„A Nemzeti Színház ügye mindig fontos szerepet töltött be (Gobbi Hilda) életében. A háború után fizikai munkával tevékenyen közreműködött a Nemzeti Színház újjáépítésében. A Blaha Lujza téri épület 1965-ös lebontása után szívügyévé vált az új Nemzeti Színház felépítése. 1983-ban a 70. születésnapjára kapott 100 ezer forint értékű takarékbetétkönyvének teljes összegét ajánlotta fel az új Nemzeti Színház alapkövére" - olvasható a kommünikében.
A közleményben emlékeztetnek arra is, hogy a művész a felajánlást követően országos gyűjtési akciót kezdeményezett, amelynek során 3,3 milliárd forint gyűlt össze.
„Nagy álma volt, hogy láthassa még az új Nemzeti Színház létrejöttét, de ez 1988-as haláláig nem valósult meg. A Nemzeti Színház eddig a teátrum parkjában lévő szoborral adózott Gobbi Hilda emlékének, mától már játszóhely is viseli a nevét" - írják a közleményben.
(MTI)| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

