Március 21-én rendezik meg a budapesti színházak éjszakáját
Dátum: 2026. március 18., szerda, 9:22

Március 21-én rendezik meg a budapesti színházak éjszakáját, melynek keretében ismét megnyílnak a fővárosi színházak kapui a nézők előtt - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Március 21-én a közönség bejárhatja a főváros közel ötven társulatának és helyszínének tereit, a nagy, ikonikus intézményektől egészen a független játszóhelyekig - olvasható a közleményben. A több mint kétszáz program idén is a csatlakozók ötleteire, kreatív szabadságára épül, így a közönség olyan produkciókon, műsorokon lehet majd jelen, amelyek máskor elérhetetlenek.

Az esemény idei mottója, a "Válassz minket - játsszunk együtt!" arra invitál, hogy a főváros eklektikus, vibráló színházi világa mellett tegyük le a voksunkat, és ezen az estén a színházat válasszuk - fogalmaztak a közleményben.

Emlékeztettek arra, hogy a legutóbbi, 2024-es színházak éjszakáján - amely öt év kihagyás után tért vissza - rekordszámú, 43 színház csatlakozott a rendezvényhez.

A tájékoztatás szerint a budapesti színházak éjszakája alkalmat teremt arra, hogy nézők és alkotók, a különböző generációk, törzsközönség és a színházzal ismerkedők, valamint a kőszínházak és a független társulatok világa - egymáshoz közelebb kerülve, kötetlenebb formában - találkozzanak és közösen éljenek át új színházi élményeket.

A rendezvényről további információ a https://bpsze.hu/ linken érhető el - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ Az ember élete nem az, ami megtörtént vele, hanem az, amire emlékszik, és ahogyan visszaemlékszik rá."
Gabriel Garcia Marquez
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ