Színházi világnap a Nemzeti Színházban
Dátum: 2026. március 27., péntek, 16:45

A Marxtőkéje című előadást mutatják be pénteken, a színházi világnapon a budapesti Nemzeti Színházban, ahol szombaton A mi kis városunk című előadás után közönségtalálkozóra várják a közönséget.

A Nemzeti Színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kiemelik, hogy a Duna televízió képernyőjén Szilágyi Ágota színművész és Kozma András dramaturg beszélnek az idei színházi világnapi üzenetről, amelyet Willem Dafoe amerikai színész, színházcsináló, a Velencei Színházi Biennále művészeti igazgatója fogalmazott meg. Szó lesz még a Marxtőkéje premierről és a közelgő Madách Nemzetközi Színházi Találkozóról - írják.

A közleményben kiemelik, hogy az érdeklődők már lapozhatják a Nemzeti Magazin legújabb számát, amelyben a Marxtőkéje című előadással kapcsolatosan Vidnyánszky Attilával, az előadás rendezőjével, illetve a két főszereplővel, Rátóti Zoltánnal és Vecsei H. Miklóssal készültek interjúk. Vidnyánszky Attilát idézik, aki elmondta, hogy ebben az előadásban nem teatralizálják Marx szövegét, hanem különböző kortársi és mai szövegek segítségével gondolkodásra hívják a nézőt: hová vezetett mindaz, amit Marx a 19. században megálmodott. "A Marxtőkéje egy tetemrehívást mutat be, amelynek szereplői egy bírósági tárgyaláshoz hasonlóan a vádlott, a védő, a tanúk, az ügyész. Mindenki a maga igazát képviseli." - idézik az előadás rendezőjét, a teátrum vezérigazgatóját.

Másnap, március 28-án A mi kis városunk című előadás után közönségtalálkozót tartanak az előadás szereplőivel és alkotóival. "Thornton Wilder világsikerű színműve a legegyszerűbb dolgokról szól: születésről, szerelemről, halálról, az otthon melegéről, a hétköznapi élet méltóságáról, amelyeknek jelentőségét néha csak akkor ismerjük fel, amikor más késő." - áll a darab ismertetőjében.

A közleményben kiemelik: a színházi világnap alkalmából egy-egy képeslappal ajándékozzák meg a nézőket, amelyet megcímezve üzenhetnek, írhatnak szeretteiknek, megfogalmazhatják mindazt, amit soha nem mondtak ki.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„ Ha valaki alacsony, azon nincs mit nevetni. Amíg talpazatra nem áll."
Ancsel Éva
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ