Negyvenöt éve, 1962. május 28-án halt meg Sennyei Vera színésznő, érdemes művész. Modern nőalakok lélektanilag megalapozott ábrázolásával került az élvonalba, de klasszikus drámákban és vígjátékokban is emlékezetes alakítást nyújtott. Schwalm Vera néven zenészcsaládba született 1915. január 3.-án Budapesten, apja zeneakadémiai tanár és az Operaház zenekarának nagybőgőse volt. A Színiakadémián 1936-ban kapta meg a diplomáját, de már akadémista korában fellépett a Magyar Színházban és a Nemzeti Színházban.
Pályáját a Magyar Színházban kezdte, majd a Belvárosi Színházban illetve a Vígszínházban, 1941-1944 között a Madách Színházban játszott. 1945 után Várkonyi Zoltán Művész Színházához szerződött, 1949-1951-ig az Ifjúsági Színház tagja volt, azután visszatért a Madáchba. 1954-ben a Vidám Színpadhoz, 1956-tól a Fővárosi Operettszínházhoz kötötte a szerződése. 1960-tól a Petőfi Színházban játszott.
Modern nőalakok lélektanilag megalapozott ábrázolásával került az élvonalba, de klasszikus drámákban és vígjátékokban is emlékezetes alakítást nyújtott. Feltűnően szép, méltóságteljes megjelenésű, erotikus kisugárzású színésznő volt, jellegzetes, rekedtesen fátyolos hanggal. Drámai erővel, lélektanilag árnyaltan ábrázolta a világirodalom klasszikus nőalakjait, de alakításaiból a humor sem hiányzott.
Játszotta Évát (Madách: Az ember tragédiája), Andromachét (Giraudoux: Trójában nem lesz háború), Kupavinát (Osztrovszkij: Farkasok és bárányok), Hedda Gablert (Ibsen), Kocsma Jennyt (Brecht: Koldusopera). Utolsó nagy sikere 1960 nyarán volt, Klütaimnésztra szerepében, Euripidész, Iphigeneia Auliszban című drámájában, Kazimir Károly városligeti Körszínházában.
Jeles képviselője volt a sanzonéneklésnek, és az akkoriban kibontakozó új műfajnak, a musicalnek. Az ő számára írta Hubay Miklós Melitta szerepét az Egy szerelem három éjszakája című musical-drámájában. Valóban telitalálat volt az üresfejű méltóságos asszony szerepében, ironikusan előadott búcsúdalát estéről-estére megkönnyezte a közönség.
Pályájának csúcsa volt a hatvanas évek eleje, s egyben a vége is. Utolsó szerepét, Adélt, Molnár Ferenc Üvegcipőjében már nagybetegen játszotta. Mindössze negyvennyolc éves volt, amikor 1962. május 28-án, súlyos betegségben meghalt. Szeretett férjét, Apáthi Imre rendezőt két esztendővel élte túl. Művészi munkáját 1961-ben érdemes művész címmel ismerték el.
(MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


