Őze Áron kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
Dátum: 2025. május 20., kedd, 8:21

Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel a Gedeon József Amfiteátrum-díjat az idén - közölte a szervezet az MTI-vel.

Mint írták, a díjat Pócza Zoltán, a szövetség elnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója szerda este adta át a művésznek a színház A bosszú fogadója című ősbemutatója után, amelynek Őze Áron a rendezője.

A közlemény szerint Őze Áron a díj átvétele után elmondta: már főiskolásként játszott nyári szabadtéri színházban, a Gyulai Várszínházban, éppen Gedeon József vezetése idején. Azóta is szinte minden évben megfordult színészként, újabban főként rendezőként a nyári színházakban. "Szeretem a szabadterek szabadságát, a különleges helyszíneit, ezt az egyedülálló struktúrát, amely a magyarországi szabadtéri színházakat jellemzi" - tette hozzá.

Mint kiemelte, alkotóként és a dunaújvárosi Bartók Színház igazgatójaként is fontosnak tartja a kőszínházak és a szabadtéri színházak együttműködését. "Nagyon megtisztelő ez a díj" - hangsúlyozta, köszönetet mondva a szövetség tagjainak az elismerésért.

Kiemelte azt is, hogy a színház csapatmunka. "Ebben a díjban is sok mindenki benne van, aki segíti a munkámat. Nekik is nagyon köszönöm" - tette hozzá.

A közleményben idézik Pócza Zoltánt is, aki elmondta, hogy Őze Áront több szabadtéri színház is jelölte az elismerésre. Hozzátette: az Amfiteátrum-díjat - amely 2017-től viseli Gedeon József nevét, ezzel is őrizve a szövetség alapítójának emlékét - évente ítélik oda egy-egy olyan színházi embernek, rendezőnek, színésznek, tervezőnek vagy más színházi dolgozónak, aki évtizedek óta tevékenyen jelen van a magyarországi szabadtéri színházi kultúrában.

Őze Áron először 1992-ben lépett fel a Gyulai Várszínházban, és míg a Nemzeti Színház tagja volt, hat éven át minden nyáron játszott Gyulán. Majd többször szerepelt és rendezett is a Szentendrei Teátrumban, a Zsámbéki Nyári Színházban, az Esztergomi Várszínházban, visszatért Gyulára is. Szakácsi Sándorral együtt 2000-ben alapítója volt a szintén szabadtéri Pécsváradi Várszínháznak. Rendszeresen rendez 2022 óta a Kőszegi Várszínházban, ahol ezúttal F. Tóth Benedek darabját, A bosszú fogadóját állította színpadra.

A Szabadtéri Színházak Szövetsége 1997-ben alakult, a szakmai szervezetnek jelenleg 16 tagintézménye van. Tavaly nyáron a szövetséghez tartozó szabadtéri színházaknak - három hónap alatt - összesen csaknem 500 ezer nézőjük volt, 39 saját bemutatóval várták a közönséget, és mintegy 600 előadást játszottak, többet, mint 2022-ben és 2023-ban - olvasható a közleményben, amely szerint a díj átadása hagyományosan azt is jelzi, hogy elindult a szabadtéri színházak szezonja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőjét."
Gróf Széchenyi István
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ