Versmondó képességét már az elemi iskolában fölfedezték. Úgy emlékszik, a Nemzeti dallal állt ki első közönsége, a rákoshegyi iskola tantestülete és diáksága elé. Rövidnadrágban és lakkcipőben ment el arra a március 15-i ünnepségre, és húszcentis hóban bukdácsolt haza. A Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében is rendszeresen szavalt. Közben építészmérnöknek készült; a gimnáziumban nemcsak a matematikát és a fizikát, de az ábrázoló geometriát is megszeretették vele. Az élet azonban közbeszólt.

- Apámnak vegyeskereskedése volt Rákoskeresztúron, de a háború alatt tönkrement az üzlet - meséli Bitskey Tibor. - Bázakerettyén kapott állást, élelemtár-vezető lett. Testvéremmel együtt Budapesten maradtam, kollégiumokban, barátoknál laktam, tucatnyi helyen, úgyhogy elég hányatott sorsom volt az idő tájt. Érettségi után elhatároztam, hogy anyagilag segítem a szüleimet, és nem megyek a műegyetemre. Rengeteget sportoltam, fociztam, úsztam, kézilabdáztam. A Vasasban atletizáltam, s mivel minden számban jeleskedtem, tízpróbásként ki akartak vinni az 1952-es olimpiára. A lehetőség elszalasztásáért csak az kárpótol, hogy atlétikai karrieremet a Színművészeti Főiskola akasztotta meg.

Sportvezetői közbenjárásával a Béke Szállóban helyezkedett el a család megsegítésére vállalkozó fiatalember. A hotelben a munkahelyeken akkoriban általánosan szorgalmazott "kultúrbrigád" szerveződött, és az egyik előadáson a szálloda törzsvendégeinek számító hivatásos művészek látták Bitskey Tibor produkcióját.

- Későbbi jó barátom, Turgonyi Pál és Görbe János meg Somló István közösen elhatározták, hogy bejuttatnak a főiskolára, mert az volt a véleményük, hogy szépen mondok verset - idézi fel pályája kezdetét a művész. - Abban az évben, mintha csak nekem találták volna ki, esti tagozat is indult a színművészetin, nem is működött tovább két esztendőnél. Így munka mellett járhattam oda. Hadd dicsérjem a régi generációt: engem úgy vettek föl egyetlen vizsga alapján, hogy három verset tanultam meg, és azokat sem hagyták végigmondani. Néhány sor alapján látták, hogy ki tehetséges, ki nem. A mai jelentkezőknek húsz monológot, harminc verset, sok dalt kell fújniuk szegényeknek, s a háromfordulós felvételin sem sikerül mindig jól választania a bizottságnak. A nagy öregek, köztük Básti Lajos, Gellért Endre, Rátkai Márton, tudtak és mertek dönteni. Persze az is igaz, hogy harminc felvettből nem harminc kapott diplomát. Somogyvári Rudolf mesélte, hogy az ő idejében évfolyamonként gyakran egyetlen végzett növendék akadt. Mi is mindössze heten kerültünk át később a nappali tagozatra. A mostani rendszerrel csak állástalan színészeket lehet gyártani.


                                Színészi bölcső

Az első sikert a Rákóczi hadnagya című film hozta meg a frissdiplomás Bitskey Tibornak. Mégis a színház az igazi szerelme.

- A színpadon három óra alatt végig lehet élni egy egész életet, egy sorsot - magyarázza -, a film pedig "földarabolja" az embert, apró mozaikkockákból kell összeállítani az alakítást. Sztanyiszlavszkij mondta, hogy a színésznek azzá kell válnia, akit megjelenít. Magam különben is az átalakulós fajtához tartozom, persze leginkább a hozzám közel álló szerepekre érvényes ez. Nagyon szerettem a Cyranót, amelyik a világirodalom egyik legizgalmasabb férfiszerepe, mert mindent el lehet játszani benne, a humortól a hősiességen át a szerelemig. Ragyogónak tartottam Illés Endre-Vas István Trisztán című drámáját. Kedves tanárom, Gellért Endre rendezte, öngyilkossága előtt ez volt az utolsóelőtti munkája, minden szépet és jót bele akart csempészni. Csodálatos előadás volt. Estéről estére felfedeztem az első sorban egy nézőt, aki egyszer meg is keresett, és kérdésemre elmondta, hogy tizenháromszor látta a darabot, mert nem tudott szabadulni a varázslat alól. Ráadásul férfi volt az illető.

- A nembeli hovatartozás ez esetben azért lényeges, mert Bitskey Tibort sokat ostromolták a nők. Naponta háromszáz levelet kapott rajongóitól, akik mind fényképet kértek tőle. Kész anyagi csőd!

- Ilyen lelkes volt a színház fogadtatása - mondja mentséget kereső mosoly kíséretében. - A fiatalok már régebben is irigyeltek bennünket, mert a mi korosztályunknak megadatott vagy tizenöt jó év, amikor a rendezők azon igyekeztek, hogy a darab és a színész érvényesüljön. Szerencsére újabban mintha itt-ott kezdenének ehhez visszatérni a rendezőközpontú vagy alternatív vonulatból. Szolnokon Balázs Péter abszolút konzervatív színházat szervezett. Boldogan mentem hozzájuk, amikor az idén másodszor is meghívtak egy szerepre. Hihetetlenül értő az ottani közönség, és fantasztikus a társulat, olyan, amilyen a régi Vígszínházban volt. A színészi bölcsőmben. Napestig sorolhatnám a nagy neveket, de hadd emlékezzem most közülük Bulla Elmára, aki csodálatosan alakította Szent Johannát. Esküszöm, hogy amikor az úristenhez beszélt, megláttam a színpadon az öreg kaporszakállút. Úgy tudott hozzá szólni, hogy a kedvéért lejött az égből.

- Elégedett vagyok az életutammal - mondja búcsúzóul. - Gyönyörű évtizedeim voltak, s amikor hullámvölgybe kerültem, akkor az önálló estem erkölcsileg is megmentette az életemet. Nyugdíj után az Udvaros Béla vezette Evangélium Színháztól kaptam a mentőövet, rendszeresen játszottam főszerepeket. Azért hoztuk létre ezt a társulatot, többek között Szentágothai professzor és ifjabb Bartók Béla kezdeményezésére, hogy a kommersszá vált színházi világban legyenek nemes nemzeti érzést sugalló darabok, amelyek a lélekhez szólnak. Ez az én ars poeticám is, amely a számomra tizenéves koromtól fogva kedves Móra Ferenc versből, a Hegedűből kihallható: "Ma is, ami szép akad az utamba, / lelket keresek én gyerekésszel abba, / mindig apróra bontogatom, / s a semmit mindig megsiratom".

(Mátraházi Zsuzsa - MTI -Press)