Tartalmas és eredményes évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház
Dátum: 2025. június 11., szerda, 8:10

Több mint 110 ezer néző a Szegedi Nemzeti Színház csaknem háromszáz előadását láthatta a 2024-25-ös évadban - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

A közlemény szerint a Nagyszínházban az évadban 147, a Kisszínházban pedig 131 saját előadást játszott a Szegedi Nemzeti Színház társulata. A Kooperáló Színházpedagógia Alkotótér 12 produkcióját a balett-teremben, Menczel Andrea Hangos sóhaj című monodrámáját pedig a Regionális Összművészeti Központban láthatták a szegediek, akik idén 23 különböző előadásból választhattak 297 alkalommal. A produkciókból származó jegy- és bérletbevétel idén csaknem 500 millió forintot ért el.

Az idei évadban számos nagy beruházás történt és zajlik folyamatosan a színházban, mintegy 200 millió forint értékben, üzemeltetési, illetve produkciós műszaki területen, nyáron pedig további nagyszabású felújítások várhatók, többek között a színpadi deszkázat cseréje, új villamos főelosztó tervezése és kivitelezése, valamint a következő évadban új függöny fog felgördülni a Nagyszínházban.

A kőszínházi és a szabadtéri évad idén is szinte összeér, a Szegedi Szabadtéri Játékokon már folynak a munkálatok, és június 26-án, A cigánybáró előadásán már 4 ezer ember fogja megtölteni a 94 éves Szabadtéri Játékok nézőterét. A Dóm téri Ajándékkoncerthez az operatagozat művészei is csatlakoznak, az Ezeregy éjszakában, a Rebeccában és A 3 testőrben pedig szegedi színművészek, valamint a tánckar tagjai is láthatók lesznek.

A következő kőszínházi évad előbérletezése június 13-ig tart. Az elmúlt napokban már csaknem 3 ezer bérlő újította meg belépőjét.

A Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja címet idén Andrejcsik István magánénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös mestere címet pedig Szabó Károly színpadmester, szcenikus, telepvezető kapja.

Az évadzárón adták át az önkormányzat - a társulat szavazatai alapján odaítélt - művészeti díjait: énekkari nívódíjat kapott Büte László énekkari művész, Vaszy Viktor-díjat Kónya Krisztina magánénekes, tánckari nívódíjat Baranyai Krisztián táncművész, Imre Zoltán-díjat Nyeste Adrienn táncművész, Makó Lajos-díjat Ács Petra és Krausz Gergő színművész. A Varga Mátyás-díjat Szabó Attila díszítő érdemelte ki. A Szegedi Tudományegyetem közönségdíját Fekete Gizi kapta. A Szegedi Operabarátok Egyesülete elismerését a Szegedi Nemzeti Színház énekkarának ítélte oda. A Szegedi Nemzeti Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon végzett több évtizedes munkájáért Pro Teatro díjat kapott Réti Attila magánénekes, Almási Gyöngyi súgó és Truczka Ágnes kottatáros, Várkonyi Miklós műszaki vezető.

Első ízben adták át a színházban folyó magas színvonalú adminisztratív munka elismerésére a Horkits Erzsébet-díjat, melyet Baranyi Zsuzsanna munkaügyi vezető kapott meg, illetve a drámatagozatban a legkiemelkedőbb művészeti tevékenységet nyújtó, minta értékű közösségi magatartással bíró színművésznek adományozható Király Levente-díjat, melyet Krausz Gergő színművész vehetett át - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„ Az ember, ha állat – rosszabb az állatnál."
Rabindranath Tagore
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ