Lábán Rudolf Díj 2010
Dátum: 2010. január 29., péntek, 9:36
A Trafó és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén szakmai díjat alapított. A XX. századi európai modern táncmûvészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett elismerés odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcéna jelenségeit.
A legjobbak közé sorolt koreográfiák alkotói közül ketten pénzjutalomra számíthatnak az elismerést alapító két fővárosi színház felajánlásának köszönhetően - a fél- és másfélmillió forintos összeget a művészek következő előadásukhoz használhatják fel.
A díjakat Elek Dóra, a Baltazár Színház vezetõje és Szálinger Balázs, költő adja át.
A díj nomináltjai (9 produkció):
Yucca
Lunatika
Csak a felhõk
Seven
Supra Hits
Hangképek
Valami történ(e)t
re-DNS
Déja vu
A díj első átadásakor, 2006-ban (még más rendszerben) Frenák Pál, Goda Gábor, Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, Kun Attila, Ladányi Andrea és Nagy József egy-egy alkotását tüntette ki a szakmai zsűri. A második alkalommal, 2007-ben a 12 nominált koreográfia közül a MU Színház díját Szász János rendező adta át a szakmai zsűri döntése alapján Réti Annának a Lélek pulóver nélkül címû szóló koreográfiájáért. A Trafó díját Tóth Krisztina költő adta át Horváth Csabának, saját társulata, a Fortedanse számára készített &Echó című darabjáért.
A harmadik díjátadáson, 2008-ban a 10 jelölt közül Pataky Klári a Nagyon jól vagyok, lszi ne keress és Frenák Pál az Instinct című koreográfiáért vehette át az elismerést Börcsök Enikőtől és Kamondi Zoltántól.
2009-ben a díjakat Bán Zsófia író, esszéista, irodalomtörténész és Varga Mátyás atya, a Pannonhalmi Fõapátság kulturális és turisztikai igazgatója adta át Ladányi Andreának, a Borlai Gergõ dobossal közösen készített BL című koreográfiájáért és Bozsik Yvette-nek Menyegző című darabjáért.
A zsûri tagjai: Artner Szilvia Sisso újságíró, Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus, Halász Tamás kritikus, muzeológus, Koren Zsolt újságíró, szerkesztõ, Králl Csaba kritikus, Kutszegi Csaba szerkesztő, tánckritikus, Péter Márta tánckritikus, Rényi András esztéta, Százados László mûvészettörténész és Tóth Ágnes Veronika kritikus.
Az idei Lábán Rudolf Díj átadására 2010. február 12-én, pénteken, 11 órakor kerül sor a Tranzit Art Caféban
(XI. Bukarest u. - volt buszpályaudvar a Kosztolányi Dezső térnél).
A díjátadó mûsorvezetõje Lévai Balázs.
A díjakat Elek Dóra, a Baltazár Színház vezetõje és Szálinger Balázs, költő adja át.
A 2009-es év legjobbnak ítélt táncműveinek listáját a kuratórium a díj www.kultura.hu/labandij internetes címen elérhetõ weboldalán hozta nyilvánosságra, a laudációk ezen az oldalon lesznek olvashatóak.
A díj nomináltjai (9 produkció):
Yucca
Budapest Kortárstánc Fõiskola
Koreográfus:
Bordás Emil, Busa Balázs, Cuhorka Emese, Csuzi Márton, Dolinszky Fanni, Drávucz Petra, Emődi Lilla, Fülöp László, Hevér Zsófia, Hrotkó Heléna, Kelemen Krisztián, Kelemen Patrik, Koncz Judit, Maros Judit, Péter Alíz, Strézs Diána, Varga Csaba
Rendező: Angelus Iván
Lunatika
Rendező-koreográfus: Duda Éva
Csak a felhõk
Forte Társulat
Rendező - koreográfus: Horváth Csaba
Seven
Frenák Pál Társulat
Koreográfus: Frenák Pál
Supra Hits
Hodworks
Koreográfus: Hód Adrienn
Hangképek
Közép-Európa Táncszínház
Koreográfus: Katona Gábor
Valami történ(e)t
Közép-Európa Táncszínház
Koreográfus: Pataky Klári
re-DNS
TranzDanz
Koreográfus: Kovács Gerzson Péter
Déja vu
Magyar Állami Operaház - Magyar Jazzművészek Társasága
Koreográfus: Venekei Mariann
Zeneszerző: Horváth Kornél
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |