Kortárs drámafesztiválon a „Szikölök"
Dátum: 2007. február 13., kedd, 16:42
2007. február 16-22 között rendezik meg Debrecenben a Kortárs Magyar Drámák Fesztiválját, melyre meghívást kapott a Honvéd Kamaraszínház is. A Rusznyák Gábor szerezte és rendezte „Szíkölök” című produkciót február 19-én két alkalommal, 17 illetve 20-órától láthatja a közönség.
2004-ben hatalmas sikert aratott a magyar színházi életben a Bozgorok című előadás, amellyel a szegedi Alternatív Színházi Szemlén Rusznyák Gábor elnyerte a Legjobb rendezés díját, a Színházi Kritikusok Céhe pedig ugyanebben az évben a Legjobb független színházi előadásnak ítélte meg a. A társulat külön jutalomban részesült, amikor elnyerte a Fővárosi Önkormányzat Alkotóközösségi Díját a Magyar Stúdió Színházi Műhelyek XVI. Fesztiválján.

A „bozgor” román kifejezés, jelentése: hazátlan.
Bántó jelzője mindazoknak, akik sehova sem tartoznak, akik ugyan állampolgárai az adott országnak, de nem tagjai. (Esetlegesen,  ugyanakkor tagjai egy másik „országnak” népcsoportnak, de nem állampolgárai annak.) Kitaszítottak innen is onnan is: „Bozgorok”.
Shakespeare Ahogy tetszik című színműve, sokrétegű, bonyolult darab. Sok mindenről szól többek között a kitaszítottságról, a száműzöttségről is.

A Honvéd Kamaraszínház színészei (akik javarészt Erdélyből származtatnak)
- kicsit magukról is vallva, - ezen a szemüvegen keresztül nézték Rosalinda, Orlando, Próbakő, Jaques és a többiek civódásait, perlekedéseit, azt, hogy hogyan szerelmesek, hogy hogyan élnek ők… mi, s  ti...

A „Szíkölök” - mintegy a Bozgorok folytatásaként - nem egy összefüggő történetet mesél el, hanem mozaikszerű, különböző korokban és helyszíneken játszódó laza szerkezetű jelenetfüzér.Az előadás kiindulópontja a magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe, vége pedig a
2004. december 5-i népszavazás.

Mese a székelyekről, történelmükről, szokásaikról,felhasználva azokat a sztereotípiákat, közhelyeket amiket mi, „magyarországi magyarok“ tudunk, gondolunk vagy képzelünk „róluk“. Hogy miért is van minden úgy ahogyan.
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Aforizmák
„ Különbözöm, tehát vagyok."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ