Elhunyt Ribár Éva
Dátum: 2007. február 8., csütörtök, 15:18
Négy nappal a 64. születésnapja után elhunyt Ribár Éva, a Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja.

A színésznő Baján született 1943. febr. 2-án. Csaknem húsz évvel később, 1963-ban az Állami Déryné Színházhoz szerződött, majd 1971-től 1986-ig a kecskeméti Katona József Színház tagja lett, utána egy évadot a debreceni Csokonai Színháznál töltött. 1987 óta az egri Gárdonyi Géza Színházban szerepelt. Játszott drámát és zenéset. Főszerepet kapott ifj. J. Strauss: A denevér, Jacobi V.: Leányvásár, Lehár Ferenc: A mosoly országa, Burckhard: Tűzijáték, Thomas: Charley nénje, Beaumarchais: Figaro házassága, Örkény: Tóték, vagy Miller: A salemi boszorkányok című darabjában. Különleges érzéke volt ahhoz, hogy apró gesztusokkal, belső játékkal megnevettesse a nézőket. Olyanra volt képes, amire csak kevesen: a legkisebb szerepben is magára vonta a néző figyelmét, így volt ez legutóbb, a 2003-ban bemutatott Sarkadi: Elveszett paradicsom Zsófijaként vagy Spiró György: Kvartettjében. Most végleg lelépett az örök színpadról… Emlékét őrizzük.

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
Aforizmák
„ Hogy szerelmes vagy, az nem ok arra, hogy szeressenek."
Hippolyte Taine
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ