Játszd újra, Kern!
Dátum: 2008. április 21., hétfő, 17:08
Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékát negyed százada mutatta be a Vígszínház, Valló Péter rendezésében, Kern András főszereplésével. Az előadás azóta is táblás házakat vonz. Jeles dátum a darab történetében 2008. április 19., amikor is 400. alkalommal hangzott el a pesti színpadon a már klasszikussá vált párbeszéd: „Mi az a Ciszjordánia? Ugyanaz, mint a rendes Jordánia, csak fél hanggal följebb”.

A Játszd újra, Sam! rendezőjét, Valló Pétert a hajdani darabválasztásról kérdeztük.

– Jó barátságban voltunk, vagyunk és remélem, maradunk Kern Andrással, kerestem valami neki valót színművet – meséli. – Mivel mindketten Woody Allen nagy rajongóivá szegődtünk, örültem, amikor a kezembe került ez a darab.

– Mit látott benne? Bizonyára nem csak a szórakoztatás lehetőségét, mert abban az időben mindig kellett akadnia a háttérben vagy a mély rétegekben valamilyen „üzenetnek” is.

– A főszereplő tipikusan gátlásos, neurózisra hajlamos, művész-értelmiségi férfi, akit Woody Allen a filmjeiben és Kern a színpadon nagyszerűen megjelenít. Alkata nem is annyira ritkaság, mint az ember gondolná. A darab sok humorral mutatja meg ennek a típusnak a természetrajzát, amelyhez kicsit-nagyon magunkat is tartozónak véltük.

– Melyik a kedvenc poénja a darabban?

– Amikor Kernnek elmeséli az egyik hölgyszereplő, hogy B 12-es vitaminkúrán van, s erre Andris azt válaszolja: „Ismerem, anyámnak is adták.” Megkérdezi a hölgy, hogy régóta ismeri-e, mire Andris: „Anyámat? Egészen kiskorom óta.”

– Emlékszik még a bemutatóra, amely 1983-ban az akkor még ünnepnek számító november hetedikére esett?

– Nem a premier maradt meg bennem, hanem egy megnézés. Azt az eseményt hívjuk így, amikor a színház igazgatója és a rendezői gárda ismeri meg a készülő előadást. Szeretett mesterem és atyai jó barátom, Horvai István volt akkor a Vígszínház igazgatója. Ültem hátul az asszisztensemmel, akivel azt vártuk, hogy Horvai jókat fog nevetni. De nem reagált, egy hang sem kísérte a poénokat, néma csönd volt, Horvai csak görnyedten hajladozott. A darab rémes, fagyos hangulatban ment végig, s azt láttuk hátulról, hogy az igazgató egész idő alatt fészkelődik. Kérdeztük magunktól, hogy ez most nem jó, ez most megbukik? Végül megtudtuk, hogy Horvainak rettenetesen fájt a dereka, rátört a lumbágó, nem bírt nevetni a fájdalomtól.

– Mi a hosszas siker titka, hiszen nemzedékek nevettek ezen a darabon?

– Főképpen Kern Andris személyisége, az a szeretet, ami egész színészetét és pályáját körülveszi, de a szerzőn kívül természetesen nagyon sokan közrejátszottak abban, hogy az előadás minden estéje forró, hatásos és hangulatos legyen. Szerénytelenség volna magamat is megemlíteni, de Halász Jutka, Balázs Péter, Egri Márta, Hegyi Barbara nevét nem hagyhatom ki. Még Humphrey Bogart is beledolgozott ebbe; a darab főszereplője fantáziaképeiben mindegyre tőle, a kemény, férfias hősöket alakító színésztől akarja megtudni a sikeres férfiélet titkát.

– Azt is a hosszú széria zálogának gondolom, hogy az előadáson nem érződik: ez a történet New Yorkban játszódik, teljességgel magyarnak érezheti a néző.

– Sok önálló munkánk van benne, saját gondolataink, amitől az egész olyan, mintha köztünk játszódna. Olykor még saját szövegeinket is beleszőttük, de ezt halkan mondom, nehogy Woody Allen fülébe jusson.

Kern András így kapcsolódik a beszélgetésbe:

– Szerintem nem a mi érdemünk, hogy magyar történet lett a Játszd újra, Sam!, hanem a szerzőé, mert ő olyan édesen és magától értetődően ír az általános emberiről, hogy az a világban akárhol érvényes. Nem akartunk szándékosan magyarítani, de addigra én már szinkronizáltam pár filmjét, s önkéntelenül másztak át, keveredtek bele az előadásba a Woody Allen más alkotásaiban csattanó poénok meg pesti dumák.

– Emlékszik, milyen volt az első találkozása Woody Allen ügyefogyott hősével?

– Főiskolás korunkban Verebessel megnéztük a moziban a Fogd a pénzt és fuss! című filmet. Majd' leestünk a székről, annyira röhögtünk. Pár évvel később mondták, hogy szinkronizáljam az Annie Hallt. A szinkronizálás komoly dolog volt akkoriban, lassabban, nehézkesebben vagy művészibben ment, mint manapság. Egy hétig tartott a munka. Sipos Áron rendezte a szinkront, vele néztük, milyen érdekes ez a pasas, milyen jól csinál filmet. Oda voltunk érte, olyannyira hatott a mi korosztályunkra a stílusa, hogy idővel pesti kocsmákban, presszókban, néha színielőadásokban is úgy beszéltünk, mint Woody Allen – válaszolja Kern.

– Hitte volna a próbák idején, hogy négyszáznál is több előadást megér a Vígszínházban a Játszd újra, Sam!?

– Nemhogy négyszáz, de huszonhárom előadásra sem tettem volna fogadást! Azt hittem, meg fog bukni az előadás. Tudtam, hogy Woody Allen jó darabot írt, de ahhoz már nem volt hallásom, hogy megérezzem, ez egy pesti színházban is ennyire sikeres lehet.

– Harmincöt éves volt, amikor bemutatták a darabot. Ön ugyan kortalan alkat, de ez a szereplő valamicskét mégis öregedett negyedszázad alatt. Változtattak valamit ennek értelmében az előadáson?

– Nem változtattunk. A darabnak azon a pontján kicsit zavarban vagyok, amikor a szereplő az életkorát említi: huszonnyolc és fél éves, én pedig már, ugye, hatvan vagyok. Néha ki is hagyom az évek számát, néha meg olyanokat mondok, hogy harmincnyolc vagy negyvenkettő és fél. De ez akkor is olyan történet, amely egy fiatal emberről szól, aki keresi a helyét, a feleségét és szerelmes. Mégis úgy érzem, hogy nincsen ezzel olyan nagy baj, a közönség elfogadja, hogy fiatalemberes szerepet játszom.

– Milyen baki vagy sztori vált emlékezetessé az eddigi négyszáz előadás alatt?

– Egy idő után valamelyest reflexszerűvé válik a játék, s egy ilyen alkalommal kimentem a színről olyankor, amikor ott kellett volna maradnom. Állt bent a színpad, de fogalmam sem volt róla, hogy hibáztam. Az ügyelő „ébresztett” föl a kérdéssel: „miért jöttél ki?” „Hát, mert azt hittem, a negyvenkettedik oldalnál tartunk, pedig csak a tizennyolcadiknál jártunk.”

– Nem vált terhessé négyszázszor ugyanazt eljátszani?

– Nem. A jó darabot, mint amilyen ez is, az ember huszonöt év után sem unja. Amit nem érzek a magaménak, már a második előadáson sem szeretem.

– Mit tippel, hány előadás lesz még a négyszázadik után?

– Egy darabig lehet még játszani, habár kilencven éves korban nyilván nem alakíthat már az ember olyan főszereplőt, aki keresi a szerelmet. Egyszer majd abba kell hagyni, de remélem, ez még nincs túl közel.

Mátraházi Zsuzsa

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Felháborodom, tehát vagyok."
Bálint György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ