Persze kikérhetné magának a nagyhangú, nagyétvágyú, nagytestű Karinthy Ferenc – aki tavaly júniusban lett volna 85 éves – a fenti összehasonlítást. Ő nem valakinek a mása, ő saját maga! - harsogná, ha élne; már amennyire az lehet egy olyan ember, aki a legnagyobb magyar humorforrás és humanista fiaként született a lágymányosi világra. De most, eddig ismeretlen színdarabja bemutatásával mégis e fanyar, senkit-semmit nem kímélő, ám mélyen érző írre emlékeztetett gyermeke színházában. Ezt a kelenföldi, hajdani moziból avanzsált, családi nevüket viselő színházat Márton fia gründolta negyedszázaddal ezelőtt (akkor még nem ezen a helyszínen). A szép kerek évforduló – és az apa tavalyi születésnapja – arra inspirálta a színháztulajdonos, rendező, könyvíró leszármazottat, hogy papája eddig jóformán ismeretlen művét most kedves közönsége elé tárja. Amelyik láthatóan mindig boldogan tódul a kicsit kopottas de meghitt épületbe, egy kis élvezet-habzsolásra.
Cserje Zsuzsa rendezésében – 14 színész részvételével – tehát valódi ősbemutatót élvezhetett március 8-án, Nőnapon a nézősereg. (Részletes program és további infók: http://www.szinhaz.hu/karinthy)
kapitalizálódó Magyarország privatizálás-pénzszerzés-munkanélküliség szentháromságába szorított emberkéiről szól, a vadkeletiség minden suta báját felvillantva... Főhőse Straub doktor úr, az állástalan ötvenes közgazdász, aki szervezési készségét, nyelvtudását, emberismeretét nem cégalapításban, állami vagyon kimarkolásában kamatoztatja, mint barátja, a beszédes nevű Pubi, hanem kurvafuttatásban. Persze az ő megfogalmazása elegánsabb; a magyarosch vendégszeretetnek az ő szent jegyében „menyasszonyát” engedi át ideig-óráig külföldi barátainak. Programot szervez, hogy az a honunkba vetődött „szegény” kőgazdag ne unja már kékre magát két üzleti tárgyalás között... Tehát a dolog veleje puszta emberbarátsága, és az már tényleg csak másodlagos, hogy iszonyúan jól él ebből..., Fullextrás Merci, kaviár, kellemes kégli, falán drága képek – díszlet: É. Kiss Piroska inkább a funkciót, mint a luxust domborította ki –, megbecsültség: ezáltal minden bejön neki. A baj csak az, hogy barátunk besokall a sok hisztis tyúktól. Ötödik aráját dobja ki a fenébe, amikor in medias res betoppan legénylakására – ahol barátjával – annak őszinte rémületére – épp az üzlet befejezését közli – a kis házmesterlányka. Pubink azonnal fölfedezi benne a csiszolatlan gyémántot, így a Straub-féle felkaroló hadművelet újra elkezdődik, immár Tecával, aki időnként a fennkölt Mária Terézia névre is hallgat. E dörzsölt pesti Higgins professzor mindenre megtanítja a 17 éves „romlás virágát”. Angolul, autót vezetni, elegánsan cigizni (by the way: a párizsi Marigny Színházban tájékoztatják a nézőket, hogy a színészek ártalmatlan, gyógyfüves cigarettákat szívnak, 0 károsító hatással), jól öltözni de még annál is jobban vetkőzni. Szóval élprostit farag e tudatlankából, úgy, hogy Pygmalionként formálja tökéletesre. Végül ő is kicsit féltékeny lesz rá, meg el is viseli a kiscsaj iránta táplált szerelmét, de mindenképp bő hasznot húz a dögös bombázó testéből.
Ez tehát a Shaw-i alapvonal, ami nem a pénzéhes szemetes apuka felbukkanásától vesz még vérbőbb fordulatot, hanem a házmesterné-mama belépőjétől, aki áldását adja, és bérét kapja e bizniszre/ből. Innentől a kis kurva harmatosan „tágra zárt szemekkel” űzi az ipart, módot adva Karinthynak különböző laza társadalmi szkeccsek felrajzolására. Jellegzetes figurák töltik meg a színpadot pár perces jelenetekben: a bunkó „néger” (akkoriban nem volt még a PC ilyen fontos fogalom, mint ma!), a maga asszonybántó vadságával, a benga orosz buta medveségével, a mindent leszervező német ugri-bugri hülyeségével, az amerikás magyar korlátolt rómeóságával, a mexikói festő bablevesre izgulásával. Mulattató, hatásvadász közhelyek ezek, amelyeket azért egy olyan nagy, emberismerő író eregetett ki tolla alól, aki a Gellérthegyi álmokba vagy a Dunakanyarba a lélek-együttrezdülés minden finomságát beleszőtte... Most itt pihentette mélyen látó, sokat megértő énjét: szinte a durvaságig leegyszerűsítette alakjait, pukkanó poénra töltve mindegyiküket. Hiszen a részeges, lapostetűs házmester, a három ordenáré aszfalt-tündér (egyikük a szintén nem túl PC-névvel: Cigány Rózsi), a mindenki bio-ágybetétjéből vállalkozófeleséggé avanzsált elvált nő olyan harsány karikatúra, amit csuklóból odavetve írt meg, csupáncsak a hahotáért.
A rendező hangulatfestő zenékkel – ez mindig bevált fogása – lendíti előre, húzza alá a cselekményt, amelybe Karinthy Ferenc (mondhatni pofátlanul) a füzetes perdita-regények legvadabb paneljait zsúfolta bele. Tehát: megrontott tizenéves házmesterlány túlspilázott öngyilokját, féltékenységi drámát, domina- illetve hárman-párban szexre utalást, csóró, irigy alagsoriak folytonos pénz-kunyerálását, lányuk eladásából származó jó életét, stb. A legélesebb fordulatot a végén követi el a szerző, amikor e torz értékrendű világban csupán üzekedéssé züllesztett érzelmet mégis cukorsüveg-piedesztálra emeli, USA-szabatos happy enddel.
Cserje Zsuzsa mindezt az írói ide-odavágtázást finom gyeplőhúzással hagyja színészeinek kiélvezni; lubickolhatnak – ahogy ilyenkor mondani szokás – a szerepek kínálta lehetőségekben, de azért teljesen nem merülhetnek el benne. Mutatniuk kell valami halványan derengő távolságtartást is; olyasmit, hogy azért ez Karinthy Cini szimpla marháskodása és nem vérkomolyan vett véleménye a körülötte zajló folyamatokról.Ebben jó partnere a főszereplő Dunai Tamás, aki nem ilyen léha figurákat szokott játszani a Madáchban. Ő – arca, intellektusa, lénye, nyelvtudása által mindig a mély humánum, finom jóember alakítója – most láthatóan élvezi e kitartott félvilági főnök szerepét. De azért inkább közgazdász, mint muszáj-kurvapecér. A főszereplőnő egy volt debreceni színésznő, Sallai Nóra, akinek sok szerepét sorolják föl a neten, de – mivel szép kis pofiját, hibátlan alakját nem bulvárszenyák ajnározzák, nem a sorozatok dobják naponta a nézők elé – jóformán ismeretlen a pesti nagyközönség előtt. Itt hitelesen válik a csálé kis alagsori tündérből hódító és egyre szerelmesebb nővé. Grimaszai pici túlzással utaztak a nevetőizmokra, de figurájába belefért ez a nagy igyekezet okozta arcvágás. Ruhái – Tordai Hajnal jelmeztervező jóvoltából – épp megfelelően voltak kihívóak, hangyányit közönségesek és értékeiből sokat mutatóak. Pubi szerepében Sörös Sándort láthattuk, aki az élelmes vállalkozó alakjához – ravasz-rókaságán túl – sok újat nem tudott hozzátenni. A hajdani szorgos lepedőgyűrögető szakmunkásból procc feleséggé előlépett Sztankay Orsolya a prosti és a tisztességes Pubiné manírjai közti különbséget széles gesztusokkal jelezte.
Az igazi nevetőhullámot a leghálásabb szerepek: Turcsekné és Turcsek hozták. A magyar színpadokon már-már mítikusak a házmesterek; mint Csurka 27 évvel ezelőtti, jó írói korszakából a legendás Tábori Nóra alakította felmosórongy felkent hercegnéje, illetve a lepukkant házban ilyesmi munkából élő Gobbi Hilda alakította Vénasszony Spiró Csirkefejében ... Ezekhez társult most Voith Ági, Teca anyukájának szerepében. Olyan trampli, nagypofájú és levakarhatatlanul tarháló prollernő, aki lánya bájaiból egy ideig nagyon jól profitál Straub úr ajándékai útján. Ám simlis panaszáradata valahol hiteles is lesz, amint férje is feltűnik a színen. Őt Horesnyi László adta, aki kopott munkás-ancugjában, félrészegen ledarált szövegével a teljes lepusztultságot jelenítette meg. Volt benne is jókora elrajzoltság, hatásvadászat, de a mélyén egy adag szomorkás magyar valóság is.
A külföldi szeretők – mint említettük – mind puszta karikatúrák. Így nem meglepő, hogy jellemrajz helyett Szersén Gyula csilivili Jockey Ewing-os kalpagjával, cipőpertlis nyakkendőjével az Óperencián túli akcentusos magyart, Mr. Chasart röhögtette ki, ami mindig hálás feladat, mert ilyen hülye azért akad arrafelé jó sok. Ugyanígy Konrád Antal a Jelcinre vett-figurás – megírása idején teljesen aktuális jellemrajzú – vodkamámortól bugyuta oroszt, Borbély Sándor a hámból is pedánsan kirúgni vágyó dajcsot, Engambé Marcell pedig az alabamai durva „négert” jelenítette meg harsány színekkel. De ő annyira aranyosan mosolygós mackó volt, hogy egyben hiteltelenné is tette annak a brutális fekete állatnak figuráját, aki csak veréssel akarna kielégülni Tecával. A három bár-grácia – Balázs Andrea, Murzsa Kata és Csetényi Mirtill – kellően közönséges formát hozott cipőtalpaikra írt árajánlatukkal, hajtépéseikkel.
Szász Judit
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
