III.MONOTÁNC Fesztivál
Dátum: 2008. május 15., csütörtök, 13:19
Az eddig két alkalommal megrendezett MONOTÁNC Fesztivál kezdeményezõje a dunaújvárosi Bartók Táncszínház volt. 2005 decemberében csak hazai fellépõkkel, 2006-ban pedig már nemzetközi keretek között zajlott a fesztivál, amely több magyarországi kulturális szervezet összefogása eredményeképpen jöhetett létre: az Alternatív és Független Színházak Szövetsége, a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Nemzeti Táncszínház közös elhatározása és munkája együttesen segítették életre.
A monotánc elnevezést a monodrámák ihletésére és mintájára alkottuk. Azokat az elõadásokat soroljuk ebbe a körbe, amelyek alkotóik személyes vallomásait dolgozzák fel. A monotánc azonban nem (feltétlenül) azonos a szólótánccal, így nem kizárólag szóló-elõadások tartoznak a meghívott elõadások körébe. A fesztiválra a legkiemelkedõbb mûvészeket hívjuk meg, de a már jól ismert táncmûvészeken-koreográfusokon kívül odafigyelünk a fiatal, most feltûnõ, esetleg elsõ-mûves alkotókra is, akik kellemes meglepetéseket okozhatnak.

 

„A XXI. század elején már tudjuk, a technika szinte mindenre képes. Ha nem ma, hát majd holnap. Naiv ember, aki bármin meglepõdik. A technika szülte szenzáció azonban holnapra szertefoszlik. Az értékek zûrzavarában a biztos támpontok egyike már évezredek óta az Egyszál Ember maga. Szellemi és fizikai teljesítményével, önként vállalt kitárulkozásával. A Monotánc Fesztivál felmutat néhányat ezekbõl a megfellebbezhetetlen értékû szellemi és fizikai teljesítményekbõl. A legkiválóbb kortárs táncmûvészek szóló – vagy majdnem szóló – produkcióiból. Szeretnénk, ha a Fesztivál évrõl évre a bátor emberek gyülekezete lenne, a mindig újat akaróké, akik nem rejtõzködni, hanem épp ellenkezõleg, kitörni akarnak.” /Énekes István/

       Az idén: Május 27-30. MU Színház

Részletes program: www.monotanc.hu

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„Imádom az ellenségeimet, ha értelmesek, ugyanannyira viszolygok az ostobáktól, akik megvédenek."
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ