A premiert megelőző éjszakán éjfél is elmúlt, mire véget ért a próba, és Bencze Ilona ezt követően hajnalig a darab világításán dolgozott a technikusokkal.

– Nem nekem kell holnap szépnek és kipihentnek lennem, hanem a lányoknak, Balázs Andreának, Csomor Csillának, Száraz Jankának, Sztankay Orsinak, Vásári Mónikának – szabadkozik nevetve a nyilvánvalóan mindössze pár órás alvásidő miatt. Hiszen ő ezúttal nem a szereplője, hanem a rendezője az Öt nő az esőben című kortárs amerikai vígjátéknak. A darab szerzője Mark Dunn, akinek eddig egyetlen művét sem mutatták be magyar színházban, ez tehát hazai földön ősbemutató.

– Véletlenszerűen lettem rendező, korábban sohasem gondoltam célként erre a feladatra – folytatja a művésznő. – Aztán egyszer megkeresett Hűvösvölgyi Ildikó, és azt mondta, hogy előveszik az Acélmagnóliákat. Ebben a darabban, amelyben hat nő beszéli meg a fodrásznál ügyes-bajos dolgait, egyszer korábban Emily szerepét játszottam. Ildikó megkérdezte, részt vennék-e ezúttal is az előadásban. Azt válaszoltam, hogy nem szeretném újra eljátszani a szerepet. Ám Ildikó szívesen vállalkozott rá, és a világ legtermészetesebb módján közölte: „akkor viszont te rendezd meg!". Ezt a váratlan lehetőséget üzenetnek gondoltam a felsőbb intelligenciától, és ma is örülök, hogy éltem vele. Egyrészt magam is sok örömet találok a rendezésben, másrészt úgy látom, hogy a kollégák, akikkel együtt hozom létre a produkciókat, szintén élvezik a közös munkát.

– Mi segít e ritka összhang kialakításban? – kérdez vissza kissé eltöprengve. – Az alaposságom és a tapasztalatom mellett biztosan az is, hogy eleve úgy gondolkodom a színházról, mint amelyben a színészi játék a legfontosabb. Lehet, hogy ez magától értetődőnek hangzik, de valójában manapság sokszor úgy gondolják, hogy előadás gyanánt mindenféle meghökkentő hókuszpókuszt kell kitalálni, a rendezésnek feltétlenül különlegesnek kell lennie. Szerintem a sikerhez egyszerűen jó színházat kell csinálni, jó színészekkel és pontos, átélt színészi játékkal. A szereplők szerencsére osztják ezt a véleményt, mert boldogan megteszik, amit kérek tőlük.

Laikusként úgy képzelem, hogy a színészből lett rendező szigorúbb azoknál, akik maguk sohasem szerepeltek színpadon; átlát minden esetleges kifogáson és trükkön, mert állt már a másik oldalon is. Bencze Ilonától megtudom, hogy ez természetesen egyénenként változik, de szerinte is érzékenyebb a színész-rendező, kiváltképp ha Thália papjaként is fogékony volt a lélek minden rezdülésére.

– Nekem Huszti Péter a kedvenc rendezőm, mindig szívesen vettem részt az általa színpadra állított darabokban, mert úgy éreztem, ő azt az Ádám Ottó-i hagyományt folytatja, amelyben én felnőttem, és amely a színészvezetésben is példaértékű volt. Rendező munkámban ma is az a sorsdöntő, hogy úgy inspiráljam a színészeimet, hogy a maximumot tudják nyújtani, és jól is érezzék magukat a darabban. Ha ezek a feltételek teljesültek, már nem sokat kell kitalálni az előadáshoz.

Példaként elmondja, hogy amikor a színészei odamennek hozzá a készülő darabra vonatkozó saját ötlettel, amely eltér az ő eredeti rendezői elgondolásától, akkor még abban az esetben is kipróbáltatja velük a javasolt megoldást, ha eleve hamvába holtnak ítéli a kísérletet. Hagyja, hogy ki-ki maga jöjjön rá az újításban rejlő buktatóra. De az is lehet, hogy épp ellenkezőleg: rendezőként ő ébred rá, hogy mégiscsak beválik a színészi tipp.

Vajon a most sorra kerülő Öt nő az esőben című darab talált rá Bencze Ilonára, vagy a színész-rendező bukkant a darabra?

A művésznő válasza szerint az ország minden szegletébe elutazó magánszínház, a Száguldó Orfeum lelt rá erre a vígjátékra, és a vállalkozás két vezetője, Ivancsics Ilona és Sebők Péter "kínálta meg" vele Bencze Ilonát a tavalyi, szintén általa rendezett Női furcsa pár sikere nyomán. Egyik női darab a másik után, szinte már azt hinné az ember, hogy bősz feminista hírében állhat Bencze Ilona... A darabválasztás oka azonban a drámairodalom sajátosságaiban keresendők.

– A színésznőkkel elég mostohán bánnak a szerzők – mutat rá beszélgetőpartnerem –, s Ivancsics Ilona, aki maga is színésznő, jól tudja, hogy kevés az olyan színmű, amelyben sok a női szerep, tehát nem csoda, ha lecsap egy-egy ilyen alkalomra. S bármennyire ellentmond ennek a közvélekedés: mérhetetlenül jó hangulatúak a próbák, amikor csak mi, lányok vagyunk együtt. Nemhogy vita, még hangos szó sem esett ezekben a felkészülési és a játszási időszakokban, viszont annál több volt a nevetés.

Mégis bízik benne, hogy a női trilógia után vegyes szereplős darabok is meg fogják találni őt rendezői mivoltában. Ősszel például a Turay Ida Színházban segíti színre a Mici néni két életét. Azután játszik a repertoáron szereplő Macskákban meg a Páratlan párosban a Madáchban, majd tavasszal színészként várja nagy feladat a Soproni Kamaraszínházban, egy Csiszár Imre rendezte Camus-színműben, a Félreértésben.