A telt házas előadáson volt fény, hangosítás, színpad és világítás, pedig csak egy kislány volt látható Budai Tünde személyében, aki nagyszerű alakítást nyújtott – a nézők vastapsától kísérve.

Kriszt Lászlóval, a darab rendezőjével beszélgettünk, aki nem hagyta, hogy a monodráma eltűnjön a színházi palettáról.

– Azt hiszem, manapság egy holokauszt drámával nem lehet színházi karriert befutni! Jól gondolom?

– Abszolút. De nem is azért született meg ez a darab, hogy a mai celeb-előadások  riválisa legyen. Nézze, ezzel a művel nem lehet pénzt keresni, és nem lehet nagyon a médiákba sem bekerülni. Nekünk csupán a nézők gratulációja marad, ami a legtöbb lehet ebben az értékét vesztő világba.

– Sem ön, sem pedig a címszereplő nem zsidó származású. Mégis az önök nevéhez fűződik ez a darab!

– Tudja, egy percig sem jutott az eszembe, hogy a faji hovatartozást nézzem. Egy kislányt láttam, akit valamire való hivatkozással (ebben az esetben zsidó származására) elszakítottak a hazájától, édesanyja és anyukájának nővére meghalt egy koncentrációs táborban. Nem fordulhat többet elő, hogy bármilyen tizenéves kislány, vagy kisfiú hasonlókat érjen meg, csupán azért, mert valamelyik nációhoz tartozik. Ez lényegében a rendezői mondanivalója a darabnak. Ami pedig a történetet illeti, valós eseményeket dolgoz fel, egy tizenöt éves kislány Bergen-Belsen-i pokoljárását.

– Mi sarkallja arra, hogy a rossz körülmények ellenére is játsszák ezt a monodrámát?

– Önmagában a kirekesztés és az ezzel járó pusztítás, ami ellen az embernek mindig és mindenhol szólnia kell. Én így tudom a figyelmet felhívni arra, hogy világunk általános értelemben hasonló őrület felé halad. Az írónőt jobban megismerve, természetesen személyes kötődésem is kialakult a darabbal. Ami pedig a mellettünk állókat illeti, a Színházi Dolgozók Szakszervezete, a Zene- és Táncművészek Szakszervezete, valamint személy szerint Világosi Gábor, (a Parlament volt alelnöke) kiállása – színházi értelemben – szintén óriási segítség volt. És hát nem is beszélve az elejétől fogva mellettünk álló Rádi családról, akiknek sok-sok köszönet jár!

– A tavalyi, április 19-i Dohány utcai Zsinagógában megtartott holokauszt-megemlékezés fő műsora ez a holokauszt monodráma volt. Ha jól emlékszem, fellépett még Székhelyi József, Harsányi Gábor, Gerendás Péter, Bárdos Barbara és Békés Attila. Mégis a kislányt alakító Budai Tünde játéka volt az, ami megmaradt bennem, és gondolom, a közönségben is.

– Tünde a neves kollégák méltó partnere volt. Ezen nem csodálkozom, mert ő nagyszerű színésznő, aki óriásit alakít ebben a darabban. Kár, hogy a színházi szakma még nem fedezte fel! De ami késik, nem múlik! Remélem, egyszer ez is bekövetkezik.

– Az volt olvasható a plakáton, hogy mindketten a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói.

– A Károli Gáspár Református Egyetemre való kerülésem – mondhatom – gyökeresen megváltoztatta az életemet. Úgy gondoltam, majd a művészi tevékenységem mellett elvégzem, de iszonyatos munkát igényelt tőlem. Nem csak önmagában a tanulás, hanem a lelkiségben való ott-levés, az átváltoztató krisztusi üzenet megtalálása, ennek az üzenetnek az életemben való megtartása, megélése, egyensúlyban tartása. És ahogy látom az osztálytársaimat, velük ugyanez a helyzet. Szóval az egész egy nagy harc, lelki harc
önmagunkban, hogy jobbak legyünk és jobbá tegyük a környezetünket, embertársainkat.

– Mikor láthatja a közönség újra az előadásukat?

– Legutóbb a Pestszentlőrinci Református Missziós Házban volt látható, január 26-án 19 órától pedig a Kálvin téri református templom Kálvin termében lesz látható, 19 órai kezdéssel.
Utána pedig, március 4-én a szigetmonostori közösségi házban láthatja a közönség. A darab végén a következők halhatók: „A lágerekbe hurcolt tizenötezer gyermek közül alig százan élték meg a felszabadulást. Egy voltam közülük”

Terjék Zoltán