Nyári programokkal várja a közönséget a Thália Színház Salföldön
Dátum: 2026. április 1., szerda, 9:08

Idén nyáron ismét otthont ad a Thália Színház nyári játszóhelyének a salföldi Káli Fecske Étterem és Kulturális Központ. A Thália Nyárikert programján egyaránt megtalálhatók lesznek gyerekeknek és felnőtteknek szóló előadások.

A színház MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelik: a programsorozat legnagyobb erőssége idén is az, hogy minden korosztály számára kínál élményt.

A vasárnap hagyományosan a gyerekeké. Már június végén, 28-án elindul a szezon a Kippkopp és Tipptopp című előadással, majd sorra érkeznek a jól ismert mesék: Bogyó és Babóca - Utazás Álomországba, a Boribon nyaral, valamint a klasszikus vásári hangulatot idéző Vitéz László menyecskét keres.

A nyár során több alkalommal is visszatér Vitéz László figurája Barna Zsombor előadásában. A Rózsaszínház előadásában a Lúdas Matyi, továbbá A három kecskegida és a farkas című bábelőadás szórakoztatja a legkisebbeket.

A szombat esték a felnőtt közönségé. A repertoár gerincét idén is a Thália Színház előadásai adják. Július 4-én a Bűnözőzsenik című fekete komédia nyitja a programok sorát, ezt követi a Fénytörés. A nyár közepén a könnyedebb stílus kerül előtérbe az Olympia című vígjátékkal, majd újra sötétebb tónusok következnek a Tengeren című fekete komédiával - írják.

Augusztusban a Fehér babák című zenés est látható, míg a hónap közepén Szarka Tamás és zenekara koncertje kínál zenei élményt - sorolják, kiemelve továbbá, hogy a programban Gubik Petra Mi van a zsebemben című estje is szerepel.

A programsorozatról további információ a https://thalia.hu/idorend/?location=nyarikert linken érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ Az ember élete nem az, ami megtörtént vele, hanem az, amire emlékszik, és ahogyan visszaemlékszik rá."
Gabriel Garcia Marquez
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ