Augsburgban született 1898. február 10-én. Gazdag családból származott, apja a helyi papírgyár fõrészvényese és igazgatója volt, aki fia számára biztosította a kitűnõ nevelést. Az ifjú Brecht okos is volt, jól is tanult, ám az iskolai fegyelmet igen nehezen tűrte, az I. világháború kitörése után háborúellenes dolgozatáért majdnem ki is csapták a gimnáziumból. Már kamaszként verselt is, a szimbolisták hatását mutató költeményeibõl néhányat a helyi sajtó is közölt. 1917-ben a Müncheni Egyetemre iratkozott be, orvosnak készült. A háború utolsó évében behívták a hadseregbe, szanitécként szolgált egy katonai kórházban. Ekkor írta meg - fogadásból, négy nap alatt - elsõ drámáját, a Baalt, amelynek trágársága meglepõi költõiséggel párosul.

Leszerelése után visszatért Münchenbe, s az egyetem mellett többnyire inkább irodalmi körökben forgott, jó barátja lett a kor ünnepelt szerzõjének, Franz Wedekindnek, s rendszeresen fellépett a Simplicissimus-kabaréban, ahol mandolinkísérettel adta elõ saját dalait. Ekkor már igen erõsen bírálta a polgári társadalmat, s egyre közelebb került a baloldalhoz, megismerkedett a marxizmus alapfogalmaival is. 1919-1921-ben az augsburgi Der Volksville című lap színházi kritikusa volt, majd 1923-ban abbahagyta orvosi tanulmányait, s a Müncheni Kamaraszínház dramaturgja lett. Itt mutatták be a Dobszó az éjszakában című darabját, amely nagy sikert aratott, s elnyerte a Kleist-díjat is.

1924-ben Berlinbe költözött, s a Deutsches Theater dramaturgjaként a kor legnagyobb rendezõi, Max Reinhardt és Erwin Piscator mellett dolgozhatott. A színház mellett a költészetet sem hanyagolta el, 1926-ban megjelent a Zsebimakönyv című kötete, amely óriási feltűnést keltett, s egy évvel késõbb a bõvített kiadást is publikálta Bertolt Brecht családi imakönyve címmel.

A világhírnevet Koldusopera című, 1928-ban színpadra került, Kurt Weill zenéjével készült groteszk hangvételű darabja hozta meg számára, amely egy XVIII. századi angol dráma feldolgozása. Itt már szerepeltek az epikus színházra jellemzõ elidegenítõ effektusok, a didaktikus feliratok, a vetített képek, a nézõket megszólító színészek, a cselekményt megszakító songok, amelyek közül nem egy mára világsláger lett. A Mahagonny városának tündöklése és bukása című, következõ Weill-lel közös darabbal Brecht megalkotta teljesen új drámaelméletét az epikus színházról, amelynek lényege, hogy a színház ne tegye a nézõt a darab részévé, ne akarjon érzelmileg hatni rá, hanem tárgyilagos formában közérdekû problémákat tárjon a nézõ elé, teremtsen távolságot a nézõ és a színpad között, az értelemre hasson.

1933-ban, Hitler hatalomra jutása után Brecht elmenekült Németországból, ahol nem sokkal késõbb könyveit elégették, darabjait betiltották, õt pedig megfosztották állampolgárságától. Szinte egész Európát bejárta, a legtöbb idõt a dániai Svedenborgban töltötte. Ebben az idõben keletkeztek legfontosabb elméleti írásai, antifasiszta versei, amelyek a Dalok, versek, kórusok és a Svedenborgi versek című köteteiben jelentek meg, s emigrációja során írta legjelentõsebb drámáit is: a tudósok felelõsségét boncoló Galilei életét, a háború értelmetlenségét bizonyító Kurázsi mamát, a kapitalizmus kíméletlenségét vázoló Szecsuáni jólélek című darabot, a Hitlert nevetségessé tevõ Állítsátok meg Arturo Uit! című szatíráját, az antifasiszta Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban-t.

1941-ben Brecht a Szovjetunión át az Egyesült Államokba menekült, ahol elõbb Hollywoodban próbált szerencsét, de az ottani filmipar nem kifejezetten a brechti forgatókönyvekre várt. Élt aztán San Pedróban és Santa Monicában is, megírta az õsi kínai történetet feldolgozó Kaukázusi krétakör című darabját, majd 1947-ben, amikor a McCarthy-bizottság tanúként kihallgatta, jobbnak látta visszatérni Európába. Elõbb Zürichben élt, ahol megírta a Kis Organon a színház számára című jelentõs drámaelméleti művét, amelyben az epikus színháztól a dialektikus színházig vezetõ koncepciójának elveit fejtette ki.

1949-ben a keletnémet rendszer meghívására az NDK-ba utazott, s feleségével, Helene Weigel színésznõvel együtt Kelet-Berlinben telepedett le, ahol Berliner Ensemble néven hamarosan létrehozták saját színházukat. A színházszervezés, a rendezés mellett több átdolgozást is készítette, a többi között Goethe Õs-Faustjából, Moliere Don Juanjából és Shakespeare Coriolanusából is. Egy ideig szó volt róla, hogy a salzburgi ünnepi játékokon is rendez, ám a nyugati világ túlságosan kommunistának tartotta, így vendégszereplése elmaradt. A keletnémet kommunista rendszer, amely kezdetben ünnepelte õt, ugyanakkor nem tartotta eléggé balosnak, formalistának titulálta, mondván, hogy nem elég elkötelezett a munkásosztály ügye iránt. Brechtet a támadások nem különösebben érdekelték, tette a dolgát, amíg egészségi állapota engedte. 1956 augusztusában éppen a Galileit próbálták, amikor rosszul lett, s 14-én egy szívinfarktus következtében meghalt.

Bármilyen is volt megítélése életében, 1998-ban, születésének 100. évfordulóján egész Németországban megemlékeztek róla, több darabját is műsorukra tûzték a színházak, országszerte tanácskozásokat tartottak munkásságáról.

A mostani évfordulón pedig Berlinben újra bemutatják a Koldusoperát, a Magyarországon is jól ismert Klaus Maria Brandauer rendezésében, Bicska Maxi szerepében Campinóval, a Die Toten Hosen elnevezésű punkegyüttes énekesével.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)