Budapesten született, s már a főiskola előtt színpadra került: a felvételin látta Szinetár Miklós, aki elhívta Polly szerepére a Koldusoperában. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa osztályába járt és 1965-ben szerzett diplomát. Ettől az évtől a József Attila Színházban játszott, 1968-ban lett a Madách Színház tagja, 1987-ben igazolt a Vígszínházhoz, majd ismét a Madách társulatához szegődött. 1991-től szabadúszó, 1995-ben egy évadot a szolnoki Szigligeti Színháznál töltött, 1996-tól újra szabadúszó.

Fénykorát az Ádám Ottó vezette Madách Színházban élte. Ugyanakkor olyan színésznő, aki mindig jól tudott korához megfelelő alkatokat elvállalni és megformálni vagy ugyanezért lemondani egy szerepről - mint egyszer nyilatkozta: békében él a tükörképével.

Almási Éva sokoldalú, magas fokú muzikalitással és mozgáskultúrával rendelkező művész, aki hitelesen tolmácsol pszichológiai igényű jellemszerepeket is. Klasszikus és kortárs darabokban, tragikus és könnyedebb hangvételű művekben egyaránt játszott, s énekes szerep is megtalálta. 1966 óta szerepel filmen, jellegzetesen mai nőalakokat formált meg, számos televíziós alkotásban is játszott. Főbb színpadi szerepei: Glafira (Osztrovszkij: Farkasok és bárányok), Mása (Csehov: Három nővér), Eszter (Déry-Presser: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), Leila (Heltai: Az ezerkettedik éjszaka), Blanche (Williams: A vágy villamosa), Jablonczay Lenke (Szabó Magda: Régimódi történet), Erzsébet királyné (Shakespeare: III. Richárd), Júlia (Csodás vagy, Júlia), Erzsébet (Schiller: Stuart Mária), Eleonóra (Goldman: Az oroszlán télen). Szolnokon eljátszotta Örkény Macskajátékában Orbánnét.

Legemlékezetesebb film és tévés szerepei: Nyaralók, Próféta voltál szívem, A fekete város, Maya, Merénylők, Kettévált mennyezet, Villámfénynél, A kertész kutyája, Kreutzer szonáta, Egy szerelem három éjszakája, a kétrészes televíziós Bánk bán, A hídember, Boldog születésnapot!, A két Bolyai. Sok pályatársához hasonlóan ő is kipróbálta a rendezést, a Thália Színház Új Stúdiójában 2003-ban színpadra vitte Osborne Dühöngő ifjúságát.

1973-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1978-ban érdemes művész majd 1986-ban kiváló művész lett, 1997-ben a Kossuth-díjat vehette át, s ugyanebben az évben lett örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának.

Férje Balázsovits Lajos színész, színigazgató, s lányuk, Edit is ezt a pályát választotta, Mark Ravenhill: Shiping and Fucking című darabjában a Thália Színházban anya és lánya egy színpadon szerepelt.

Arra a kérdésre, hogy mit szeret leginkább a színpadon, így válaszolt: „A csendet,amit én teremtek meg. Egy-egy ilyen pillanat kegyelmi állapot."

(MTI-Panoráma, Bognár Anna, Sajtóadatbank)