Akusztikai javítások, családi bérlet
Dátum: 2009. január 8., csütörtök, 8:38
Februártól a Thália Színház igazgatója Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. vezetője, aki színigazgatói kinevezésétől függetlenül továbbra is irányítja a fesztiválközpontot.

- Az igazgatói pályázatot Zimányi Zsófia nyerte meg, de vajon kié a színház?

- A Budapesti Fesztiválközponté - ezt nagyon régen szerettük volna. A világban egyes fesztiváloknak van saját színházépületük, másoknak nincs. A salzburgi fesztiválnak például van, a Bécsi Ünnepi Heteknek ellenben nincs - de mindkettő igen magas minőségű és presztízsű esemény. Könnyen belátható, hogy a költségeket tekintve sokkal jobb helyzetben vannak azok a fesztiválok, amelyeknek van színházuk. Ha új produkciót hoz létre az ember, a próbafolyamat nagyon drága, hiszen bérelni kell a helyet. Ha ilyen külön kiadás nem adódik, az roppant előnyös. Velünk többször előfordult, hogy azért nem jött létre valamilyen előadás, mert nem tudtuk finanszírozni a próbaköltségeket. És, ha megvalósult is valami, például Ligeti György Le Grand Macabre című operájának premierje, két előadás után "meghalt" a darab, mert nem volt hol tovább műsoron tartani. Említhetem a Mozart-maratont is, amit rendkívüli sikerrel mutattunk be, aztán csak egyszer tudtuk felújítani. Szeretném 2010-ben ismét játszani - árul el néhány műhelytitkot Zimányi Zsófia.

- Figyelembe kell venniük, hogy a Thália befogadó színház. A költségvetésük is ennek megfelelő.

- A Thália legnagyobb bérlője a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Operettszínház. Velük olyan együttműködést tervezünk, hogy a programjukba valamelyest mi is bekapcsolódhassunk. Az Operettszínházzal például abban állapodtunk meg, olyan előadások kerüljenek ide, amelyeknek valamilyen irodalmi alapjuk van. Ez illik a gyakorlatba, hiszen a Szabó Magda Abigéljéből készült musicalt is itt mutatták be. De sorra kerülhetne Oscar Wilde, Molnár Ferenc vagy Móricz Zsigmond műve, egy mai magyar íróval is szeretnénk zenés darabot íratni, ami a közös produkció lenne. Az Operaház vezetőivel pedig arról beszéltünk, hogy itt főként a magyar nyelvű előadásoknak lenne helyük, hiszen az Ybl-palotában inkább eredeti nyelven játszanak.

- A musical előadások hangosíthatók, de az operák nem. A Thália akusztikája híresen "problematikus".

- A szakértők véleménye szerint ezen nem túl nagy költséggel lehet igazítani, az előzetes felméréseket szeretném mielőbb megcsináltatni. Tény az is, hogy a nézőtér tízedik sora mögött nem jól láthatók a táncelőadások - ezen is javítani kívánok. Szeretném azután meghosszabbítani a szezont. Amikor bezárnak a budapesti színházak, bemutatnánk egy izgalmas darabot, és en suite játszanánk augusztus 20-ig. Budapest vagy Magyarország legjobb színészeit és a legjobb rendezőt hívnánk meg a produkcióhoz. Ezt a szezonban nem lehet megcsinálni. A mostani évad június végéig teljesen foglalt, és tudomásom szerint a következőre is sok napot kötöttek le. Úgyhogy az első időszak, ami teljesen a miénk, a 2010-2011-es szezon lesz. A jövő szezonban havonta három előadást tartanak itt a határon túli magyar színházak, ezek azonban mindenféle figyelemfelkeltés nélkül belesimulnak Budapest nagyon gazdag kulturális életébe. Én azt tervezem, hogy két fajsúlyos fesztiválperiódusra koncentrálom a jelenlétüket, a szezon elején és a végén. Kellő PR-rel megtámogatva erőteljesebben fel fogjuk hívni a figyelmet ezekre a nagyon értékes előadásokra.

- Lehet ezekkel pályázni a Nemzeti Kulturális Alap fesztivál-kiírásain?

- Természetesen minden NKA-s pályázaton szeretnék indulni és nagyon remélem, hogy talán valami EU-s projektet is meg lehet közelíteni.

- Nem lesz túl sok a zenés program?

- A pályázatomban egyáltalán nem adtam különösen nagy súlyt a zenés műfajoknak. De ha adtam volna: tessék számításba venni, hogy az Erkel Színház hiányában esténként 2500 néző nem láthat operát, operettet! Az alternatív formációknak sincs mitől tartaniuk: Hudi László, a Független Színházak Szövetségének elnöke az egyik tanácsadóm. Most a Budapesti Tavaszi Fesztivál aktuális ügyei élveznek elsőséget, de azért áprilisra elkészülök egy olyan jövő évi tervvel, amivel talán minden kétkedőt sikerül meggyőzni.

- Kaphatunk addig is valami ízelítőt?

- Szeretnénk félévenként egy nyílt napot tartani: egy hétvégén, szombat délelőttől vasárnap estig ingyenes előadásokkal. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon már vannak ilyen előadások, amelyekre ugyanúgy kell jegyet igényelni, mintha pénzért venné az ember. Ezek a belépők nagyon hamar elkelnek - tehát létezik ilyesfajta igény. Azoknak kínálnánk a nyílt nappal lehetőséget, akik másként nem tudnak színházba jönni. De azt is remélem, mások érdeklődését meg felkeltjük annyira, hogy a következő félévben pénzért vegyenek jegyet. Mindent egy helyen címmel kísérleti bérletet tervezek nagycsaládosok számára. Lenne benne egy opera-, egy operett-, egy stúdió- és egy prózai előadás, így mindig a család másik tagja használhatná a bérletet. Ezzel is szeretnénk a színházhoz kötődők számát növelni, a fesztiválbarátok köre már hatezer tagot számlál, hiszem, hogy a Thália Színházhoz is vonzódhatnak majd legalább ennyien.

- Az évad elején a Thália Stúdió átépítése került szóba.

- Az építkezés - sajnos - januárban még nem indul, engedélyezési problémák miatt. Megnézem a terveket, mert az a cél, hogy komfortosabbá váljon a stúdió és minél több mindenre lehessen használni. Idén - bármennyire fájlalom - a Fringe Fesztivált nem rendezhetjük meg, pedig a Fringe fantasztikus, fiatal felfedezettjeinek állandó fellépő helyet szeretnék majd biztosítani a stúdióban. A Thália Színház akusztikájának és nézőterének korrekciója elképzelésem szerint - optimális esetben - a következő őszre elkészülhet, bízom benne, hogy a stúdió sem marad le.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ Nagyon nehéz szakítani egymással, amikor már nem szeretjük egymást."
Francois de la Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ