Budapest egyetlen magánszínháza, a Karinthy Színház idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A különleges évadot bemutatóval kezdték, Joe Bettancourt A New York-i páparablás című vígjátékával. A premier után beszélgettünk a színház igazgatójával és alapítójával, Karinthy Mártonnal. – Mondhatnánk, ez az ország legnagyobb társulata, hiszen bárhonnan hívhatnak színészeket.
– Ennek köszönhetően az eltelt negyedszázad alatt olyan művészek is szerepeltek nálunk, akik ma már egy mennyei társulat tagjai: Agárdy Gábor, Csákányi László, Kaló Flórián, Mádi Szabó Gábor, Schütz Ila, Szerencsi Éva, Szirtes Ádám, Tábori Nóra és még sorolhatnám a nagy neveket. Itt lépett ötven év után újra magyar színpadra Muráti Lili, és itt játszotta utolsó szerepét Turay Ida. Ők ketten jó barátnők voltak, és meg is nézték egymást ezekben a szerepeikben – színháztörténeti pillanatok voltak.
– Amint az Önök hőskorszaka is...
– Amikor megalakultunk, még javában szocializmus volt, azt a szót, hogy magánszínház, ki sem lehetett ejteni a szánkon. Ki kellett találnunk a formát, és az elnevezést is: kulturális vállalkozás, amit akkoriban kisszövetkezetnek hívtak. A Kaffka Margit Gimnázium dísztermében volt az első bemutatónk, Hubay Miklós Zsenik iskolája és Karinthy Ferenc Gőz című darabja, két egyfelvonásos. Ekkor még szinte mindent magunk csináltunk: lábnyomokat ragasztottunk az aszfaltra a Körtértől a gimnáziumig, hogy a nézők odataláljanak, plakátokkal és emblémákkal raktuk tele a környéket, HK jelzéssel, mert Hököm Színpad néven alakultunk meg. A bemutatóra az akkori kulturális miniszter, Köpeczi Béla is eljött. Különböző helyszínek után a Gutenberg Művelődési Központban, a mai Körúti Színházban játszottunk négy évig. 1988-tól vagyunk a mai helyünkön, a Bartók Béla úton, a valamikori Haladás mozi helyén, amit teljesen lepusztulva kaptunk meg a FÖMO-tól, kezelési joggal. Emlékszem, álltam a nézőtéren, a falakból kilógtak a kábelek, minden elrohadva, és a helyiség közepén egy patkány nézett velem farkasszemet. Talán akkor határoztam el, hogy itt színházat csinálok, és első bemutatónk az Egerek és emberek lesz Steinbecktől. Így is lett – foglalja össze a múltat az alapító-igazgató.
– Buda népszerű színháza, ahogy most nevezik, akkor még igencsak külvárosi közegben kezdte meg működését. Nem zavarta, hogy ez a környék távol esik a pesti Broadwaytől, vagyis a színházak világától?
– A színházaktól kétféle értelemben is távol estünk: földrajzilag és szakmailag. De közben a város terjeszkedett, és a Bartók Béla út felújításával könnyen megközelíthetők lettünk, ráadásul – ami nagy előny – nálunk lehet parkolni! Budának ez a része már régen nem külváros. A környékkel sikerült is elfogadtatnunk magunkat, a szakmával viszont ez tíz évbe telt. Pontosan emlékszem a fordulópontra: a Fiúk a csapatból bemutatójára, ami után jegyzik a Karinthy Színházat, mert addig hakni műhelynek tartottak minket. Ma már több, százas szériánk van: a Tanár úr kérem, a Meseautó, az Adáshiba, az Őrült nők, de van, amelyik a kétszázas előadásszámnál tart. A tavalyi nagy siker, a Butaságom története az idei szezonban is folytatódik – tudatja Karinthy Márton.
Az ünnepi évad sok meglepetést tartogat a nézők számára. A színház említett bemutatója, Joe Bettancourt darabja meglepően aktuális. Egy olyan világban, ahol megint éppen a pápát fenyegetik, egy olyan írói ötlet, mint a pápa elrablása, ami 24 órára világbékét eredményez, különleges felhangokat kap. A pápát Bács Ferenc, elrablóit Nádas György és Vándor Éva játssza. Már próbál az októberi bemutató csapata, csupa nő: Ivancsics Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó, Tóth Judit, Sára Bernadette, Farkasházi Réka, Balázs Andrea és hogy a kép teljes legyen, a rendező is nő, Bencze Ilona. Robert Harling Acélmagnóliák című műve sikerdarabnak tűnik, sok évvel ezelőtt játszotta a Madách Színház. Vajda Anikó ír a színháznak egy új magyar darabot, és az évad utolsó premierje stílszerűen Karinthy Ferenc-ősbemutató lesz, a Leánykereskedő című darabját – amit eddig még nem játszottak – Cserje Zsuzsa állítja színpadra.
– A Karinthy Színház mindig is fontosnak tartotta, hogy az elődök, Karinthy Frigyes és Karinthy Ferenc darabjait színpadra vigye. Ezt a sort folytatja az idei bemutató?
– Igen, ez személy szerint is szívügyem. Egyik első bemutatónk a Lepketánc volt és a Mennyei riport színpadi változata, amelyet apósom, Gyárfás Miklós írt át nekünk. Ma is műsoron van a Tanár úr kérem, s most jön a Leánykereskedő. Ezt a ma is aktuális vígjátékot egyfajta balzaci derűvel írta édesapám, aki megérte a színház alapítását, de azt kell mondanom, nem bízott a társulat jövőjében. Most szerintem revideálná az álláspontját, ha velünk ünnepelhetné a huszonötödik évfordulót. Édesanyám azonban szerencsémre, még velem örülhet. Őket is megírtam az Ördöggörcs című regényemben, amely már a harmincötezredik eladott példánynál tart. Gondolkozom újabb könyvön, de most a színház tart fogva. Sokszor érzem terhesnek ezt a magánszínházi létezést, ahol minden anyagi erőforrást nekünk kell előteremteni, ami egyre nehezebb lesz. De most az ünnepi évad kezdetén csak örömet érzek, hogy eddig eljutottam
(MTI-Press – Ézsiás Erzsébet)| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

