Színház és show business
Dátum: 2007. március 26., hétfő, 8:25
Az Oltári srácok című Broadway-musical európai ősbemutatóját tartja csütörtökön a Budapesti Operettszínház a tavaszi fesztivál keretében – mondta el Somogyi Szilárd rendező.

„Ez az előadás egy kísérlet. Azt szeretnénk megmutatni, hogy a show business keretein belül is lehet igazi színházi értékeket a színpadra állítani" - fogalmazott a 27 éves rendező, aki a 2005-ben bemutatott eredeti előadást tavaly látta New Yorkban. Az európai ősbemutatót a Thália Színházban tartják.

Somogyi Szilárd elmondta: olyan jogot szereztek a darabra, amely nem kötelezi őket arra, hogy azt az eredeti változatban mutassák be Budapesten. A „darab egyszerre koncert a színházban és színház a koncertben" - fűzte hozzá a rendező.

A musicalben „négy ministráns fiú és egy zsidó srác közös egyházközösségen belül próbál meg lelkisegély-szolgálatot folytatni a közönség bevonásával. Különféle kalandokba keverednek, miközben folyamatosan kommunikálnak a publikummal is azért, hogy rendbe rakják a világ dolgait" - mondta el Somogyi Szilárd.

Úgy vélte, az előadás a „jó történet, a jó zene és az interaktivitás miatt lehet az év egyik színházi különlegessége".

Az alkotó Szabó Magda Álarcosbál című művének musical-változatával 2004-ben debütált rendezőként, jövőre az írónő Abigél című klasszikus regényének színpadi adaptációját készíti el a BTF-re.

Az Oltári srácok főbb szerepeit Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Szabó Dávid, Serbán Attila játssza. A rendező és a Budapesti Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor által átdolgozott darab eredetijét Marc Kessler és Ken Davenport ötlete alapján Kevin Del Aguila írta. A szöveget Müller Péter Sziámi és Müller Anna fordította magyarra. A zenét és a dalszövegeket Gary Adler és Michael Patrick Walker jegyzi.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
 
Aforizmák
„Minden állítás tagadás is egyben."
Benedictus De Spinoza
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ