- A színházat 2001 óta vezeti, a 2004-ben Örkény István nevét felvevő intézmény 2010-ben vált le a Madách Színházról. Az önállósodás folyamata lezárult. Minden tervezett átalakítás megtörtént már? Elkészült az Örkény Színház?

- A színházban az a remek és a bosszantó, hogy soha nincs kész. A sebész jó eséllyel vág a sokadik műtétbe, az asztalos az ötszázadik bútornál joggal számít nyugalomra és sikerélményre. A színházban ilyen nincs, itt minden munkánál tényleg ismeretlen terepre lépünk, elölről kezdjük. Egy színház hol épül, hol leépül, de befejezve, készen, mondjuk mint egy épület, soha nincs. A színháznak nincsen statikus állapota. Vagy ha mégis, akkor az a színház bajban van.

- Van-e valami, amin még változtatni szeretne? Például a csupán tizennégy színészből álló társulat bővítésére, a technikai lehetőségek fejlesztésére gondolok.

- A társulat kisebb bővítése időszerű: két művész szerződik hozzánk. Sok apró mellett egy nagyobb fejlesztésre van igazán szükségünk: mivel az Örkény a prózai drámaszínházak között négyszáz személyes nézőterével nagynak számít, hiányzik egy stúdiószínpad. Számos olyan darabötlet szóba sem jöhet most, ami pedig műsorunkba való, amit nézőink is szeretnének, és színészeink szakmai kondíciójának is jót tenne.

- A terv megvalósítására van remény a közeljövőben?

- Ehhez két dolog kell, pénz és szellemi kapacitás. Az utóbbi sem egyszerű, de a kérdés épp azért merül föl állandóan és égetően, mert eszünkbe jutnak azok a művek, amelyek a nagyszínpadon elvesznének, a kicsin ideális szériákat futhatnának. Pénzünk viszont nincs erre, sőt nemcsak a helyet kellene eltartani, hanem a stúdióhoz nagyobb társulatra lenne szükség. Már az se lenne rossz, ha havi fizetést kaphatnának a művészek a jelenlegi fellépti díj és próbapénz helyett. Azt például nem lehet megtenni ebben a színházban, hogy valaki egy évig nem kap új szerepet, a művészeket folyamatosan munkában kell tartani. Egy társulatnak szabadabban kellene működnie.

- Tehát a nyári szünetben három hónapig nem kap senki fizetést?

- Aki az évad első darabjában nem próbál, az négy hónapig. Nem könnyű.

- A támogatás mostanában inkább csökkent. A szűkülő lehetőségek közepette, hogyan próbál úrrá lenni a nehézségeken?

- Mi nagyjából annyiból gazdálkodhatunk, mint tavaly. Van, aki rosszabbul járt. Egyébként az, hogy egy színház folyamatosan küzd a pénzért, természetes. Aki ezen csodálkozik vagy felhúzza az orrát, az nem a valóságban él. Aki színházigazgató lesz, erre vállalkozik. Arra is fel kell készülnie, hogy egyszer csak visszavonják a támogatást. Akkor azt kell mondani, hogy most nem megy tovább. Nálunk is volt olyan, négy évvel ezelőtt, hogy azt kellett kérnem a társulattól, hogy mindenki fél pénzért játsszon. Akkor dőlt el, hogy ez a társulat nagy áldozatra is képes a színházáért, tehát minden bizonnyal megmarad. Most gazdaságilag konszolidáltan működünk, tavaly megkaptuk az önállóságunkhoz szükséges összeget. Akkor például több pénzünk lett.

- A következő évad műsorterve elkészült már? Milyen darabokat láthat a közönség az Örkény színpadán a jövő évadban?

- Öt bemutatónkból hármat tudunk már, a pontos műsortervet az évad végén jelentetjük meg. Az első darabot - egy nagy orosz klasszikus komédiát - én rendezem, majd Zsótér Sándor és Ascher Tamás következik. Bagossy László rendez az évad végén. A színház dramaturgja, Gáspár Ildikó is bemutatkozik rendezőként, ő kortárs francia művet állít színpadra.

- Úgy tudom, Csuja Imre betegsége miatt több előadásba be kellett ugrani, és leálltak a Pillantás a hídról című Arthur Miller-darab próbái. A bemutató is csúszik?

- Kicsit csúszik, a jövő évad elejére marad, tehát azzal együtt hat premierünk lesz.

- Általában milyen szempontok alapján állítják össze a színház műsortervét? Miért választotta például épp ezt a darabot?

- A darabválasztásnak sok-sok szempontja van, most is. Egyrészt van olyan színészünk, Csuja Imre, aki több mint alkalmas a főszerepre. A többit is nagyon jól tudjuk kiosztani. Másrészt a darab, noha amerikai lélektani realista műnek tűnik, valójában görög dráma. Egy nagy szenvedély története: valaki olyasmire vágyik, ami tilos. A színházak állandóan újraértelmezik a szövegeket, új fogásokat keresnek a műveken. Ez a színház dolga. Elsőrendű színházi feladat, hogy mondjuk a ma kicsit porosnak tűnő XX. századi amerikai színműveknek megkeressük azt a nézetét, amely épp olyan érvényes és érdekes, mint amikor megírták, amikor friss volt, ijesztően újszerű, merész. Tehát a műsorterv összeállításánál színházi szempontokat is figyelembe kell venni, közéleti nyitottságra is szükség van, a művészek tudása, alkata, kondíciója is számít, és így tovább. Az éppen színházi szempont, hogy van egy jó színmű, amelyről a rendezőnek más képe van, mint a megszokott. Az idei évad utolsó bemutatója, a János király is több szempont szerint került műsorra: nemcsak a rögtön látható közéleti érdekessége miatt, hanem szereposztási, játékstílusbeli megfontolásból is.

- Mint színházigazgató két előadással kapcsolatban is határozott döntést hozott. A Kihagyhatatlan című darab hamar lekerült a műsorról, a Tóték című produkciónak pedig elmaradt a premierje.

- Nem mindenáron kell valamit bemutatni. Ha az anyag nem készül el - a Tótéknál a sok betegség miatt feleannyi időnk volt a próbákra, mint amennyire szükség lett volna -, akkor nem préselünk bele egy félkész előadást a műsorba. Ez egy fontos darab, megkeresem azt a helyzetet, amikor optimális keretek között kerülhet színpadra. A 2012-es évadban, valószínűleg az én rendezésemben mutatjuk be.

- Tavaly a POSzT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó) óriási sikerrel szerepelt a társulat, két meghívott előadásuk hét díjat kapott. Az idén melyik előadást látta a háromtagú válogató bizottság? Mit gondol arról, hogy márciusban már kihirdetik a találkozón szereplő produkciók listáját?

- Ha bemutattuk volna a Tótékat, és jó lett volna, akkor a március eleji válogatási határidővel is ott lehetnénk a találkozón. Eddig tíz POSzT volt, mindegyiken ott voltunk, nyolcszor a versenyprogramban, és idén is bemutatjuk az Off-programban a nőNyugat című produkciónkat.

- Sajnálom, hogy a János királyt a válogatás lezárása után mutatták be...

- Nem baj. A darabokat akkor mutatjuk be, amikor szakmailag itt az ideje. Ha elég jó előadás, akkor jövőre ott lesz a találkozón.

- Hogyan tudták a Madách Kamara nézőit megnyerni az Örkény Színháznak? Sikerült finoman átformálni az ízlésüket vagy kicserélődött a közönség?

- Igen, a fokozatosság volt a titok. Három év alatt vettük le műsorról a régi repertoárt. A tíz évvel ezelőtti közönség fele maradt meg, a másik fele kicserélődött. Ha nem tudtuk volna megtartani a közönséget, az egész vállalkozásunk megbukik.

- A színház nézettségével elégedett?

- Ebben az évben 90 százalék körül lesz. Ebben benne van az is, hogy a nagyszínpadon játszunk stúdiószínpadra való darabokat. Ez tehát jó szám.

- Minek tulajdonítja, hogy jelenleg csaknem minden színháznak színészigazgatója van?

- Probléma van a rendezőképzéssel. Nem lehet véletlen, hogy az elmúlt 25 évben nem jöttek ki a Főiskoláról nagy seregben a fontos rendezők. A színész jól ismeri a színház praxisát a mindennapjaiból, és ez az ismeret segíti abban, hogy értelmesen tudjon színházat vezetni. Valójában az igazgatás nem olyan vonzó pálya, mert az ember kiszolgáltatott a politikának, és munkája harci terep.

- Az ön esetében jól működik a színész, rendező és színházigazgató szerep összeegyeztetése? Nem bánta meg, hogy magára vállalta egy színház vezetését?

- Nem bántam meg. Ez természetesen önvisszavonással jár, főleg színészként. Ez a deficit. A pozitív oldalon pedig itt egy színház, amely azelőtt nem volt.

- Mire a legbüszkébb mostanában színészként, rendezőként és színházigazgatóként?

- Az Örkény Színházra vagyok a legbüszkébb. Ez természetesen kritikai attitűdöt jelent, nem örömteli szemlélést. Az Örkény Színház nagyon fontos nekem, nagyon óvom. Azt, hogy ezt a színházat meg szeretném csinálni, húsz éve tudom. Hogy pont itt lesz, pont így fogják hívni, azt persze nem. Amikor a Madách Színházból eljöttem, érezhető volt, hogy páran tőlem várnak megoldást az ottani boldogtalanságukra.

- Figyelemre méltó az Örkény Színház vizuális világának nagyon magas színvonala. Erre különös hangsúlyt fektet?

- A látványtervezőket és a rendezőket kreativitásra sarkallja ez a rettenetesen rossz adottságú tér, amely nem felel meg semmiféle színházi hagyománynak és követelménynek. Ez a ház ugyanis mozinak épült, a vetítővászon mögötti raktár lett a színpad. Itt egy tisztességes látványhoz olyan finesz kell, mint amikor a csúnya nő jól akar kinézni.

- Utolsó előtti kérdésként: miért fontos önnek a színház névadója, Örkény István?

- Rengeteget kaptam tőle, de sajnálnám, ha ő lenne az egyetlen szerző, aki rólam az emberek eszébe jut. Nádas Péter azt mondja az Örkény-emlékkönyvben: milyen érdekes, hogy Déry Tibor, Illyés Gyula, Németh László és Örkény közül az akkori közvélekedés szerint az első három volt nagy író, Örkény pedig jó író. És hogy most, a haláluk után harminc évvel egyedül Örkény él, őt olvassák, őt játsszák, ő hat termékenyítőleg másokra. Nádas azon elmélkedik, vajon miért? Én úgy látom, azért, mert olyan eredeti optikával lát minket, nemigen illeszkedik hagyományba, inkább teremt egy újat.

- Van-e bármilyen más irányú terve, ami nem kapcsolódik az Örkény Színházhoz?

- Most nincs. Ha elfogy belőlem a színház iránti érdeklődés, vagy a munkakedv, akkor abba fogom hagyni. Vagy ha úgy érzem, hogy mindarra, amit nem csinálok az Örkény Színház miatt - hiszen lényegében semmi mást nem csinálok, csak ezt -, ha tehát úgy érzem, hogy mindarra nagyobb szükségem van. Akkor azt fogom csinálni. El akarom kerülni, hogy kényszerből legyek a színházban, akkor is, ha már esetleg nem érdekelne annyira, amennyire most érdekel.

(MTI-Pálffy Zsuzsa )