Feminista volna Bencze Ilona?...
Dátum: 2010. július 15., csütörtök, 9:35
Miért bánnak mostohán a színműírók a színésznőkkel? Extrémnek kell-e lennie az előadásnak a sikerhez? Szigorúbb-e a színész-rendező annál, aki még sohasem állt a világot jelentő deszkákon Thália papjaként? Mindezekről Bencze Ilonát faggattuk, aki három, csupa női szereplős darab után a Mici néni két életét rendezi meg nemsokára.

A premiert megelőző éjszakán éjfél is elmúlt, mire véget ért a próba, és Bencze Ilona ezt követően hajnalig a darab világításán dolgozott a technikusokkal.

– Nem nekem kell holnap szépnek és kipihentnek lennem, hanem a lányoknak, Balázs Andreának, Csomor Csillának, Száraz Jankának, Sztankay Orsinak, Vásári Mónikának – szabadkozik nevetve a nyilvánvalóan mindössze pár órás alvásidő miatt. Hiszen ő ezúttal nem a szereplője, hanem a rendezője az Öt nő az esőben című kortárs amerikai vígjátéknak. A darab szerzője Mark Dunn, akinek eddig egyetlen művét sem mutatták be magyar színházban, ez tehát hazai földön ősbemutató.

– Véletlenszerűen lettem rendező, korábban sohasem gondoltam célként erre a feladatra – folytatja a művésznő. – Aztán egyszer megkeresett Hűvösvölgyi Ildikó, és azt mondta, hogy előveszik az Acélmagnóliákat. Ebben a darabban, amelyben hat nő beszéli meg a fodrásznál ügyes-bajos dolgait, egyszer korábban Emily szerepét játszottam. Ildikó megkérdezte, részt vennék-e ezúttal is az előadásban. Azt válaszoltam, hogy nem szeretném újra eljátszani a szerepet. Ám Ildikó szívesen vállalkozott rá, és a világ legtermészetesebb módján közölte: „akkor viszont te rendezd meg!". Ezt a váratlan lehetőséget üzenetnek gondoltam a felsőbb intelligenciától, és ma is örülök, hogy éltem vele. Egyrészt magam is sok örömet találok a rendezésben, másrészt úgy látom, hogy a kollégák, akikkel együtt hozom létre a produkciókat, szintén élvezik a közös munkát.

– Mi segít e ritka összhang kialakításban? – kérdez vissza kissé eltöprengve. – Az alaposságom és a tapasztalatom mellett biztosan az is, hogy eleve úgy gondolkodom a színházról, mint amelyben a színészi játék a legfontosabb. Lehet, hogy ez magától értetődőnek hangzik, de valójában manapság sokszor úgy gondolják, hogy előadás gyanánt mindenféle meghökkentő hókuszpókuszt kell kitalálni, a rendezésnek feltétlenül különlegesnek kell lennie. Szerintem a sikerhez egyszerűen jó színházat kell csinálni, jó színészekkel és pontos, átélt színészi játékkal. A szereplők szerencsére osztják ezt a véleményt, mert boldogan megteszik, amit kérek tőlük.

Laikusként úgy képzelem, hogy a színészből lett rendező szigorúbb azoknál, akik maguk sohasem szerepeltek színpadon; átlát minden esetleges kifogáson és trükkön, mert állt már a másik oldalon is. Bencze Ilonától megtudom, hogy ez természetesen egyénenként változik, de szerinte is érzékenyebb a színész-rendező, kiváltképp ha Thália papjaként is fogékony volt a lélek minden rezdülésére.

– Nekem Huszti Péter a kedvenc rendezőm, mindig szívesen vettem részt az általa színpadra állított darabokban, mert úgy éreztem, ő azt az Ádám Ottó-i hagyományt folytatja, amelyben én felnőttem, és amely a színészvezetésben is példaértékű volt. Rendező munkámban ma is az a sorsdöntő, hogy úgy inspiráljam a színészeimet, hogy a maximumot tudják nyújtani, és jól is érezzék magukat a darabban. Ha ezek a feltételek teljesültek, már nem sokat kell kitalálni az előadáshoz.

Példaként elmondja, hogy amikor a színészei odamennek hozzá a készülő darabra vonatkozó saját ötlettel, amely eltér az ő eredeti rendezői elgondolásától, akkor még abban az esetben is kipróbáltatja velük a javasolt megoldást, ha eleve hamvába holtnak ítéli a kísérletet. Hagyja, hogy ki-ki maga jöjjön rá az újításban rejlő buktatóra. De az is lehet, hogy épp ellenkezőleg: rendezőként ő ébred rá, hogy mégiscsak beválik a színészi tipp.

Vajon a most sorra kerülő Öt nő az esőben című darab talált rá Bencze Ilonára, vagy a színész-rendező bukkant a darabra?

A művésznő válasza szerint az ország minden szegletébe elutazó magánszínház, a Száguldó Orfeum lelt rá erre a vígjátékra, és a vállalkozás két vezetője, Ivancsics Ilona és Sebők Péter "kínálta meg" vele Bencze Ilonát a tavalyi, szintén általa rendezett Női furcsa pár sikere nyomán. Egyik női darab a másik után, szinte már azt hinné az ember, hogy bősz feminista hírében állhat Bencze Ilona... A darabválasztás oka azonban a drámairodalom sajátosságaiban keresendők.

– A színésznőkkel elég mostohán bánnak a szerzők – mutat rá beszélgetőpartnerem –, s Ivancsics Ilona, aki maga is színésznő, jól tudja, hogy kevés az olyan színmű, amelyben sok a női szerep, tehát nem csoda, ha lecsap egy-egy ilyen alkalomra. S bármennyire ellentmond ennek a közvélekedés: mérhetetlenül jó hangulatúak a próbák, amikor csak mi, lányok vagyunk együtt. Nemhogy vita, még hangos szó sem esett ezekben a felkészülési és a játszási időszakokban, viszont annál több volt a nevetés.

Mégis bízik benne, hogy a női trilógia után vegyes szereplős darabok is meg fogják találni őt rendezői mivoltában. Ősszel például a Turay Ida Színházban segíti színre a Mici néni két életét. Azután játszik a repertoáron szereplő Macskákban meg a Páratlan párosban a Madáchban, majd tavasszal színészként várja nagy feladat a Soproni Kamaraszínházban, egy Csiszár Imre rendezte Camus-színműben, a Félreértésben.

 


(Mátraházi Zsuzsa - MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ A tehetséges gyermekek szülei hisznek az örökléstanban."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ