Silviu Purcarete neves román rendező állítja színpadra az Olasz szalmakalap című darabot a Nemzeti Színházban; a zenés francia vígjáték bemutatója március 7-én lesz.
Március 21-én pénteken délután egy órakor helyezik örök nyugalomra Orosz György Jászai Mari-díjas színházi rendezőt a Bükkszentkereszti Temetőben - közölte a néhai direktor családja az MTI-vel.
A Thália Színház március 23-án újabb gyerekdarabot tűz műsorra; az Arizona Stúdióban lesz látható a Bogyó és Babóca - Utazás álomországba című bábelőadás.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében elhunyt Tresz Zsuzsanna Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező vasárnap - tudatta a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a honlapján.
Kassán születik újjá a budapesti Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadása; a kétnyelvű produkciót január 17-én mutatják be, Vidnyánszky Attila rendezésében.
A Rémségek kicsiny boltja című horror musicalt mutatják be a Pesti Színházban Varró Dániel új fordításában, Novák Eszter rendezésében március 1-jén.
Döntés született a Budapest Bábszínház Közhasznú Nonprofit Kft., a Margitszigeti Színház Nonprofit Kft., valamint a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségének betöltéséről - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.
Két olvasópróbával indította az új évet a Thália Színház, ahol a Bűnözőzsenik című fekete komédia és A miniszter félrelép című bohózat próbafolyamata is elkezdődött. Mindkét darabot februárban - 21-én és 22-én - mutatják be - közölte a színház az MTI-vel csütörtökön.
Január 14-én egész napos eseménysorozattal tiszteleg a Magyar Színház és a Móra Kiadó Fekete István író előtt születésének 125. évfordulója alkalmából.
A családoké lesz a január a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban: a teátrum az év első hónapjában musicalekkel, mesejátékokkal és ifjúsági előadásokkal várja a családokat és a fiatalokat - közölte a színház sajtószolgálata az év első napján az MTI-vel.
Ötvös András nyerte el idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Liliomfi és Az ember, aki elvesztette az időt című előadásokban nyújtott alakításaiért - tájékoztatta a Vígszínház vasárnap az MTI-t.
Átadták az idei Magyar Teátrum Díjakat péntek este a Fővárosi Nagycirkuszban.
A hamelni patkányfogó történetéből készült Varsányi Péter rendezésében felnőtteknek szóló darab a szegedi Kövér Béla Bábszínházban.
Több mint húsz magyarországi és határon túli színjátszócsoport mutatja be előadásait a X. Pajtaszínházi Szemlén a hétvégén Budapesten, a Nemzeti Színházban.
Földes László Hobo Medvevára című előadásának premierjére készül a Nemzeti Színház: a zenés bábjátékot pénteken mutatják be Molnár Kristóf rendezésében.
Varsányi Anna Legjobb barátnők című darabját mutatják be január 29-én a Békéscsabai Jókai Színházban.
Meghirdette 2025-ös évadát a Margitszigeti Szabadtéri Színház, amely májustól szeptemberig várja a közönséget. A programban többek között a Pillangókisasszony és a Nabucco című opera, a Rudolf- és a Shrek-musical, Coco Chanel, a divatikon élete címmel balettelőadás, a Malevo táncegyüttes produkciója, valamint koncert, cirkusz és zenei show is szerepel.
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó szereplésével tartanak bemutatót a Centrál Színházban február 8-án, Egy bizonyítás körvonalai címmel.
Ellinger Edina marad a Budapest Bábszínház igazgatója a következő öt évben is.
Haumann Máté főszereplésével, Eperjes Károly rendezésében mutatja be William Shakespeare Hamlet című drámáját február 7-én a Magyar Színház. A Színészkirály szerepében Reviczky Gábor lép színpadra.
Tamási Áron Csalóka szivárvány című művét viszi színre a Déryné Társulat. A produkció bemutatóját február 14-én Budapesten, a Déryné Központban tartják, majd a produkció országjáró turnéra indul.
Január 7-én lesz nyolcvanéves Szirtes Tamás Kossuth-díjas színházi rendező, színigazgató. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:
Január 3-án lesz nyolcvanéves Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:
Húsz éve, 2004. december 27-én hunyt el Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, a magyar színművészet óriása. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:
Az Én, Daniel Blake című darabot mutatja be a Radnóti Színház szerdán. A Ken Loach filmje alapján készült színpadi változat Magyarországon először látható, az előadást Valló Péter rendezi Schneider Zoltánnal a címszerepben.