Hírek
Hetven éve, 1937. augusztus 16-án született Madaras József Kossuth-és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész.
Hírek
Új magyar musical, a Szentivánéji álom ősbemutatója szerepel a jövő évi Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán, a világzenei alapokon építkező darab zeneszerzője Szakcsi Lakatos Béla, szövegírója Müller Péter Sziámi, a rendező pedig Kerényi Miklós Gábor – jelentette be a fesztivál igazgatója pénteken a Tisza-parti városban.
Hírek
Továbbra is középiskolákban, de ezúttal már felnőtt nézőknek is játssza a Krétakör Színház „hamlet.ws" című produkcióját augusztus 14-től – közölték a szervezők.
Hírek
Eleonora Fuser, az olasz színész- és rendezőnő egyike azon keveseknek, akik a maszkos színház háromszáz éves hagyományát nem csak őrizgetik, hanem képesek ma is eleven tudássá változtatni. A művésznő augusztus 13-tól 25-ig mesterkurzust tart – a komédia művészetéről – a Városi Színházban.
Hírek
Nem mindennapi díszleteket, jelmezeket és kellékeket láthat a közönség Lehár Ferenc Marica grófnő című operettjében, melyet Eszenyi Enikő rendezésében pénteken mutatnak be a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
Hírek
Turnéra indul Az Operaház Fantomja; a Madách Színház produkciójának koncertváltozatát augusztus 31-től az ország 15 nagyvárosában adják elő – közölték a koncertsorozat szervezői.
Hírek
A Színház és Tánc helyszín, sziget a szigeten. Négy helyszínen - Szabadtéri színpad, Sátor, Fű és Performansz színpad - naponta 6 előadás, összesen egy hét alatt 42 nemzetközi és hazai alkotás kerül bemutatásra. A legszínvonalasabb kortárs színház, tánc, opera és performansz művészet képviselői mellett bemutatkozási lehetőséget kapnak fiatal, tehetséges, pályakezdő alkotók is. A társulatok a világ szinte minden pontjáról érkeznek Dél-Koreától és Japántól Európa számos országán keresztül egészen Kubáig és az Egyesült Államokig.
Hírek
A Marica grófnő próbáján köszöntötték fel kollégái Lehoczky Zsuzsát 71. születésnapján, szerdán szülővárosában, Szegeden.
Hírek
Ingyenjegyet kínáltak csütörtökön este New York-ban egy, a szexuális tapasztalatokról szóló színházi előadásra mindazoknak, akik bizonyítani tudták szüzességüket.
Hírek
Októbertől Claire Danes játssza Eliza Doolittle szerepét George Bernard Shaw Pygmalionjának Broadway-felújításában.
Hírek
19 éves volt, amikor már részt vett az első avignoni színházi fesztiválon – hétfőn, hatvan évvel később ismét fellépett a pápák palotájának díszudvarán a francia színjátszás nagyasszonya, Jeanne Moreau.
Hírek
A hároméves felújítási munkálatoknak köszönhetően megmenekült a tényleges összeomlástól a moszkvai Bolsoj Tyeatr (Nagy Színház), s jelenleg valósággal versenyt fut az idővel, hogy 2008 őszén újra megnyithassa kapuit – közölte a színház főigazgatója.
Hírek
Szent Erzsébet legendája nem ismer határokat, se földrajzit, se műfajit. A tragikus sorsú magyar királylányt Sárospatak mellett két német tartomány, Türingia és Hessen is magáénak vallja, a Németországban zajló megemlékezések keretében pedig „megmusicalesítették" életét.
Hírek
Háromszoros platinalemez lett a Rómeó és Júlia című musical DVD-változata, a Szegedi Szabadtéri Játékokon 2005-ben rögzített műből már több mint tizenkétezer darabot adtak el – jelentette be Lőrinczy György pénteken a Tisza-parti városban.
Hírek
Hetedik alkalommal rendezik meg a Vidám Művek Fesztiválját, amely az idén október 15-én kezdődik Budapesten, a Merlin Színházban –közölte a Magyar Szín-Játékos Szövetség csütörtökön.
Hírek
A már évek óta az L1 Független Táncművészek Társulása befogadójaként működő színházi tér most a prózai és zenés színházak felé is kitárja kapuit. Míg az L1 Táncművek kortárs táncosok körében hirdetett meg Residency-programot, a Bakelit M. A. C. az alábbi feltételekkel kívánja segíteni a kiválasztott tehetséges prózai és zenés társulatokat.
Hírek
A nyár utolsó nagy fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, változatos zenei kínálata mellett színházi élményeket is ígér. A Tisza parti strandon – augusztus 22-26-között – jól megfér majd egymás mellett Regős Bendegúz és a széles tenyerű Fejenagy is, és megismételhetetlen színházi élménynek ígérkezik Badár Sándor „önrekord-döntő”, 7 órás dumaszínháza is. Természetesen fellép majd Badár hű társa, Szőke András is a SZIN-en.
Hírek
Először láthatja a magyar közönség Elton John és Tim Rice Aida című zenés darabját; a Székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Szabad Tér Színház közös produkciójának premierjét pénteken tartják a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Hírek
A különlegességekre vágyó közönség igényeinek kielégítésére szobaszínházi bemutatók létrehozására hirdetett nyílt pályázatot a szolnoki Szigligeti Színház; a felhívásra csoportok és egyéni alkotók egyaránt jelentkezhetnek – közölte a teátrum művészeti vezetője kedden.
Hírek
A budapesti Katona József Színház Goldoni-előadásával nyílt meg Velencében a Biennáléhoz kapcsolódó 39-ik nemzetközi színházi fesztivál.
Hírek
Félmillió forintos jutalmat ajánlott fel a főpolgármester annak, aki információval szolgál Hofi Géza sírjának megrongálóiról.
Hírek
Lukács Gyöngyi főszereplésével mutatják be a Marica grófnőt a Szegedi Szabadtéri Játékokon július végén; a világhírű operaénekesnő először lép fel operettben és először énekel magyar nyelvű szerepet.
Hírek
A „Törvényen Kívüliek Bandája" western csapat szereplésével játssza el szombaton este a komáromi Lovas Színház a Leányvásár című operettet, mely San Francisco környéki népszokásra épül: azt a lányt, aki mindenkit kikosaraz, feleségül adják a falu legutolsó csavargójához.
Hírek
Július 12-én lesz hetven éves Margitai Ági színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Hírek
Július 13-án és 14-én este fél 9-kor játsszák a Mi ez a hang? (Dzsesztetés) című előadást Balatonföldvári Szabadtéri Színházban. A produkciót Máté Gábor rendezte.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ