Varázslatok évada címmel hirdette meg idei nyári szezonját a fertőrákosi barlangszínház
Dátum: 2026. március 26., csütörtök, 10:00

Varázslatok évada címmel hirdette meg a fertőrákosi barlangszínház idei nyári szezonját, amelyben a színházi előadások mellett musicalek, koncertek és táncelőadások várják a látogatókat - közölte a Fertőrákosi Kőfejtőt és Barlangszínházat üzemeltető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az évadot bemutató szerdai sajtótájékoztatón.

Kóczán Péter elmondta, hogy a szezont Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátéka nyitja az Orlai Produkciós Irodától május 29-én Kerekes Éva és Epres Attila főszereplésével.

A Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület június 6-án és 7-én néptáncgálát tart Táncra tánc címmel.

Június 12-én a Pesti Művész Színház Straub Dezső vezetésével Eisemann Mihály művével, az Egy csók és más semmi című zenés vígjátékkal érkezik, másnap Rúzsa Magdi ad koncertet, június 14-én pedig az Orlai Produkciós Iroda Csengetett, Mylord? című előadását játsszák Molnár Piroska, Gyabronka József és Debreczeny Csaba szereplésével.

Június 19-én Charlie ad koncertet, másnap pedig a Győri Filharmonikus Zenekar, amely a nyári szezon alatt fellép még július 4-én, augusztus 20-án és szeptember 5-én. Június 21-én a TBG Produkció mutatja be a 30 éve alakult Bon Bon együttesről készült előadását Valahol Amerika címmel, amelyben a csapat slágerei hangzanak el egy színházi produkció köré ölelve.

Június 26-án Kökény Attila és Rakonczai Viktor adnak koncertet az Újra látlak . című turné részeként, másnap pedig a Roby Lakatos Gypsy Jazz Project lép fel.

Július 24-én a Neoton ad koncertet, a hónap utolsó napján pedig az Europaballet St. Pölten előadásában láthatja a közönség a Queen - Mercury the Legend című balett táncshow-t.

Augusztus 1-jén Vagy mindent, vagy semmit címmel látható Nyári Károly-est, amelyen a Budapest Jazz Orchestra is közreműködik.

Augusztus 8-án A kör című musicalt láthatja a közönég a Várudvari Nyári Színház és a Csiky Gergely Színház koprodukciójaként, másnap pedig Falusi Mariann és Weisz Viktor, valamint a Stúdió 11 Ensemble lép fel.

Huszka Jenő Lili bárónője a Pesti Művész Színház előadásában augusztus 14-én lesz látható Seregi Zoltán rendezésében. Augusztus 19-én Dés László, Nemes István, Koltai Róbert és Nógrádi Gábor zenés játékát, a Sose halunk meg című musicalt láthatja a közönség.

Augusztus 21-én a Gyöngyhajú lány legendája című Omega musicalt hozza el a TBG Production a barlangszínházba.

Augusztus 28-án Agatha Christie Éjféltájt című krimijének színpadi adaptációját mutatja be az Orlai Produkciós Iroda Egri Márta főszereplésével, másnap az Indul a bakterház című vígjátékkal vendégszerepel a Magyar Színház Csankó Zoltán és Kubik Anna főszereplésével.

Szép a tavasz, szép a nyár címmel augusztus 30-án Csík János és a Mezzo zenekar ad koncertet, az évadot pedig Georges Feydeau A hülyéje című vígjátéka zárja szeptember 6-án a Győri Nemzeti Színház előadásában, Pataki András rendezésében.

Kóczán Péter elmondta azt is, hogy a kőfejtő április 3-tól várja a látogatókat.

Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója kiemelte, hogy július 17-én és 18-án mutatják be az általa rendezett Legendák! A nagy musicalshow című produkciót. Az összeállításban Pesák Ádám, Miller Zoltán, Szemenyei János, Dobó Enikő és meglepetésvendégek lépnek fel a Soproni Petőfi Színház művészei mellett. A közönség ekkor hallhatja előszőr a Rejtő Jenő művéből készült, Csontbrigád című új magyar musical dalait is. Az előadást a tervek szerint a jövő évadban mutatja be a teátrum.

A soproni színház két előadása, az Anconai szerelmesek július 11-én, a Páratlan páros pedig július 25-én látható majd - mondta.

Farkas Ciprián, Sopron (Fidesz-KDNP) polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy Sopron mély kulturális gyökerekkel rendelkezik, a barlangszínház pedig adottságaival, a felújítást követő kialakításával és az ott látható előadásokkal, koncertekkel a látogatók minden igényét ki tudja elégíteni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
Aforizmák
„ A könnyű gondok beszélnek, a súlyosak némák."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ