– Sem állami, sem önkormányzati támogatást nem kapunk. Kiadásainkat kizárólag a jegybevételből és pályázatokból fedezzük. A XI. kerület annyiban segít bennünket, hogy immáron sok-sok éve kedvezményes terembérletet fizethetünk. Néhány éve pedig mi is részesei lehetünk egy közművelődési programnak. Döntéseimben csak önmagamra hagyatkozhatom. Ez egyszer sikeres, másszor nem.

– Egy nemrégiben Önnel készített televíziós interjúban azt hallottam, hogy könyveinek honoráriumát is a színházba fekteti.

– Valóban így van, de hát nekem ez a teátrum a hobbim, az életem. És igaz, hogy a munka kevés ember között oszlik meg, tehát egyre az átlagnál több jut, de önállóak vagyunk, nem függünk senkitől. Nem hívják föl nyomatékosan a figyelmemet senkire, hanem én hívom meg a színészeket egy-egy szerepre. Gondolok a fiatalokra is. Nem egy, ma már népszerű ifjú művészt nálam fedezett föl a szakma, innen indult el a karrierje.

– Hányan irányítják, szervezik a munkát?

– Rajtam kívül van egy gazdaságis, egy művészeti titkár és egy pénztáros. A színészeket számlára fizetem, így a közterhek nem hárulnak rám. Jómagam ha kell, dramaturg, ha kell, szerző vagy rendező vagyok. Néha még az is előfordul, hogy csak igazgató.

– Minden tiszteletem az Önöké, hiszen most is hat színdarab van műsoron.

– Most volt a Butaságom történetének a premierje, ami azért is érdekes, mert családi vonatkozása van: az apósom, Gyárfás Miklós írta. A Ruttkai Éva és Básti Lajos parádés alakítása miatt is méltán sikeres egykori filmvígjátéknak nem egy átirata került színpadra, hanem egy új darab – tehát ez a premier egy sikeres ősbemutató volt. De nem pihenünk, mert már elkezdtük Az őrült nők ketrece folytatásának próbáit.

– Ócska kérdés, közhely, meg biztos mindig mindenki megkérdezi, ám nem tudom megállni, hogy én is meg ne tegyem: milyen érzés egy ilyen neves, a magyar irodalomtörténet részét képező dinasztia tagjának lenni?

– A pályám elején nem egyszer megkaptam, hogy ilyen névvel könnyű. Ma már nem mondják. Érzés? Óriási teher, de ugyanakkor inspirál. Remélem, méltó vagyok és leszek a dinasztiához, a családi hagyományokhoz. Az minden vágyam, hogy apámhoz, nagyapámhoz méltóan, én is letegyek valami maradandót a magyar kultúra asztalára.

Körmendi Zsuzsa