Turnéra indul a Győri Balett
Dátum: 2006. január 10., kedd, 20:25
Háromhetes németországi vendégszereplésre készül a Győri Balett: a január 17-én induló turnén tíz városban - köztük Frankfurtban - tizenhat alkalommal lép fel az együttes a Macbeth és a Giovanni című táncjátékkal - közölte Kiss János igazgató kedden sajtótájékoztatón.

A Giovanni című kompozícióval tiszteleg az együttes Mozart emléke előtt a zseniális komponista születésének 250. évfordulója alkalmából - tette hozzá az együttes vezetője.

A további idei tervekről Kiss János elmondta: március 27-én a Budapesti Tavaszi Fesztiválon láthatja először a közönség a Tavaszünnep című Kun Attila-koreográfiát és Raphael Bianco olasz koreográfus Víziók című kompozícióját. A fővárosi előbemutatót követően a győri premier április 7-én lesz.

Az igazgató ismertetése szerint június 17-től egy héten át ismét Győr lesz a tánc fővárosa, akkor kerül sor az ötödik magyar táncfesztiválra. Az eseményen a tervek szerint tizennyolc együttes mutatja be repertoárját. Kéttucat külföldi fesztiváligazgatót és menedzsert is várnak a szervezők a rendezvényre, amelynek egyik fő törekvése, hogy a külfölddel megismertesse a magyar tánckultúrát - hangoztatta az igazgató.

A korábbi győri fesztiválokon részt vevő együttesek már eddig is több külföldi meghívásnak tehettek eleget - fűzte hozzá.

Az idei fesztivált a Nemzeti Kulturális Alapprogram 35 millió forinttal támogatja - közölte Kiss János. (MTI)

 


Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„ Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak"
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ