II. Nemzetközi Ifjúsági Balett és Kortárs Tánc Verseny
Dátum: 2008. április 30., szerda, 7:53
Május 24-28. között második alkalommal rendezik meg a New Generation Nemzetközi Ifjúsági Balett és Kortárs Tánc Versenyt. Az elődöntők a Magyar Táncművészeti Főiskolán folynak, a döntő valamint a díjátadó gálaműsor május 27-én, illetve május 28-án a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában látható. A gálán a milánói Scala Akadémia végzős balettnövendékei is fellépnek, Mats Ek Csipkerózsikájából adnak elő részleteket.

A versenyt két évvel ezelőtt a Nemzetközi Ifjúsági Balett Egyesület hívta életre azzal a céllal, hogy tehetséges táncművész növendékeknek lehetőséget adjanak a bemutatkozásra, és nemzetközi szakmai fórumot teremtsenek.

Már az első, 2006-ban Győrben megrendezett verseny is sikeresnek bizonyult, hiszen hat szerződésajánlat talált gazdára a versenyzők között.

Az idei megmérettetésre, az előzőhöz képest, még több külföldi versenyzőt várnak. Fiatal táncművészek és növendékek jelentkeztek többek között Csehországból, Litvániából, Franciaországból, Svédországból, Kanadából, Indonéziából, Chiléből, Ausztráliából, Japánból és az Amerikai Egyesült Államokból.

A versenyen a 1987-1996 között született, közép- és felsőfokú akkreditált táncművészeti iskolák növendékei vehetnek részt, de olyan tehetséges táncosok is jelentkezhetnek, akik valamely más képzésben részesülnek. Jelentkezni klasszikus balett, illetve kortárs tánc kategóriában lehet.

A versenyzők teljesítményét neves nemzetközi és magyar szakemberek bírálják. A zsűri tagjai: Frédéric Olivieri (La Scala Ballet School), Kathryn Wade és Jay Jolley (Royal Ballet School), Keveházi Gábor (Magyar Nemzeti Balett), Kiss János (Győri Balett), Juronics Tamás (Szegedi Kortárs Balett), Földi Béla (Budapest Táncszínház), Szakály György (Magyar Táncművészeti Főiskola).

Az első három helyezett pénzjutalmat és egy 50.000 Ft értékű szobrot kap, de a versenyzők a londoni Royal Ballet School, a Basel Dance Academy Villersexeli Eiffel kastélyban megrendezett nyári kurzusára is nyerhetnek részvételi lehetőséget, valamint a londoni Central School of Ballet ösztöndíját is elnyerhetik. Miután a zsűritagok mind igazgatói egy-egy társulatnak vagy iskolának, így nekik is lehetőségük lesz szerződést vagy ösztöndíjat felajánlani.

Bővebb információ: www.ngdancecompetition.com  

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„ ...inkább az értelmes poklot választom, mint a hülye paradicsomot."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ