Idén is megrendezi jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete
Dátum: 2025. május 21., szerda, 14:21

Június 19-én a Vígszínházban rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapotuk következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért - közölte a szakszervezet az MTI-vel.

Az Együtt a színpadért című gálaesten - amelynek műsorvezetője Peller Anna és Peller Károly lesz - fellép többek között Bodrogi Gyula, Borbély Richárd, Fesztbaum Béla, Hámori Ildikó, Hűvösvölgyi Ildikó, Kováts Adél, Sasvári Sándor, Nemcsák Károly, valamint Szinetár Dóra is - olvasható a közleményben.

Mint írják, a közreműködő művészek idén is honorárium nélkül vállalták a fellépést szorult helyzetben lévő munkatársaikért. A gálaest célja a színházi este létrejöttéhez "láthatatlanul" hozzájáruló kellékesek, ügyelők, súgók, díszítők, fodrászok, sminkesek, nézőtéri felügyelők és asszisztensek támogatása.

A közlemény szerint a Színházi Dolgozók Szakszervezete által nyolcadik alkalommal megszervezett jótékonysági eseményen több mint tizenöt színház negyvennél több művésze, valamint függetlenek, artisták, zenészek, táncosok, prózai és zenés színészek és művészek működnek közre.

A Vígszínház nem csupán az este bevételét utalja át a Segítsünk Alapítványnak - ezzel nyújtva támogatást a nehéz élethelyzetbe került, megváltozott egészségi állapotú színházi dolgozóknak -, de az épületet is díjmentesen bocsátja a szervezők rendelkezésére - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ