Hírek

Szigligeti Ede Liliomfi című művét mutatja be a Vígszínház szeptember 21-én. A darabot Keresztes Tamás címszereplésével ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra, aki szerint a Liliomfi története szerelmeslevél a színházhoz.

Hírek

Tavaly elmaradt a költözés, a 2024/2025-ös évadban viszont új otthont kap a szabadkai Népszínház, és mind a magyar, mind a szerb társulat évadkezdését ez tartja lázban - hangsúlyozta Venczel Valentin, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művészeti igazgatója kedden.

Hírek

Utolsó évadát kezdi meg igazgatóként Szikora János a székesfehérvári Vörösmarty Színházban - közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

Hírek

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli ebben az évadban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a 2024/2025-ös évad ennek a jubileumnak a jegyében zajlik majd - közölte Mészáros Gábor, a teátrum igazgatója pénteken.

Hírek

Megnyitotta 2024/25-ös évadát a Vígszínház, amely a hétvégén Vígnappal, októbertől pedig Víg Szalon néven új játszóhellyel is várja a közönséget.

Hírek

Hat új bemutatóval, köztük egy felnőtteknek készült saját produkcióval várja a közönséget a Kövér Béla Bábszínház az új évadban - közölte Kiss Ágnes igazgató az intézmény évadnyitó társulati ülésén hétfőn.

Hírek

Rendhagyó előadás keretében mutatja be Egri csillagok című produkcióját a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Honvédelmi Minisztériummal együttműködésben szeptember 6-án és 7-én Budapesten, az MVM Dome-ban - tájékoztatta a Nemzeti Színház az MTI-t.

Hírek

ÖrkényKert elnevezéssel egész napos szabadtéri fesztivállal köszönti az új évadot az Örkény Színház szombaton Budapesten.

Hírek

Hét kategóriában adták át a Honthy-díjat, a Budapesti Operettszínház és Eleni Korani művészettörténész által közösen életre hívott elismerést hétfőn a teátrumban.

Hírek

A lány a vonaton című film színpadi adaptációjával indítja az évadot a Játékszín. A darabot október 11-én mutatják be, a főbb szerepeket Lévay Viktória, Simon Kornél és Fehér Tibor alakítja.

Hírek

Balla Eszter, a 6SZÍN társulat jelöltje kapta idén a Kaszás Attila-díjat, amelyet pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban vett át.

Hírek

Alapításának 49. évadára készül a debreceni Vojtina Bábszínház: a 2024-2025-ös évadban hat új bemutatóval, három régen játszott produkció felújításával és tizenegy előadás műsoron tartásával várják a látogatókat szeptembertől - jelezte az intézmény igazgatója szerdán, az évadnyitó társulati ülésen.

Hírek

Tizenkét premierrel, köztük hat nagyszínházi produkcióval várja a közönségét a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a 2024/25-ös évadban - jelentette be a társulat igazgatója a teátrum évadnyitó sajtótájékoztatón kedden a baranyai vármegyeszékhelyen.

Hírek

Négy bemutatóval, regényadaptációval, családoknak szóló előadással és zenés produkcióval is várja a közönséget a Zentai Magyar Kamaraszínház a 2024/2025-ös évadban - közölte Mezei Kinga, a teátrum művészeti vezetője kedden.

Hírek

Hét új bemutatóval készül a most kezdődő évadra a dunaújvárosi Bartók Színház, miközben három sikeres produkció műsoron marad - közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

Hírek

A fennállásának 10. évét ünneplő Veres 1 Színház két bemutatóval és nyolc új vendégjátékkal készül a 2024/25-ös évadra Veresegyházon.

Hírek

Hét bemutatóval, köztük Molnár Ferenc Liliom című drámájával, az Olasz szalmakalap című francia bohózattal, egy angol drámával, Radnóti Miklóst idéző koncertszínházzal, egy kísérleti előadással, valamint két ősbemutatóval várja a közönséget a Nemzeti Színház új évada.

Hírek

Szeptemberben új generáció lép színre A nyomorultak (Les Misérables) című musicalben a Madách Színházban, ahol novemberben Örömkoncerttel ünneplik, hogy húsz éve vált zenés színházzá a teátrum. Ebből az alkalomból programsorozatot is szerveznek és emlékkönyv is megjelenik.

Hírek

Öt új bemutatót tervez a 2024-2025-ös évadban a szombathelyi Bábszínház, három korábban már játszott darab felújításán is dolgoznak, illetve 24 eddigi produkciójukat továbbra is műsoron tartják - közölte az MTI-vel a teátrum szerdán.

Hírek

Tizenöt új bemutatóval, korábbi sikerdarabok műsoron tartásával és vendégjátékokkal készül a 2024-2025-ös évadra a debreceni Csokonai Színház társulata - hangzott el az évadnyitó társulati ülésen szerdán a Csokonai Teátrumban.

Hírek

Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, egyetemi docenst, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének - közölte honlapján a Nemzeti Színház kedden.

Hírek

Szeptember 24-én, kedden 14:30-kor vesznek végső búcsút Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművésztől Budapesten, a Farkasréti temető művészparcellájában - tudatta a József Attila Színház hétfőn az MTI-vel.

Hírek

Szeptember 14-én mutatják be Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabját a budapesti Centrál Színházban.

Hírek

Béres Attila marad a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a következő öt évben is - döntött a város képviselő-testülete egyhangúlag csütörtökön.

Hírek

Öt új bemutatóval és két felújított előadással készül a 2024/25-ös évadra a kecskeméti Ciróka Bábszínház társulata.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ Jó ember vagyok, nem haragszom arra, akit megbántottam."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ