Tánc, minőség, Európa
Dátum: 2009. szeptember 17., csütörtök, 17:47
Immár harmadik alkalommal várják a tánc szerelmeseit a Pécsi Nemzeti Színházba és környékére: szeptember 22-én kezdődik a III. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó. A négynapos fesztiválon – mely a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program felvezető évének hivatalos eseménye - rendkívül változatos és gazdag programsorozat csábítja a nagyközönséget.
A III. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó programját a rendezvénysorozat alapítói és szervezői Pécs multikulturális örökségre, hagyományosan színes kulturális életére építve és a szerteágazó táncos műfajok kedvelőire gondolva hozzák létre minden évben.
A fesztiválon a tánc különböző műfajai jelennek meg idén is. Lesz balett, néptánc, mozdulatművészet, kortárs tánc, hip-hop, társastánc, valamint ebben az esztendőben is lesz gyerekeknek szóló táncelőadás a Pécsi Nemzeti Színházban. Ezúttal Hamupipőke története elevenedik meg a néptánc nyelvén a Duna Művészegyüttes előadásában, a Ghymes Együttes zenéjére. A tizenéves korosztályt és a műfaj idősebb rajongóit egy fantasztikus freestyle hip-hop show várja az Urban Dance Theatre (H) előadásában. A Magyar Mozdulatművészeti Társulat többszörösen díjazott különleges előadása a mozdulatművészet, a tradicionális modern tánc nyelvén beszéli el Káin és Ábel történetét.
2009-ben két külföldi fellépő is lesz: a Pozsonyi Szlovák Nemzeti Balett mutatkozik be először Magyarországon egész estés programmal. Műsorukon - többek között - Jiří Kylián, a modern balett géniuszának egyik koreográfiája is látható. A modern tánc fellegvárából, Hollandiából érkezik a Dansgroep Amsterdam, Itzik Galili és a magyar származású világhírű Krisztina de Châtel együttese, sokat sejtető Gyökerek című válogatással Ligeti és Kurtág zenékre.
A Bozsik Yvette Társulat Lélektánc turnéjának pécsi állomása szintén a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó lesz. Az előadásban ép mozgásúak és mozgássérültek találkozhatnak felfedezés és kutatás, egymástól és egymás segítségével való tanulás céljából, annak érdekében, hogy újraéljék egymásról alkotott nézeteiket és előítéleteiket.
A III. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó minden évben egészen új kezdeményezéseket is támogat. 2009-ben Testbeszéd Projekt címmel igazán izgalmas, erre az alkalomra készült produkciót láthatunk három fiatal, független táncművész előadásában egy különleges helyszínen, a Cella Septichorában, amely 2000 óta a Világörökség része.
A III. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó ideje alatt a Színház téren elhelyezett TÁNC-SZÍN-TÉR-en - a tánc műfaját népszerűsítendő - szeptember 23-án 24-én és 25-én 17.00-19.00 óráig helyi táncegyüttesek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. A TÁNC-SZÍN-TÉR alapvető célja, hogy kedvet adjon a tánc különböző műfajainak megismeréséhez és műveléséhez, valamint szintén fontos cél a sokszínű pécsi táncélet szélesebb körű megismertetése. Az érdeklődők megtudhatják, hogy Pécs városában milyen műfajú táncokat lehet tanulni és milyen szinteken. A TÁNC-SZÍN-TÉR-en zajló beszélgetések során a közönség megismerheti az alap- és középfokú táncművészeti oktatás programját, és természetesen táncbemutatókat, komplett műsorokat is láthat.
A Tánctalálkozót hagyományosan a három vidéki nagyegyüttes, a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett produkciói nyitják az "Egy mindenkit visz" gondolat keretében.
A közönség mellett természetesen eközben fontos a táncos szakma figyelmének felkeltése, ezért különleges – Magyarországon eddig nem látható – külföldi előadásokat, valamint szakmai programokat szerveznek.
Szeptember 25-én délelőtt ismét Pécsett tartja kihelyezett elnökségi ülését a Magyar Táncművészek Szövetsége, délután pedig – a szövetséggel közösen – egy fórumot tartanak A táncművészet struktúrájának változása, az Előadó-művészeti törvény hatására címmel és témában, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, illetve az előadóművészeti szakma vezető tisztségviselőinek és képviselőinek részvételével.
További információk: www.tanctalalkozo.hu

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |