Színház – a legszebb ifjúkorban
Dátum: 2005. november 15., kedd, 10:08
Budapesten – valódi világvároshoz méltóan – szép számmal vannak színházak. Leginkább minisztériumi, fővárosi vagy kerületi támogatással működnek. Közülük egyetlenről mondható el, hogy száz százalékig magántulajdonban van, és ez a tény januárban már negyedszázados születésnapját ünnepli. Bizony, 25 esztendeje alakult a Karinthy Színház, lánykori nevén a Hőköm Színpad. Most, amikor nincs olyan teátrum, amelynek vezetője ne panaszkodna anyagi gondokra, logikus a tulajdonos-igazgató, Karinthy Márton mellének szegezett kérdés: hogyan tartja életben a színházat?

– Sem állami, sem önkormányzati támogatást nem kapunk. Kiadásainkat kizárólag a jegybevételből és pályázatokból fedezzük. A XI. kerület annyiban segít bennünket, hogy immáron sok-sok éve kedvezményes terembérletet fizethetünk. Néhány éve pedig mi is részesei lehetünk egy közművelődési programnak. Döntéseimben csak önmagamra hagyatkozhatom. Ez egyszer sikeres, másszor nem.


Egy nemrégiben Önnel készített televíziós interjúban azt hallottam, hogy könyveinek honoráriumát is a színházba fekteti.


– Valóban így van, de hát nekem ez a teátrum a hobbim, az életem. És igaz, hogy a munka kevés ember között oszlik meg, tehát egyre az átlagnál több jut, de önállóak vagyunk, nem függünk senkitől. Nem hívják föl nyomatékosan a figyelmemet senkire, hanem én hívom meg a színészeket egy-egy szerepre. Gondolok a fiatalokra is. Nem egy, ma már népszerű ifjú művészt nálam fedezett föl a szakma, innen indult el a karrierje.


– Hányan irányítják, szervezik a munkát?


– Rajtam kívül van egy gazdaságis, egy művészeti titkár és egy pénztáros. A színészeket számlára fizetem, így a közterhek nem hárulnak rám. Jómagam ha kell, dramaturg, ha kell, szerző vagy rendező vagyok. Néha még az is előfordul, hogy csak igazgató.


Minden tiszteletem az Önöké, hiszen most is hat színdarab van műsoron.


– Most volt a Butaságom történetének a premierje, ami azért is érdekes, mert családi vonatkozása van: az apósom, Gyárfás Miklós írta. A Ruttkai Éva és Básti Lajos parádés alakítása miatt is méltán sikeres egykori filmvígjátéknak nem egy átirata került színpadra, hanem egy új darab – tehát ez a premier egy sikeres ősbemutató volt. De nem pihenünk, mert már elkezdtük Az őrült nők ketrece folytatásának próbáit.


– Ócska kérdés, közhely, meg biztos mindig mindenki megkérdezi, ám nem tudom megállni, hogy én is meg ne tegyem: milyen érzés egy ilyen neves, a magyar irodalomtörténet részét képező dinasztia tagjának lenni?


– A pályám elején nem egyszer megkaptam, hogy ilyen névvel könnyű. Ma már nem mondják. Érzés? Óriási teher, de ugyanakkor inspirál. Remélem, méltó vagyok és leszek a dinasztiához, a családi hagyományokhoz. Az minden vágyam, hogy apámhoz, nagyapámhoz méltóan, én is letegyek valami maradandót a magyar kultúra asztalára.


Körmendi Zsuzsa

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ ...amilyen gyakran csak lehetséges, a fiatal lányokkal tartok, akik keveset beszélnek a művészetről, de annál csinosabbak."
Felix Mendelssohn
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ