Győr, a táncok fővárosa
Dátum: 2007. június 20., szerda, 19:19
Megnyílt az első Győri Táncművészeti Biennálé szerdán a Rába-parti városban, a négynapos seregszemlén a klasszikus balettől a néptáncon át az alternatív produkciókig megannyi táncművészeti program várja az érdeklődőket.

Köszöntőjében Borkai Zsolt polgármester bejelentette: ez évtől minden páratlan évben táncművészeti biennálét rendez a város a táncot szerető közönségnek. Így a páros években megtartott magyar táncfesztivál mellett a páratlan évek sem múlnak el táncművészeti esemény nélkül.

„Legyen városunk a táncok fővárosa, mint ahogy Miskolc az operáé, vagy Pécs a színházé" - hangoztatta a polgármester.

A biennálé világtánc-karnevállal vette kezdetét a Győri Nemzeti Színház előtti szabadtéri színpadon, ahol görög, olasz, török és lengyel együttesek adtak műsort.

A rendezvény második napján, csütörtökön egész estét betöltő balettgálát tartanak, a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán fellép a Magyar Nemzeti Balett, a Budapest Balett, a Pécsi Balett, a Győri Balett és a gödöllői Magyar Balettszínház.

Pénteken roma zenekarok és táncosok adják elő repertoárjukat a szabadtéri színpadon, a színházban pedig az Experidance tánctársulat viszi színre a Nagyidai cigányok című produkciót, Román Sándor koreográfiáját. Az alternatív irányzat kedvelői aznap a Tünet Együttes Szeánsz-aritmiás szívek klubja című előadását tekinthetik meg, Szabó Réka rendezésében.

A szombati nap a néptánc szerelmeseié lesz. A nagyszínpadon a Háromszék együttes az Erdélyország az én hazám című produkciót, a Budapest Táncegyüttes pedig a Szatmár című műsort adja elő.

A zárónapon mexikói utcabált rendeznek a színház előtt.

Kiss János, a biennálét rendező Győri Balett igazgatója elmondta: azt szeretnék, hogy a városlakók és a városba látogatók felhőtlenül élvezzék a táncművészetet a biennálé által teremtett mediterrán hangulatban.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint másnak a jó példája. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ