Emléktábla Bárdos Artúr tiszteletére
Dátum: 2007. április 2., hétfő, 20:52
Születésének 125. évfordulóján emléktáblát avattak Bárdos Artúr színigazgató, rendező, író, az egykori Belvárosi Színház alapítójának tiszteletére hétfőn Budapesten, a Katona József Színház épületében.
Bárdos Artúr egészen rendkívüli színházi ember volt – hangsúlyozta az egykori Belvárosi Színház helyén működő Katona József Színház igazgatója a megemlékezésen, amelyen Bárdos Artúr Amerikában élő két fia is jelen volt. Zsámbéki Gábor hozzátette: ha van az elmúlt évszázadnak olyan alakja, aki a színházi területnek minden részét a gyakorlatban is kipróbálta, az Bárdos Artúr, hiszen újságíróként szerkesztett színházi újságot, rendezőként több helyen – nemcsak Magyarországon, hanem például Berlinben, Max Reinhardt mellett – is dolgozott, 1916-ban megalapította a Belvárosi Színházat, amelyet később még három időszakban vezetett.

Igyekezett egy elmaradott színházi kultúrában a legfrissebb eredményeket megismertetni – fogalmazott Zsámbéki Gábor, kiemelve: Bárdos Artúr fő feladatának érezte, hogy olyan magyar színházművészet jöjjön létre, amely lépést tart a kor legjelentősebb törekvéseivel.Mint megjegyezte, bármilyen jól ismerte is Bárdos Artúr a gyakorlatot, többször elveszítette a Belvárosi Színházat, vagy gazdasági okok miatt, vagy mert a kor ízlésével nem találkozott az, amiben ő hitt.

Zsámbéki Gábor felidézte, hogy 1936-ban a Szent Johanna című darab Bulla Elmával kirobbanó anyagi és erkölcsi sikert hozott Bárdos Artúr számára. Ő fedezte föl a budapesti színházak számára Mezei Máriát, Páger Antalt, Turay Idát, Simon Zsuzsát és Muráti Lilit – hangsúlyozta a Katona József Színház igazgatója. 1948-ban, amikor az államosítást követően úgy látta, Magyarországon nem folyathatja, amit addig megvalósított, Bárdos Artúr az Egyesült Államokba költözött, a fiaihoz. Előadásokat rendezett az emigráns magyar közösségeknek, elméleti előadásaival nagy sikert aratott. Visszakanyarodott a költészethez: 1967-ben kiadta Alkonyat című verseskötetét.

Bárdos Artúr 1974-ben, Buffalóban hunyt el 92 éves korában, hamvait – kívánságának megfelelően – 1975-ben hozták haza Magyarországra.Nekünk nagyon sok közünk van hozzá, mert a színházat, amelyben mi dolgozunk, ő alapította, munkásságának fő terepe ez a színház volt, kiemelkedő előadásokkal – hangsúlyozta Zsámbéki Gábor.

Minden pillanatban fogunk rá emlékezni – jelentette ki az igazgató, megjegyezve: sokasodó gondjaik azt jelzik, hogy ugyanazok a problémák ismétlődnek meg ma, mint amelyekkel annak idején Bárdos Artúrnak kellett megküzdenie.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„Megmaradtam bohócnak. Ez sokkal magasabb pozíciót biztosít számomra, mint bármely politikusé."
Charlie Chaplin
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ