Korábbi sikerdarabokkal és két új bemutatóval készül a Pannon Várszínház az új évadban
Dátum: 2025. szeptember 23., kedd, 7:55

Három korábbi sikerdarabot és két új bemutatót láthat a közönség a veszprémi Pannon Várszínházban az új évadban.

A színház hétfői közleménye szerint az évad első felében, a "Best of Pannon" előadások között látható lesz Dés László, Nemes István, Koltai Róbert és Nógrádi Gábor Sose halunk meg című musicalje Vándorfi László rendezésében, amelyet először 14 éve mutattak be a színházban.

Nyolc éve mutatták be először Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián Molnár Ferencnek A Pál utcai fiúk című regényéből készült musicaljét, amely 300. előadásához közelít. A jubileumi előadást a Veszprém Arénában tartják majd december végén.

Az évad harmadik előadása lesz Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című musicalje Vándorfi László rendezésében, amely 18 éve van műsoron.

A közlemény szerint az évad második felében láthatja a közönség A filmsztár című darab ősbemutatóját Szelle Dávid rendezésében. Mint írták, a szerző, Peter Quilter a Bestseller sikere után kereste meg a rendezőt, hogy újonnan elkészült 3 szereplős darabját a Pannon Várszínház mutassa be elsőként a világon. A darabot Csukás Márton és Csukás Barnabás fordításában viszik színre.

Jókai Mór Szegény gazdagok című regényének színpadi adaptációját az író születésének 200. évfordulója alkalmából mutatja be a Pannon Várszínház, a premier februárban lesz.

A közleményben kiemelték, hogy 2026 elejétől megkezdi működését a Pannon Stúdió, amely speciális előadásoknak ad otthont. Novák Péter előadásában várható egy zenés színházi est Nagy László verseiből, és itt játssza tovább a társulat a 2024/2025-ös évad egyik ősbemutatóját, a Jászai Mari feltámasztását, valamint Sztefan Canev Szókratész utolsó éjszakája című művét, Hevesi Fanni rendezésében.

Kitértek arra is, hogy jövőre immár 28. alkalommal rendezik meg a TÁNC Kortárs Nemzetközi Fesztivált. Az "Életfa" tematikával meghirdetett fesztiválon a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér valamennyi helyszínén, valamint kültéri helyszíneken is megjelennek majd előadások.

A közleményben felidézték, hogy a tavalyi évadban 177 előadást játszott a színház, amelynek mintegy 93 ezer fizető nézője volt, és ingyenes programjain is 4400-an vettek részt. A nyári szezonban 42 előadást játszottak több mint 19 ezer néző előtt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ Az igazak álma! Az igazaknak nem volna szabad aludniuk."
Jules Renard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ