Tamási Áron gyerekdarabját mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban
Dátum: 2026. február 5., csütörtök, 10:13

Tamási Áron eredetileg bábjátéknak íródott Szegény ördög című művét mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban február 27-én.

Sallai Zsóka rendező a keddi olvasópróbán elmondta, Tamási Áron halálának 60. évfordulója alkalmából választották a művet, amelyet 73 évvel születése után mutatnak be először élőszereplős feldolgozásban.

Tamási Áronnál a valóság és a mese határai elmosódnak, így teremt misztikus, különleges, időtlen világot. A magyar népmesei hármas megjelenik benne, a pokol és a föld mellett az állatok égi síkja képez hidat a gyerekekkel, segíti közelebb vinni őket a történethez, amelynek fő mondanivalója az, hogy a szeretet és a jóság mindig erősebb a félelemnél és a gonoszságnál - fejtette ki Sallai Zsóka, akinek ez lesz az első nagyszínpadi rendezése.

Hozzátette, a hagyományőrző székely népi világot nyomokban megtartják, de az egész darab fúziós, kevert lesz, összekapcsolják a mai kreatív színházi formákkal. Az MTI-nek elmondta, ez nem feltétlenül modernizálás, hanem aktualizálás, mert így jobban lehet szólni a mai felgyorsult, ingergazdag világban élő gyerekekhez. Rövidebb jelenetek és megszólalások, valamint dramaturgiában és zenében a gyorsabb ritmus jelzi ezt a törekvést - magyarázta.

Egyed Zoltán díszlettervező a három sík közti átmenet fontosságára hívta fel a figyelmet; egy speciális fólia fut majd az égi síkból a pokolba, amelyre lehet vetíteni és koreográfiára is jól használható; a földi síkot muszlinszerű textilekkel jelképezik - közölte.

A jelmezeket tervező Mlinár Péter kifejtette, a darabban megjelenő szereplőtípusokat különböző színekkel "öltöztetik" fel. Az ördögök punk-gót stílusú, fekete, ezüst és fehér színű, extrém külsejű karakterek lesznek. A szegény emberek kék, a gazdagok fekete, vörös és arany színű ruhákat kapnak. Mindkét csoport mai, modern ruhákban jelenik meg, de a szabásban, a fazonban megjelenik a székely stílus.

A róka és a medve viszont nem realista ábrázolást kapnak, nem lesznek állati ruhában, nem kapnak arcfestést; az állatok külső jegyeit belső emberi karakterével ötvözve mutatják meg. Hozzátette, a darab elején lesz még néhány arctalan, formátlan alak, mozgásos karakter, akik az elkárhozott lelkeket jelképezik.

A zenét Király Péter szerzi, a koreográfiát ifj. Mlinár Pál készíti.

A főszerepeket Szabó Lajos, Fehér Tímea, Lévai Attila, Liszi Melinda, Besztercey Attila és Nagy Erika alakítja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„Nem szabad szégyenkeznünk, ha beismerjük tévedésünket, mert ez azt mutatja, hogy bölcsebbek vagyunk ma, mint tegnap voltunk."
Jonathan Swift
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ