Megjelent a Színházi Évkönyv
Dátum: 2007. február 12., hétfő, 18:39
Megjelent a 2005-2006-os évad színházi bemutatóit, eseményeit tartalmazó Színházi Évkönyv, amelyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) nyílt nap keretében mutatott be hétfőn Budapesten.

Nagy András az OSZMI igazgatója elmondta: a nyílt nap megrendezésével az intézet és a színházak együttműködését szeretnék szorosabbra fűzni. Az OSZMI egész napos bemutatkozásának apropója a Színházi Évkönyv megjelenése, amely a legteljesebb adatbázisa annak, ami az elmúlt évadban történt - tette hozzá.

A színházak adatszolgáltatása alapján összeállított kötet az előző évad 725 magyarországi és határon túli magyar bemutatójáról - közte mintegy 130 gyermekszínházi, 110 táncszínházi és 30 operabemutatóról - tartalmaz információkat.

Az új évkönyvet az előzőnél mintegy 100 oldallal nagyobb terjedelemben adták ki: a 2005-2006-os évad bemutatóin túl a repertoáron tartott darabok címei is helyet kaptak benne.

A könyvben az egyes színházakban tartott előadások számára, a befogadóképességre és a helyárakra vonatkozóan is található információ. Az évad eseményeit - fesztiválokat, díjakat, magyar társulatok külföldi, és külföldi társulatok magyarországi vendégjátékait - is tartalmazza a kötet, amelyben a 2005-ben megjelent színházi tárgyú könyvek bibliográfiája is olvasható.

Nagy András kiemelte: a kiadvány elkészítésén túl az OSZMI feladata gyűjteni azokat az információkat, dokumentumokat, amelyek a magyar színház történetét mutatják be az „őstörténettől" napjainkig.

A színház olyan műfaj, hogy amint megtörténik, már vége is van. Így a megragadhatatlant próbálják megragadni: előadások felvételeit, adatait, fényképeit, jelmezeit gyűjtik, őrzik meg a jövőnek - tette hozzá az OSZMI igazgatója.

Az intézetben tartott nyílt nap keretében a társulatok képviselői megtekinthették az intézmény tizenhat gyűjteményét: a jelmezektől a maketteken és fotókon át az OSZMI-ban őrzött videofelvételekig. A látogatók megismerkedhettek az intézet adatbázisaival is.

Mint azt Nagy András elmondta, jelenlegi adatbázisuk 1964-től napjainkig tartalmaz előadásokat, hamarosan pedig egészen 1949-ig visszamenőleg lehet majd keresni a színházi bemutatók között.

Az igazgató hangsúlyozta: egy olyan egyetemes információs rendszer és adatbázis létrehozása a céljuk, amely a színházak számára is hasznos lehet. Az elektronikus adatbázisban a fényképektől kezdve, a szereposztáson, kritikákon át a finanszírozási kérdésekig, látogatottsági adatokig egy helyen lenne megtalálható minden.

A múltbéli előadásokkal kapcsolatos információkon túl számos más szolgáltatással is várja az OSZMI a színházi szakma képviselőit és az érdeklődőket: többek között szakkönyvtárat, videotárat, fotótárat, kézirattárat és szcenikai gyűjteményt működtet az intézet.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„A legnagyobb dolog a világon: fiatalon meghalni, de lehetőleg minél később."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ