– Önt ismerik a nézők a 90-es évekből, a Fővárosi Operettszínházból. Az egyik nagy sikerű alakítása volt az „Ének az esőben” főszerepe. Magam is láttam, és lenyűgözött az alakítása!

– Már jó régen volt, az biztos! Azóta lényegében nem adódott olyan lehetőségem, amiben meg tudtam volna mutatni magam a színpadon. Úgy látszik, nekem mindig csak évtizedenként adódik egy. A lényeg számomra, hogy mindig csak felkészülten menjek a színpadra. Most megint felkészült vagyok, hangilag, színészileg és táncilag egyaránt. Mert hát ugye a művész is ember!

– És akkor a képzésről! Miért pont színészeknek, és miért ingyen?

– Amikor bevillant ez az ötlet, arra gondoltam, hogy amikor musical színészként magam is színpadon voltam, mennyire fontos volt, hogy az ének, a tánc és színészet mellett tudtam szteppelni – és talán nem is rosszul. Ma, amikor szinte minden színház igyekszik musicalekkel, zenés darabokkal becsalogatni a nézőket, egyik fontos eleme ezeknek a daraboknak a tánc, s azon belül is a sztepptánc. A színészek többsége sajnos nem tud táncolni. Hogy miért, azt most hagyjuk. Ennek a képzésnek – de nevezhetjük „kurzusnak” is – pont az a célja, hogy ha valaki intenzíven, tudatosan áll hozzá valamihez, akkor az igenis elsajátítható, és a színpadon alkalmazható. Magyarul: egyfajta tánctudást kapnak a résztvevők. Persze ezért meg kell majd harcolniuk. És hogy ingyenes, az szinte természetes a részemről. A közhiedelemmel szemben, a színészkollégák többsége nincs jól eleresztve, és hát az idejük is szűkös, mivel vagy próbálnak, vagy az előadásokra készülnek. Ezért van olyan időpontra téve a képzés, amikor csak a résztvevő akaratán múlik, hogy eljön-e reggelente.

– Milyen korosztályra gondolt, és melyik színházakra?

– Nincs korosztályhoz kötve, de természetesen inkább a fiatalabb kollégákra gondoltam, mivel ők nagyobb valószínűséggel kaphatnak olyan zenés szerepet, amiben szükség lehet a sztepptánc-tudásra. De a saját korosztályomat is szívesen látom, mert a tudás nem életkori feltétel, hanem a befektetett munka mennyisége és minősége adja, bármikor is szerezze meg azt az ember. A sztepptánc meg specifikusan olyan tánc, amit szinte bármikor el lehet kezdeni, és egy bizonyos szintig el lehet sajátítani. Ami a színházakat illeti, már átküldtem szinte valamennyi budapesti teátrumnak, és majd meglátjuk, mennyire tartják fontosnak.

– Szóval lesz két hónap, heti három alkalom. És azután?

– Az a célom, hogy két hónap alatt megtanuljanak egy olyan sztepptréninget, amiből meríteni tudnak. Tehát a sztepptánc abc-jét fogják elsajátítani. Ezzel nyugodtan odaállhatnak a leendő koreográfus elé, nem fognak szégyent vallani. De a szteppkoreográfiáért a színésznek ugyanúgy meg kell majd küzdeni. A lényeg, hogy rendelkezni fognak egy alaptudással, amit azért nem árt majd gyakorolniuk.

– Végül: mikor láthatjuk megint önt is szteppelni a színpadon?

– Mint a beszélgetésünk elején már említettem, készen állok, hogy újra színpadra lépjek.
Most dolgozunk Rák Kati színészkollégám ötletén, amelyet a híres  „Fred és Ginger” című film ötlete alapján ír Keszthelyi Lajos. A rendező Vass Zoltán Iván lesz. Koreográfusnak szeretnénk Bognár Zsuzsannát  felkérni, a zenéket pedig Bradányi Iván szerkeszti. A három személyes a darabban természetesen sok tánc és sztepp is lesz.

B. Ilona