A helyzet különösen az olyan nagy statisztériás darabok előadása alkalmával éleződött ki, mint amilyen Az ember tragédiája. A Nemzeti tagjai akaratlanul is, már szinte pszichózisban figyelték a növendékek magatartását, az akadémisták pedig sértődötten és bosszankodva igyekeztek kivédeni a sűrűn felcsattanó korholásokat.
 
A Tragédia római színében a patrícius kéjencek éppen tivornyáztak, amikor távolról gyászének hallatszott, majd s fáklyás tetemvivők behozták a dögvészes halottat. Hippia: Máthé Erzsi fölébe hajolt, hogy kicsókolja szájából az obulust, s ekkor feldörgött a kíséretből előlépő Péter apostol: Bihari József hangja:

„ Megállj, a döghalált szívod magadba!”

Ebben a döbbenetes pillanatban a pestises hulla diszkréten felemelkedett a koporsóból, és halkan odalehelte Hippia fülébe:

– Bocsánat, művésznő…kezitcsókolom…Szabó Gyula, másodéves…

(Forrás: Békés István: Legújabb magyar anekdotakincs, 1966.)