Sokakat meglepett, amikor a Kossuth-díjas színművész bejelentette, hogy családjával együtt Szombathelyre költözik, a Nemzeti Színház főigazgatói székét a még meg sem alakult Weöres Sándor Színház direktori pozíciójára cseréli fel. Döntését azzal indokolta, hogy a feladat izgatja: egy olyan városban színházat csinálni, amelynek eddig nem volt önálló kőszínháza, de ahol nagyon vágynak erre a kultúrát szerető emberek.

- Sikerként vagy kudarcként élte meg az utóbbi két esztendőt?

- Ha amolyan gyors mérleget készítünk, merem azt mondani, még talán egy picivel jobban is sikerült, mint ahogyan terveztem. Azt azért tudni kell, hogy egy olyan városban, ahol előzőleg nem volt színház, nagyon sok mindennel kell megküzdeni, le kell tenni az alapokat. Ha a konkrét színházcsinálásról beszélek, az egészen jól sikerült, a társulat összeállításával, a társulati tagok színházi munkájával és a város életébe való bekapcsolódásával is elégedett vagyok.

- A színészekkel szemben alapvető követelményként, ha tetszik a szerződtetés feltételeként szabta, hogy amíg itt játszanak, Szombathelyen kell élniük, szombathelyivé kell válniuk. Miért ennyire fontos ez?

- Annak idején mi is így csináltuk Kaposváron, a recept pedig most is bevált. Nagyon fontos, hogy a színészek együtt éljenek a várossal, a színház részesévé, közreműködőjévé váljon a város eseményeinek, hogy a közönség valóban a sajátjának érezze az egész társulatot. A színészek is átvették ez a gondolkodásmódot, igyekszünk mindenütt megjelenni, ahol csak lehet.

- Gyakran hangoztatja, hogy a színháznak egyfajta agoraként, találkozóhelyként, kulturális, szellemi központként kell működnie. Sikerül megvalósítania ezt az elképzelést?

- Thea-tér cím alatt nagyon sok rendezvény jött létre a színház klubjában, a felsorolással is bajban vagyok. Beszélgetések, zenei események, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók váltják egymást. A "kötelező olvasmány" sorozatunkban például legutóbb Spíró György volt a vendégünk, de ide várjuk Pati Nagy Lajost is. A legutóbb nálunk tartotta közönségtalálkozóját a megyei napilap is, ahol a sajtó és a rendőrség kapcsolata volt a téma. Már most, ebben a viszonylag kompromisszumokkal teli működésünkben is látszik azért a kontúrja mindannak, amit majd csinálni szeretnénk a színház átépítése után.

- A Weöres Sándor Színház társulatának megalakulásakor még úgy volt, hogy csak egy viszonylag rövid időszakot kell eltölteniük a volt Helyőrségi Művelődési Otthon épületében, ahol jelenleg mostoha, sőt talán méltatlannak is nevezhető körülmények között kénytelenek játszani. Új kőszínház felépítésére nincs mód, a jelenlegi épületet kell átépíteni, de emiatt is hamarosan költözni kénytelenek...

- Ez ma még kívülről nézve valóban csúnya, szocreál stílusú épület, amely azonban még ebben a lepusztult formájában is magában hordozza azokat a lehetőségeket, belső tereket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy minden igényt kielégítő színházépület váljon belőle az átépítés után, megfelelő öltözőkkel, tárakkal, kamarateremmel. Reményeim szerint nem lehet majd ráismerni az épületre. Persze kár, hogy nem épül fel a végleges színház, de meggyőződésem, hogy mi itt is tökéletesen fogunk tudni dolgozni, játszani.

- Legújabb kísérletük a Szakmák Színháza elnevezést kapta. Ennek hogy született meg az ötlete, és mi a lényege?

- Ez is azzal az ambícióval függ össze, amelyet a színházon kívüli feladataink közé sorolunk. Nem csak helyi, hanem országos probléma is, hogy kevés a szakmunkás, a pályaválasztás előtt álló fiataloknak kevés ismeretük van arról, hogy mivel foglalkozik, milyen körülmények között dolgozik ma egy hegesztő, egy lakatos vagy éppen egy esztergályos. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én úgy képzeltem el őket mindig, hogy könyékig olajos emberek, akiknek a körme piszkos. Amikor azonban elmentem egy szombathelyi üzembe és megnéztem a tanműhelyüket, az első benyomásom az volt, hogy micsoda tisztaság és rend van benne, olyan, mint egy kórházi műtő. A szakmunkások pedig olyan munkagépeken tanulnak, ahol elsősorban a számítógépek programozásához kell érteniük, mert mindent a gép csinál.

- De hogyan lesz ebből színházi előadás?

- Csináltunk egy kis jelenetet, amelyben a gépet én személyesítem meg. A konfliktus magja, hogy a munka nem nagyon akar menni a főszereplőnek, a gép pedig korholja, tanítja. Majd megjelenik természetesen egy lány, aki előtt a fiú fel akar vágni, a gép pedig segít nekik, a végén egy merész húzással még össze is hegeszti a szerelmeseket... Terveink szerint a helyi iparkamarával összefogva az általános iskolák 7. osztályosai számára szeretnénk az úgynevezett hiányszakmákat bemutatni, olyan színházi előadások segítségével, amelyeken megismerkedhetnek ezeknek a foglalkozásoknak a szépségeivel, értékeivel. Jó alkalom persze ez arra is, hogy a fiatalok a színházzal, a színház hangulatával is barátkozzanak.