- Szirtes Tamás, az És mennyi szerelem! rendezője azt mondta, mikor a darab színrevitele mellett döntöttek, nyomban önre gondolt Andy Hobart szerepénél...
- Sok közös van bennünk ezzel a sráccal, bár ő fiatalabb, mint én, huszonöt éves. Ez az egyetem utáni, lázadós időszaka, amikor a haverjával együtt az élteti, hogy mindenképpen az emberek orra alá dörgölje, mik a hibáik, és mi a rossz bennük. A Krétakörben nekem is megvolt az életemben ez az időszak, mikor valami egészen újat, valami egészen mást akartunk csinálni, mint a kőszínház. Most már azt gondolom, sokkal nagyobb feladat elfogadni az emberek hibáit, mint megmutatni nekik, milyen rosszak. Annyi a közös, hogy ez megvolt bennem, most már nem vagyok ilyen lázadó típus - vallja a népszerű színész.
- Míg a Szente Vajk által alakított Norman határokat nem ismerő szerelemmel lángol az Oroszlán Szonja által játszott Sophie iránt, Andy igyekszik külső szemlélőként tekinteni még a saját érzéseire is.
- Andy mindent cinizmussal és iróniával intéz el, nem hagyja, hogy az érzelmei elsodorják. Nagyon jó fegyver, nagyon szimpatikus módszer az irónia, csak az a baj, hogy egy idő után elkezdi behálózni az embert, aki gyakorlatilag semmit nem fog tudni érezni. Az nagyon jó, ha valaki tud nevetni magán, de az nem, ha már csak ez működik. Andy majdnem képtelen bármiféle érzelemre, mert folyamatosan kineveti a többieket, még magát is, ami kényelmes állapot, csak üres. Mikor valaki csak az agyát használja, az viszonylag kevés.
Ebben a darabban is az egyik legjobb jelenet az, amikor bejön Sophie, és közli Andy-vel: "magát iszonyatosan ellenszenves embernek tartom, csak valamitől testi vágyat érzek maga iránt". Egyáltalán nem tudja, mitől, de valamiért mégis tetszik neki a srác, és ezt borzalmasnak érzi. Vicces, ha az emberek ilyen nagy érzelmekről megpróbálnak hideg fejjel beszélni, vagy megpróbálnak ebből kimászni.
- Önt azonban valahogy gyakran hívják olyan szerepekbe, ahol a főhős kezdetben iróniával tekint a nagy érzelmekre, végül mégis megtalálja a szerelem.
- Kell valami, hogy a nézők tudjanak azonosulni, és tudjanak drukkolni a két éppen összejövő embernek, Valamitől ezek a szerepek engem találnak meg. De a Csak szex és más semmiben kifejezetten jó volt, hogy a Seress Zolinak ugyanúgy lehetett drukkolni. Nem volt egy rossz pasi, egy eleve lefutott ügy, ugyanolyan jó parti lehetett volna, és igyekeztünk is úgy csinálni a filmet, hogy ne legyen egyértelmű a vége. A romantikus komédiáknak azonban ez az alapja: a kezdeti nagy ellenszenvből valami elindul, a két főhős összetalálkozik, majd szétválik, hogy a film végére aztán végleg összejöjjenek. És mindig akad egy megbízható, kedves fiú, aki ott van a környéken, de nem ő kell.
- Legutóbbi bemutatója a Radnóti Színházban volt októberben, Osztrovszkij Farkasok és Bárányok című darabjában Murzaveckijt alakítja. Van bármi közös ebben a két nagyon eltérő karakterben?
- Semmilyen párhuzam nincs Murzaveckij és Andy között. Imádom azt a szerepet, egy teljesen lerobbant alkoholistát játszom, aki valószínűleg élete utolsó egy-két évét éli, mert szét fogja inni az agyát. Nincs benne semmi: se kellem, se báj, se szexus. Azt akartam, hogy ez a külsőmön is látsszon, ezért is találtuk ki a bajuszt és a szakállt. Nem akartam, hogy valakinek is tessek, mert fontos volt, hogy ronda ez az ember, szétitta a fejét; felveszi a fehér szmokingot, de az sem áll rajta jól. Nem is gondolom, hogy az lenne a dolgom, hogy álladóan belém szeressenek a nők. Színész vagyok, és szívesen játszom olyan szerepet, ahol kifejezetten undorral gondolnak rám, azt mondják, hogy ez egy piaszagú, szétcsúszott barom. Ez ugyanúgy játék, ráadásul sokkal izgalmasabb is, mert már elég sokat játszottam a jóképű fiúkból. Felüdülés egy ilyen balekot alakítani - enged betekintést a szerep rejtelmeibe Csányi Sándor.
- Azért szerencsére nem csak Murzaveckij az egyetlen kivétel a szívtipró szerepkörből.
- Térey Asztalizenéjében Győző is annak van beállítva, de egy morálisan rettenetesen szétcsúszott ember, kifejezetten züllött pali, aki megszerzi a barátja volt feleségét, folyamatosan elárul mindenkit. Nem egy pozitív, szerethető ember, de nagyon izgalmas megmutatni, hogy van az emberben gonoszság, kétszínűség. A Kaméleonban sem voltam pozitív hős. Márk egy rettenetesen buta ember, aki nagyon nárcisztikus és hiú, de amint a pénzéről vagy az autójáról van szó, egyből észnél van. Nem volt nagy szerep, de azért meg lehetett mutatni két-három színét, például mikor eltéved Londonban, és kiderül, hogy itthon hiába nagy király, kinn egy szánalmas kis szerencsétlen alak. Vagy mikor bedurvul, és összevereti az Ervint. Nagyon hálás vagyok Goda Krisztának, hogy írt a szerepbe íveket, így Márk nem csak egy szimpla vígjátéki figura, aki nagyon ostoba, és lehet rajta nevetni.- A Neil Simon-darabban viszont megint az ön által játszott figurába szeret bele a főhősnő.
- Andy nem igazán szívtipró, ő megpróbálja "lepattintani" a lányt, nagyjából azonban tényleg az a fajta karakter, mint az SOS szerelemben vagy a Csak szex és más semmiben. De például az utóbbi hiába jött ki a Rokonokkal egy időben, mindenki az "ügyeletes szívtiprónak", és nem az "ügyeletes államügyésznek" nevezett. Valahogy ez áll közelebb az emberekhez, szívesebben azonosítanak ezzel a szerepkörrel - véli.
- Sokat foglalkoztatják a színházak, számos filmszerepet kap, emellett televíziós műsorokban is gyakran feltűnik. Hogyan tudja megtalálni az egyensúlyt a sok különböző műfajú és művészi súlyú felkérés között?
- Nagyon szeretek színházban és moziban is játszani, és szeretem azt, ha van átjárás. A kategóriák le vannak szűkítve művészfilmre és közönségfilmre, és ez igaz a színházra is. De úgy gondolom, belefér az életembe, hogy egyik este a Szombat esti lázban látnak, másnap a Kultúrházban, egyik este a Madáchban játszom, aztán átmegyek a TÁP Színházba vagy a Pszichoszínházba. Nem akarok ilyen határokat élesen belevésni az életembe, nem hiszek benne, hogy a dolgok feketék-fehérek. Ha belegondolunk, Páger Antaltól Törőcsik Mariig az összes nagy színészt lehetett látni a szilveszteri kabarékban is, és ez nem volt ciki. Nem tudom, hogy én mennyire csinálom jó ízléssel, de ha igen, akkor ez nagyon is járható út. Nagyon jó, ha az emberek valakit a tévéből megszeretnek, és miatta elmennek a moziba.
- Közben egy újabb szerepet is szánt magának, színistúdió indítását tervezte.
- A színistúdió egyszerűen nem fért bele, annyi minden közbejött, hogy inkább lemondtam róla. Egy dolog ösztönzött: soha nem beszél arról senki, játszani milyen jó, ehelyett vagy művészetről vagy sikerről és pénzről. Mindig kimarad, hogy ezt tulajdonképpen örömből csinálja az ember, azért, mert jó dolog hőst vagy balekot vagy gonoszt játszani. Felkértek erre, és úgy gondoltam, ezt az örömöt átadnám a fiatal gyerekeknek, hogy hagyják az egész megfelelősdit, igyekvősdit. Mert emlékszem, mikor elkezdtem tizenhét évesen, nekem nagyon nagy élmény volt, hogy játszhatok, és ez megvan a mai napig is; boldog vagyok attól, ha a színpadon lehetek. Ez nekem nagyon nagyot fordított az életemen, segített abban, hogy elfogadjam magamat.
- Tehát megmaradt önben a színistúdió terve?
- Nagyon hiszek ebben a Jóisten nevű valakiben, és ha ő nem akarta, hogy sikerüljön, akkor én sem erőltetem jó pár évig. Az elképzelhető, hogy ha majd öreg leszek, egyszer elmegyek a főiskolára, de most nincs olyan szabad energiám, amit érdemes lenne lekötni erre.
- Milyen feladatok várnak önre a közeljövőben?
- Jövő hétfőn kezdjük az Apacsok című darab olvasópróbáját Török Ferenc rendezővel a Radnótiban. Nem olvastam még én sem a szöveget, de egy filmrendező fiúról szól, akinek a nagyapja a példaképe, kiderül azonban róla, hogy annak idején III/3-as ügynök volt. Mindkét szerepet én fogom játszani. Utána az elsőfilmes Orosz Dénessel forgatunk tavasszal egy filmet, amelynek egyelőre Poligámia a címe. Rettenetesen jó humora van, Orosz Dini írta a forgatókönyvet is. Nagyjából megvan a szereposztás, sokat próbáltunk, már nagyon be vagyok sózva.
- Decemberben mutatták be a Csak szex és más semmit Japánban. Van valamilyen híre a film fogadtatásáról?
- Sajnos nem hívtak meg minket Japánba, ezért nem tudom, hogy milyen a fogadtatás. A honlapot láttam, az igen vicces, minden rózsaszín rajta, sok japán betűvel.
- És kapott már azóta japánul írt szerelmes levelet?
- Nem, azt még nem kaptam. De mikor Moszkvában voltunk egyszer az ottani filmfesztiválon, amíg ment a film, beültünk enni valamit, és mire visszaértünk, akkor jöttek ki a hatalmas, 1200 fős moziból. Ott álltam Moszkvában, és sorban odajöttek, gratuláltak az emberek. Persze csak a mozi előtt, de volt három perc az életemből, mikor hírességnek érezhettem magam Oroszországban.
(MTI-Press)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |