Az Igazából komédia című darabot mutatják be a Pesti Színházban
Dátum: 2025. december 1., hétfő, 14:03

Az Igazából komédia című darabot mutatják be a Pesti Színházban; a szerelemről és a humorról szóló futurisztikus vígjáték premierjét december 6-án, szombaton tartják.

A Vígszínház MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint Alan Ayckbourn, aki Nagy-Britanniában Shakespeare után a második legtöbbet játszott drámaíró, 1998-ban írta meg egyik legnépszerűbb művét, az Igazából komédiát.

A történet a nem túl távoli jövőben, 2050-ben játszódik. A televíziós szappanoperákat ekkor már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia írja, a színészek helyét pedig "aktoidok", vagyis színjátszásra tervezett androidok veszik át. A gépek megbízhatóak és precízek, csak rendszerhiba esetén rontanak, viszont hiányzik belőlük a humorérzék és a szerelembeesés képessége. Ám az egyik robotlány egy vicces helyzetben váratlanul elneveti magát - írják a darab ismertetőjében.

Az Igazából komédia - robotika Szabó Máté rendezésében, Varga-Járó Sára, Kovács Tamás, Méhes László, Petrik Andrea, Lukács Sándor, Waskovics Andrea, Radnay Csilla, Telekes Péter, Majsai-Nyilas Tünde és Szántó Balázs szereplésével látható a Pesti Színházban.

A közleményben kiemelik, hogy Alan Ayckbourn hatalmas életművel rendelkező, rendkívül sokoldalú szerző, akit mindig is vonzott a sci-fi és a fantasy világa. Magyarországon először Keresztül-kasul című bohózatát mutatták be Kern András rendezésében 1972. december 29-én a Vígszínházban. Hírnevét vígjátékaival alapozta meg, amelyek szinte kivétel nélkül komoly kérdéseket is felvetnek. Szerinte ugyanis a komédia és a tragédia közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk. Az Igazából komédia is egyszerre tragédia és komédia, amely arra a kérdésre keresi a választ, mi különbözteti meg az embert a robotoktól, és mi az, ami a miénk marad a technológia rohamos térnyerése után is - olvasható a közleményben.

Szabó Mátét idézik, aki kiemelte, hogy a színdarab nagyon emberi, miközben a színpadon egy kevésbé emberséges jövőt kell ábrázolniuk, ami nagyon izgalmas feladat. "Egyszerre kell megteremtenünk a disztópikus közeg feltételezhető ridegségét - aminek olyan referenciái vannak, mint például a Szárnyas fejvadász - és egy vígjátéki előadás szellemes helyzeteit" - mondta, hozzátéve: számára a legnagyobb kihívás, hogy miként lehet a színészeket instruálni arra, hogy aktoidokat játszanak, akik éppen embereket játszanak, és melyek a robotok olyan, emberileg nem megmagyarázható megnyilvánulásai, amelyek meglepőek vagy humorosak.

A történet szerint a szappanoperát játszó aktoidok közül az egyik, talán egy rendszerhiba folytán, nevetéssel reagál a humoros helyzetekre. A tévéstúdióba látogató fiatal író, Adam, pedig meglátja benne a vígjátéki potenciált. Az Adamet alakító Kovács Tamást idézik, aki kiemelte: a mesterséges intelligencia a mindennapjaink természetes részévé kezd válni, ezért is aktuális a darab, amely fontos kérdéseket feszeget, köztük azt, hogy mitől lesz az ember ember. "Ha van egy robot, amely spontán humort mutat, érez és gondolkodik, nevezhetjük-e még robotnak, és ha nem, akkor micsoda valójában?" - tette fel a kérdést, kiemelve: abban bízik, hogy az előadás egyszerre lesz vicces, gyomorszorító és szívet melengető a közönség számára. "S talán magukban is felteszünk olyan kérdéseket, hogy mennyire fontos nekünk az emberi kapcsolatok minősége, és hogyan vagyunk jelen ebben a világban" - tette hozzá a színész.

A darabot Zöldi Gergely fordította. Az előadás díszlettervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Tihanyi Ildi, zeneszerzője pedig Cser Ádám. További információ a https://vigszinhaz.hu/hu/produkciok/igazabol-komedia oldalon érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Aforizmák
„ Az ember élete nem az, ami megtörtént vele, hanem az, amire emlékszik, és ahogyan visszaemlékszik rá."
Gabriel Garcia Marquez
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ