
A tánc világnapját 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean Georges Noverre születésnapján, április 29-én táncelőadásokkal ünneplik szerte a világon.
A táncművészet legnagyobb ünnepének tiszteletére az idén is fesztivált szervez a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége. A Táncfórum No. 7. címet viselő rendezvénysorozat április 30-ig tart.
A fesztivál a Monarchia - Népek Tánczai című előadás bemutatójával nyílik meg csütörtök este. A Budapest Táncegyüttes és a Honvéd Táncszínház új, nagyszabású produkcióját, Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus munkáját a Művészetek Palotájában láthatja a közönség.
A Táncfórum keretében egyaránt tartanak előadásokat a felnőtt- és a gyermekközönségnek. A Budapest Táncszínház Pinokkió és a Budapest Táncegyüttes Tündérmese című előadása kifejezetten a fiatalabb korosztályoknak szól.
A fesztiválon két külföldi társulat is bemutatkozik: a spanyol Ballet Flamenco Sara Baras és az amerikai Bridgman/Packer Dance.
A Nemzeti Táncszínházban a Budapest Táncszínház és a Pécsi Balett közös estjén Raza Hammadi koreográfiáit láthatja a közönség, a Művészetek Palotájában pedig a három hónapos észak-amerikai turnéról hazaérkező Magyar Állami Népi Együttest.
Fellép az 50 éves jubileumát ünneplő Duna Művészegyüttes, a Győri Balett pedig Az operaház fantomja című előadását mutatja be Budapesten. A programsorozatot a Csabai Attila Társulat Carmens című bemutatója zárja.
A tánc világnapján - a Szegedi Kortárs Balett XX. század-est című darabjának budapesti bemutatója előtt - adják át a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai díjait és az Imre Zoltán Alapítvány díját is.
(MTI)Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |