Nagy Viktor lesz a Csiky Gergely Színház megbízott igazgatója
Dátum: 2025. május 7., szerda, 7:39

Nagy Viktor színművészt bízta meg a kaposvári Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ vezetésével Szita Károly (Fidesz-KDNP), a somogyi vármegyeszékhely polgármestere - tudatta a teátrum a Facebook-oldalán.

Azt írták: a városvezető hétfőn, rendkívüli társulati ülésen jelentette be döntését, amely szerint Nagy Viktor július 1-jétől egy éven át látja el az igazgatói teendőket.

Szita Károly Facebook-oldalán örömének adott hangot, hogy a színház egykori színésze vállalta a felkérést, jelezte egyúttal, hogy megbízásának ideje alatt kiírják az igazgatói pályázatot, amelynek eredményeként öt évre választanak vezetőt az intézmény élére.

Nagy Viktor megbízása azért vált szükségessé, mert Fülöp Péter igazgató márciusban bejelentette, hogy az idény végén távozik és a Nemzeti Színház gazdasági, operatív igazgatójaként dogozik tovább. Fülöp Péter a döntés okáról azt mondta, felkérést kapott Vidnyánszky Attilától, a Nemzeti Színház főigazgatójától, amelyet elfogadott.

Nagy Viktor 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán, ezután 2009-ig a Csiky Gergely Színház, 2009 és 2012 között a Budapesti Kamaraszínház, 2014 és 2017 között a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja volt.

Játszott szabadúszó művészként az Orlai Produkciós Iroda, a Pintér Béla és Társulata, valamint a Panodráma Produkció előadásaiban, dolgozott az Összpróba Alapítvány kuratóriumi elnökeként és a Kultkikötő Balatonföldvári Szabadtéri Színház alapító ügyvezető igazgatójaként is, 2022 októberétől a Thália Színház művészeti vezetői feladatait látta el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
Aforizmák
„ Az egyik korszak oltárterítője a következő lábtörlője."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ