A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
Az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.
Miskolcon a kulisszák mögé is betekinthetnek az érdeklődők, megismerkedhetnek a színház történetével, a smink- és frizurakészítés titkaival, és megtekinthetik a jelmeztárat - ismertette a programot Balogh Csilla, a teátrum szóvivője. Parti Nagy Lajos költő üzenetét a Játékszínben az Egy óra versek között című előadás előtt, a Nagyszínházban a Cseresznyéskert, a Csarnokban pedig a Cipolla előadása előtt olvassák fel. A Hajmeresztő tiszaújvárosi vendégjátékán a nézők nyomtatott formában kapják kézhez a szöveget. A világnapon a Színészmúzeumban a miskolci színjátszás történetét bemutató állandó tárlat mellett Szakács Györgyi Kossuth-díjas jelmeztervező kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők.
Szekszárdon a Német Színház nyílt napot tart, reggel fél kilenctől folyamatosan fogadja az érdeklődőket. A látogatók megnézhetik a próbákat, az épületet, bemehetnek a különböző termekbe, megismerkedhetnek az ott dolgozókkal, bepillanthatnak a színház rejtelmeibe. Este a világnapi üzenet felolvasása után az Otelló kerestetik című darabot adják elő.
A Kecskeméti Katona József Színház Pintér Béla Társulatának Anyám orra című darabjával köszönti a világnapot. A Kecskeméti Országos Színházi Találkozó keretében, a nagyszínházban bemutatandó darabot Pintér Béla írta, rendezte, és a művész szerepel is az előadásban.
A székesfehérvári Vörösmarty Színházban kedden kulisszajárásra invitálják az érdeklődőket - mondta a teátrum marketingvezetője. Várkonyi Éva tájékoztatása szerint március 27-én egész napos program keretében járhatják végig az érdeklődők Réczei Tamás rendező színitanodásainak "degenvezetésével"a teátrum épületét, s ismerkedhetnek a színfalak mögötti világgal. Ez alkalomból dedikált színészkártyákat, valamint az aznapi előadáshoz kapcsolódó, a teátrum egyes társulati tagjai által készített CD-ket is vásárolhatnak majd a színházba betérők.
Szegeden, a nagyszínházban Rossini: Hamupipőke című operájának beavató színházi változatát láthatja két alkalommal is a közönség a színházi világnapon - közölte Borda Sándor, az intézmény marketingvezetője. Bár az előadás az eredeti mű rövidített változata, cselekményében teljes, mivel egy narrátor segíti a történet nyomon követését. A szereplők a színpadon elhelyezett zenekar tagjai között játszanak, így a nézők látják, mikor melyik hangszer szólal meg. A kisszínházban Nyikolaj Koljada kortárs orosz író Murlin Murlo című végjátékát adják elő Székhelyi József rendezésében.
Az egri társulat is rendhagyó módon ünnepli az idén a színházi világnapot: kedden délelőtt az érdeklődők betekinthetnek a Verne regénye alapján készült színmű, a 80 nap alatt a Föld körül próbáiba, majd az előre bejelentkezett csoportokat a színházi szakemberek bevezetik a kulisszák mögé. Később a stúdiószínpadon Parti Nagy Lajos Ibusár című monodrámáját tekinthetik meg a nézők, a rendező, Szegvári Menyhért kommentárjával kísérve. A színházi ünnep csúcspontjaként Shakespeare A tél meséje című művét mutatja be a társulat.
(MTI)| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


