Jubileumi, 40. évadjára készül a kecskeméti Ciróka Bábszínház
Dátum: 2026. agusztus 27., csütörtök, 16:50

Hivatásossá válásának 40. évfordulóját ünnepli a 2026/2027-es évadban a kecskeméti Ciróka Bábszínház, amely a kerek születésnap alkalmából többek között Lázár Ervin- és Berg Judit-feldolgozásokkal, valamint új árnyszínházi bemutatókkal várja a közönséget - közölte a teátrum igazgatója szerdán az MTI-vel.

Kiszely Ágnes kiemelte: a jubileumi évad előadásai fénnyel és árnyékkal, bábokkal és tárgyakkal egyaránt kísérleteznek, a műsoron pedig klasszikus mesék és kortárs darabok is helyet kapnak.

Az évad első bemutatója Lázár Ervin meseregényének színpadi feldolgozása, A kisfiú és az oroszlánok lesz az iskolás bérletben, amely az elfogadásról és az egymásra figyelésről mesél. Az óvodásokat a barátságról és a képzelet erejéről szóló Barátom a sötét című árnyszínházi előadás, valamint a történetmesélés közösségteremtő erejét megfogalmazó A boldogságárus meséje várja.

A klasszikus történetek kedvelőinek a Grimm testvérek meséje alapján készülő, mozgásszínházat, cirkuszt és tárgyjátékot ötvöző Rigócsőr király című zenés előadással készülnek, amely az önismeret és a belső értékek fontosságát hangsúlyozza. Az évad egyik kiemelt produkciójának ígérkezik Berg Judit népszerű regényciklusának színpadi változata, a Rumini Ferrit-szigeten, amely a bátorság és az összetartás üzenetével szólítja meg a gyermekeket.

Az adventi időszakban megújult történettel nyit ki a színház Mikuláskuckója, az október 4-én induló, családokat megszólító Vasárnapi Mesébelépő elnevezésű színházlátogatási játék pedig szintén a jubileumhoz kapcsolódik.

A teátrum az új évadban is folytatja a kórházi mesedélutánokat a vármegyei oktatókórház gyermekosztályán, az előadásokhoz készült feldolgozó segédanyagokkal pedig az óvodai és iskolai foglalkozásokat segítik.

A kecskeméti bábszínház története az 1950-es évek végén kezdődött, amikor Báron László képzőművész, tanár bábszakkört alapított a helyi szakmunkásképzőben. Az egykori amatőr csoport - amely nevét egy ismert gyermekmondókából kölcsönözte - 1986-ban vált hivatásos társulattá. A színház kezdetben a Katona József Színház tagozataként, majd alapítványi formában működött, 1991 óta pedig önálló városi fenntartású intézményként várja a közönséget.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„Könnyebb az emberiséget szeretni, mint az embert."
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ