont adó József Attila Színház igazgatója felidézte: öt éve lett újra szerződtetett társulata a teátrumnak, a művészek alkalmazotti státuszban lehetnek, ez biztonságot ad a működésükben.

Kiemelte: az anyagi biztonság, amit a minisztérium biztosít számukra, nyugodtabb körülményeket teremt a működésükhöz. Bíznak benne, hogy a számok követni fogják az inflációt - jegyezte meg, köszönetet mondva a minisztériumnak és a miniszternek. Kiemelte: szeretnének megfelelni a fenntartó és a közönség elvárásainak is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ