A Magyar Színházi Társaság és a Befogadó Színházak Társulása (BESZT) által szervezett találkozón szó lesz a minisztériumhoz benyújtott javaslatokról, valamint más, színházi témában született dolgozatokról is.
A rendezvény első részében Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, majd többek között a Színházi Dolgozók Szakszervezete, a Szabadtéri Színházak Szövetsége, az Alternatív és Független Színházak Szövetsége képviselője ismerteti elképzeléseiket.
Márta István, az Új Színház igazgatója a Magyar Színházi Társaság által készített munkaanyag tartalmát foglalja össze. Ismerteti javaslatait a Krétakör Színház, a Kolibri Színház, a Vidám Színpad és a Trafó Kortárs Művészetek Háza vezetője is.
A konferencia második részében a Fővárosi Önkormányzat által a színházi reform előkészítésével megbízott kuratórium ad tájékoztatást.
Hiller István miniszter a színházigazgatókkal folytatott tavaly novemberi egyeztetésen a struktúraátalakítás, a finanszírozás, az ifjúság és a közönség, a képzés, az igazgatói kinevezések rendje, valamint a munkajog témájában kezdeményezett párbeszédet a szakmával.
A színházi törvény előkészítéséhez kért szakértői anyagokat a szakma képviselői január végéig eljuttatták a szaktárcához.
Schneider Márta szakállamtitkár kedden tájékoztatta a színházról szóló törvényjavaslat előkészítéséről a parlament kulturális bizottságát.
(MTI)| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

